Gerő András legújabb vitacikkében azt állítja, hogy ő már megírta a Sorsok Háza „koncepciójának jelen állását.” Indulatos, személyeskedő mostani cikkében sem próbál meg arra az egyszerű kérdésre válaszolni, hogy hol van a kiállítás végleges koncepciója, történeti forgatókönyve és maga a kiállítás véglegesnek szánt forgatókönyve? Négy éve, amikor a Bálint Házban megpróbált velem vitatkozni, maga is bevallotta, hogy nem ért egyet Schmidt Máriával abban, hogy mindent titkosított.
Nem „szemenszedett hazugságot” írtam, csak hittem valakinek, akinek volt és van rálátása a Sorsok Háza-projektre, sajnálom. Gerő dühöngésével, gorombáskodásával csak a fontosabb kérdésről szeretné a figyelmet elterelni: miért és ki, vagy kik interjúzgattak négy-öt évvel ezelőtt Izraelben és Magyarországon? Miért nem válogattak, tallóztak a már akkor is nagy számban és évtizedek óta rendelkezésre álló holokauszt visszaemlékezések közül? Milyen prekoncepció alapján választották ki az új/régi interjúalanyokat? Miért bírálták meg a nemzetközi szakértők az általuk összeállított kétórás filmanyagot?
Gerőt megtévesztették, rosszul tudja, nem vagyok a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) „hajdani oktatója”. Ez a kifejezés annyira megtetszett neki, hogy kétszer is megismétli cikke velem foglalkozó rövid részében. 1975-től 2016-ig tanítottam az SZTE BTK-n, majd 2017-ben az egyetem szenátusa „professor emeritus”-címet adományozott nekem. Ma is tanítok a doktori programban, és bár lehet, hogy ez Gerőt és elvbarátait elborzasztja, vannak PhD-hallgatóim, akik ma is magyar holokauszt tárgyú disszertációikon dolgoznak.
Gerő nagyon kétségbe lehet esve, ha most azzal próbál engem a vitapartneri státuszból kiírni, hogy megvádol valami olyasmivel, amit soha, egyetlen egy publikációmban, egyetemi vagy konferencia-előadásomban nem követtem el. Neki is tudnia kellene, hogy olyan, hogy „keresztény nemzeti”, nem létezik. Valaki vagy keresztény, tehát egy egyetemes, univerzális vallás híve, vagy nemzeti, pogány, nacionalista, rasszista stb. Gerő négy éve, amikor utolsó vitacikkem a Magyar Narancsban megjelent, még nem volt ennyire felháborodva, nem védte a „keresztény nemzeti magyarságot” velem szemben. Nem vette észre, hogy kollektíve bűnösnek minősítettem a magyarokat, főleg azért nem, mert ezt sem akkor, sem azelőtt, sem azóta soha nem tettem meg.
Talán nem árt felidézni, hogy akkori, most általa inkriminált cikkemben mit írtam. „A magyar antiszemitizmusban, ahol a „nemzeti keresztény” egyben az „igazi magyart”, vagyis, Szabó Miklóst idézve, egyszerűen a „nem zsidót” jelentette, és jelenti manapság is. Ha Gerő ellátogatna a Páva utcába, ott olyan plakátot is látna az 1930-as évekből, ahol a kereskedő – működéséből adódóan egy gazdasági, tehát világi szereplő – „őskereszténynek” nevezi magát, és ebbéli minőségében szólítja fel a magyarokat, és nem a vásárlókat, hogy a zsidóktól ne vásároljanak. Az 1867-es emancipációs törvénynek az 1920-ban a Nemzetgyűlés által megszavazott numerus clausus törvény által történt felrúgására azért bátorkodtam hivatkozni, mert ez tette újból szétválaszthatatlanná a vallást és származást. Gerőnek is illene tudni, hogy a nácik és magyar elvbarátaik végső soron a nagyszülők vallása alapján mondták meg, kinek kell sárga csillagot hordani.
1944-ben a Sztójay-kormány az 1939: IV. és főleg az 1941: XV. törvénycikk megfelelő pontjaira hivatkozva bélyegezték meg honfitársaik százezreit. A magyarországi holokauszt kapcsán a zsidóságról mint a keresztény magyar nemzet akkori vezetői által kívülről megfogalmazott, megbélyegző, kirekesztő kategóriáról beszélünk.
Négy éve erről a következőket írtam: „Gerő sajnos nem érti a numerus clausus kapcsolatát a holokauszttal. Kovács M. Mária kiváló könyvéből is megtudhatják az érdeklődők, hogy az első világháború utáni Európa első antiszemita törvényével Magyarország utat mutatott az antiszemitáknak világszerte. Nem oksági kapcsolat volt e jogfosztó törvény és az 1944-es deportálások között, hanem annál is súlyosabb. A numerus clausus volt az első a diszkriminatív, jogfosztó, megalázó törvények hosszú sorában, amelynek végrehajtása során szokták meg többek között a hivatalnokok, csendőrök, rendőrök, hogy Magyarországon van zsidókérdés, meg kell határozni, ki zsidó és ki nem. A keresztény-nemzeti »származásukra« büszkék pedig megszokták, ahogy azt Bibó István találóan megfogalmazta, hogy álláshoz, vagyonhoz nem csak munkával, vállalkozással lehet jutni, hanem úgy is, hogy valakinek a származását kikutatják, az illetőt feljelentik, vagyonát, ingatlanát, vállalkozását, lakását kiigénylik. A jogfosztás és kifosztás után ugyanilyen természetesnek tűnt aztán 1944-ben, hogy az életüktől is meg lehet fosztani a zsidókat. A holokausztot kitervelők, arra parancsot adók és még a végrehajtók jelentős része is meggyőződéses antiszemita volt. Magyarországon az antiszemita Horthy-rendszer készítette fel és nevelte a végrehajtókat és a zsidók deportálásából hasznot húzókat is arra, hogy fegyelmezetten, olykor kifejezetten lelkesen álljanak a náci »zsidótlanítók« rendelkezésére. A logika szabályai szerint, ha annak, hogy valami bekövetkezzék, van »szükséges« feltétele, meg van »elégséges« feltétele, akkor mindkét típusú feltétel feltétel. Azaz a gondolat, hogy: »Az állami antiszemitizmus szükséges, de nem elégséges feltétele a holokausztnak« nem alapozza meg a másik gondolatot, amely szerint »a numerus clausus a holokauszthoz vezető magyar állami antiszemitizmus történetéhez, nem közvetlenül a holokauszthoz tartozik«.
Miután – őszintén remélem – sikerült megnyugtatnom Gerőt, hogy soha nem vallottam a kollektív felelősség elvét, remélem szakít időt az előző cikkemben felvetett kérdéseim megválaszolására. Csak hogy munkáját megkönnyítsem: négy éve még azt írta, hogy „markáns véleménykülönbségeik ellenére” ő harmonikusan együtt tud dolgozni Schmidt Máriával. Megkérdezhetem, hogy tényleg nem zavarja, hogy egy történelemhamisítóval, egy holokauszt-realitivizálóval dolgozik együtt már hosszú évek óta? Tényleg nem zavarja, hogy nincs komolyan vehető holokauszt történész Jeruzsálemtől Washingtonig, aki hajlandó lenne szóba állni a főnökével?
Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu
