Gyarmati Andrea: Legyen kevesebb magányos ember, ezt kívánom

Minden évben elhatározom, hogy ez lesz az utolsó „komoly karácsony”, és jövőre „minimálba’ nyomom” majd.

Vagyis nem lesznek ajándékhegyek és napokig tartó sütés-főzés. Csendes, békés, meghitt karácsonyt varázsolunk magunk köré azokkal, akik így vagy úgy hozzám tartoznak.

Minden évben elhatározom, aztán nem lesz belőle semmi, változatlanul felgyűlnek az ajándékhegyek, készül az összes csudafinom étel, bőven a szükségesnél nagyobb mennyiségben.

Csakhogy idén úgy alakult, hogy csupán egy mikro állt a rendelkezésemre. Abban meg valahogy nem jött meg a kedvem karácsonyi menüt csinálni. Lakásfelújítás zajlik nálam. Ilyen legalább sose volt még karácsonykor. Szóval most, ha akartam volna sincs igazi trakta.

Na, jó, az ajándékok azért eljutottak mindenkihez. Én meg főleg azzal töltöttem az ünnepeket, hogy mindennek igyekeztem megtalálni az új helyét. És mivel jó sok szabad kapacitásom akadt, emlékeztem hajdan volt karácsonyokra.

Rémes, lassan tényleg olyan leszek, mint a nagymamám volt, akin gyerekként sokat nevettem, mert mindig azt mondta „bezzeg az én időmben, így meg úgy mentek a dolgok”.  És az ő ideje valahogy mindig úgy tűnt számára, jobb volt, mint az aktuális idő.

Na, ebből igazán jó lesz kikecmeregni, jut eszembe, mert a szomorú nosztalgia nem visz semmi jó felé, inkább meg kéne találni, mint a hétköznapokban is, mi is az, amivel akár egy ilyen nem szokványos karácsony is fellendíthető. Vagyis mi lenne, aminek akkor is örülni lehet, amikor a helyzet nem a legrózsásabb.

Találd meg a saját örömeidet, mert azokat bizony senki meg nem találja helyetted, ezt mondják a bölcsek, és én mélyen egyetértek, még akkor is, ha ezt nem mindig olyan egyszerű megcsinálni, mint mondani. Legyen mindig valami, amiért érdemes volt felkelni, ez is rendben van, de ha ez nem megy, legalább találj valamit, ami megnevettet és átsegít a nehéz helyzeteken.

Márpedig az ünnepek nem mindig és mindenkinek jelentenek könnyű napokat.

Szóval pakolok és közben szól a rádió. Épp arról beszélnek, hogy a megkérdezettek nyolcvan százaléka vallja, hogy magányos, és hogy nehezen jut túl az ünnepeken. Döbbenetes. És hogy legyen benne még egy csavar, azt mondják, a magányosság valójában nem is azon múlik, hogy egyedül vagy családban élsz. Igaz, lehet rettenetesen magunkra maradni egy kihűlt kapcsolatban és lehet egyedül is boldogan élni, bár utóbbi nem túl egyszerű.

Nos, jön az új év, és ezzel új remények is. Nyilvánvaló, hogy elhatározás kérdése, mikor változtatsz egy hozzáálláson, nem kell hozzá január elseje legyen, de azért új év hajnalán visszatekintünk, terveket szövünk valamennyien.

Mi kell a boldogsághoz, sokféle a válasz. Már akkor elcsodálkozol, ha a saját életedben nézel vissza, mennyi mindenre vágytál.

Összeszedtem, miket éreztem valaha fontosnak; elég széles a paletta.

Valaha nagyon szerettem volna, hogy ott legyen a fa alatt az a bizonyos játékbaba, amire vágytam, aztán szerettem volna, ha a szüleim velem vannak, és szerettem volna meg nem történtté tenni azt, hogy elváltak, aztán olimpiát akartam nyerni, aztán arra vágytam, hogy jó feleség, majd jó anya legyek, meg jó orvos, meg ki tudja, mi minden még. Van, ami összejött és van, ami nem sikerült.

Ilyenkor persze a hiány, mindaz, amiről hiába álmodtam valaha, jobban fáj, mint a hétköznapokban, de tovább kell lépni, és megtalálni a saját utunkat, akár nehézségek árán is azt, ami boldoggá vagy legalábbis elégedetté tesz.

Hogy mit szeretnék manapság? Sok mindent. Nem lett kevesebb, amire a szívem vágyik, sőt, bizonyos dolgok elég stabilan tartják magukat. De azért persze van olyan is, ami azelőtt eszembe se jutott. Mindig vannak új célok, új vágyak, új feladatok, és persze mindig más és más ad az életben örömet, elégedettséget.

Szóval így év végén, de főleg 2019 hajnalán szabad legyen a nagyon is személyes vágyaim mellé, amelyek a szeretteimről és a saját életemről szólnak, azt kívánni, hogy legyen szép békés és boldog az új esztendő, és legyen kevesebb a magányos ember.

Kiemelt kép: Farkas Norbert /24.hu