Karafiáth: Hagyd abba az ivást!

Ha pár nap csúszással is, de szeretnék mindenkit arra buzdítani, szálljon be a játékba, a Száraz novemberbe. És vizsgálja meg saját ivási szokásait. Sokakat ér majd meglepetés, ha észreveszi, milyen szerepe van ennek a szemét és gyilkos drognak az életében.

Ideje minél többeknek szembenézni azzal, hogy az alkohol igenis méreg, legyen mégoly dizájnos palackban. Megbetegít és megöl. Már kis mennyiség is szörnyű hatással van a szervezetre, akár szeretünk ezzel szembenézni, akár nem.

Mégis, az európai kultúrában istenítjük és könnyedén hozzáfér bárki: legális, társadalmilag elfogadott, sőt, fesztiválokon éltetett szer. Nálunk ráadásul még a házi pálinkafőzés is nemzeti ügy, hülyüljünk csak olcsón, állami vállonveregetéssel. Ilyen borfesztivál, olyan pálinkafesztivál, a pia istenítése folyik a csapból is – és közben a magyar lakosság csaknem egytizede alkoholbeteg.

Közel nyolcszázezer alkoholbeteg él az országban, ehhez jön úgy kétszázezer drog- illetve gyógyszerfüggő. Iszonyú számok.

Ráadásul a függés rendszerszintű probléma, azaz a beteg egész környezetét érinti: családtagokat, munkatársakat, a még megmaradt barátokat.

A munkahelyi konfliktusok és hiányzások nagy százaléka miatt okolható az alkohol, a tévesztések, balesetek esetén pedig sokszor a másnaposság a bűnös.

A gyerekek tán a legfőbb szenvedői a történetnek, gyakran rajtuk csattan az ostor az agresszió, az elszegényedés, a hanyagolás formájában.

És mivel hazánkban nincs alkoholstratégia, a lenézésen, megvetésen, kirúgáson kívül nem reagál az alkoholistára a környezete. És nem kapnak orvosi segítséget sem a szenvedők. (A magánterápia megfizethetetlen, ráadásul a hozzátartozóknak is kellene járniuk, hogy a felépülőt segíthessék, de innen ez már tényleg sci-fi.)

Még mindig nehezen nézünk a dolgok mögé, azt hisszük, a probléma főleg a leszakadt, szegény réteget érinti. De ez koránt sincs így.

Pár példa. Európa-szerte hatalmas gond a fiatalok alkoholivási szokásainak változása. Eljön a hétvége, és csütörtöktől vasárnapig kapja el őket a gépszíj. Kollégium mellett lakom, tudom, miről beszélek. Artikulátlan üvöltés, hányás, mentők, csoda, hogy télen nincs több kihűléses eset. És nem, nem jópofa dolog ez: sokan kerülnek méltatlan helyzetbe (hány szörnyű történetet hallottam, melyek sokszor nem kerülnek ki a zárt körökből a szégyen és a társadalom áldozathibáztató attitűdje miatt).

Korlát alig akad. Persze kísérletek vannak, például egy friss hír szerint elképzelhető, hogy az angliai repülőtereken betiltják a reggeli alkoholfogyasztást, mivel a piálás nagyon megzavarja mind az utazók, mind a dolgozók nyugalmát. A balhék száma oly mértékben megnőtt, hogy a zavartalan ügymenet miatt valamit ki kell találni. Úgy látszik, az eddigi büntetéseknek nem volt elrettentő erejük, pedig komoly összeg egy-egy kihágás: egy hányós-üvöltözős műsor egymilliónál többe kerülhet, ha az utat meg kell szakítani, az akár harmincmillió forintba is fájhat és börtönnel végződhet a vidáman indult legénybúcsú.

Persze nagy kérdés mindig, hogy szétcsapott állapotban hat-e a figyelmeztetés. Úgy látszik az esetek meredek, hetven százalékos emelkedésének tükrében, hogy nem jár elég visszatartó erővel a dolog. Persze a tiltás is csak a reggeli időszakra lehet elég.

És a baj talán nem is az egy-egy látványos akcióval van, hanem azzal, hogy a kontrollvesztett bulizás nem egyszeri, és a következő hétvégén újra összeáll a banda. Bizonyított, hogy a fiatalkori nagyivás komoly eséllyel a későbbi betegség előszobája.

Külön kategória a női alkoholizmus, ami kevésbé látható, és így még kevésbé lesz világos, hogy a beteg segítségre szorul. A nők gyakran feszültségoldásnak, lenyugtatásnak használják az italt. Úgy kezdődik, hogy mit árthat lefekvés előtt egy-két pohár bor, édesebb lesz az álom. Vagy legalább sikerül elaludni. Volt egy kolléganőm, aki évekig még velem is elhitette, hogy csupán vérnyomásproblémák miatt esik el olyan gyakran, vagy hanyatlik rá a fénymásolóra. De persze később az árulkodó jelek már nyilvánvalóak voltak.

A szégyen és a társadalmi kettős mérce (egy pasit elintéznek egy kézlegyintéssel, hogy persze, megissza a magáét, míg a nőt nyíltan is megalázzák) titkolózásra kényszerít.

Így kerül a vodkásüveg, annak nincs szaga, a munkahelyi vécétartály mögé, vagy otthon a mosógép dobjába. A munkahelyeken is megy a susmus a nők háta mögött, de a vállalti partin tapsolnak, ha valaki magából kivetkőzik. Aztán elfordulnak, amikor már nagy a baj. És tényleg senki nem segít.

Rengeteg segítségkérő levelet kaptam, a legtöbben azzal kezdik: ha az alkoholizmusuk kiderül a munkahelyükön, nekik végük. És tényleg végük lenne, akárhogy is végzik a munkájukat. Egyik ismerősöm olyan ügyes zugivó volt, hogy előttem is sikeresen alakoskodott. Ám egyszer egy kollégáját beavatta, és elindult a lavina. A pletyka körbeért, ártatlan hibában is azt látták, hogy „persze, az alkesz elbaszta”, s gyámügyet küldtek a gyerekeire. Holott nyilván a többiek között is akad, aki megissza szépen a magáét.

A szív és érrendszeri betegségek, illetve a rákos megbetegedések jó részéért, az erőszakos cselekedetek jelentős hányadáért, plusz rengeteg balesetért az alkohol a felelős. Látjuk, a kormányzat a problémára úgy felel, hogy zülleszti az egészségügyet, kriminalizálja a hajléktanságot (igen, közöttük is rengeteg az érintett), támogatja a pia dicsőítését szolgáló eseményeket.

Sokan a kezeletlen depressziójukat orvosolják itallal, mert ugye rendes pszichiátriai ellátásra, a bizonyítottan hatásos pszichoterápiára sincs támogatás, legtöbbször annak, aki eljut egy-egy tébé által támogatott rendelésre, felírnak nyugtatókat, szorongásoldókat, antidepresszánst, amikre rendszerint a delikvens ráiszik, és a probléma egyre mélyül.

Ebben is magunkra vagyunk hagyva. Tegyünk hát egy hónapos próbát, hogy szembenézzünk a saját ivási szokásainkkal. Mert a kontroll további megtartásában sokat segít a tisztánlátás.

Már ha még nem vagyunk alkoholbetegek.

Kiemelt kép: Thinkstock