Rézi bácsi hajóval röpül Földvár felé, dagad a fehér vitorla, Ötvös Csöpinek érzi magát.
A kapitány gitárral kezében viszont Bródy Jánosnak érzi magát, és a Földvár felé félúton című slágert játssza. Évtizedek óta meg van ugyanis győződve arról, hogy a dalban szereplő Földvár: Balatonföldvár. De hát ennek esélye igen csekély, hiszen amikor Bródy összetalálkozott a szomorú lánnyal, mehetett fellépni a vajdasági Bácsföldvárra (Szerbia), a Brassó megyei Barcaföldvárra (Románia), a Tolna megyei Dunaföldvárra, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszaföldvárra, a Kolozs megyei Melegföldvárra (Románia), a Békés megyei Pusztaföldvárra, vagy akár a Fehér megyei Székelyföldvárra (Románia) is. Állítólag ezen településeken mind ócska állapotban volt a kultúrházi színpad a hetvenes években.
A lány, a dalszöveg tanúsága szerint, süket volt, vagy depressziós, vagy mindkettő egyszerre. De a legkínzóbb kérdés a történettel kapcsolatban mégsem ez. Hanem az, hogy miért viselt hervadt sárga rózsát a homlokán. Hippi volt?
Talán sose derül ki, legyint ábrándosan Rézi bácsi, és kilép a hajóból a földvári kikötő napsütötte mólójára. A bolond kapitányt magára hagyja, ő végtelenítve gitározza, énekli, hogy „Még egyszer szóltam: Ha nem jön, itt hagyom / Földvár felé félúton”. Satöbbi.
Rézi bácsi előzőleg felkészült Balatonföldvár múltjából és jelenéből, tudja, hogy már a kelták földvárat építettek itt a negyedik században, és hogy a Széchenyi család alapította a fürdőtelepet. Ám az oroszországi világbajnokság kellős közepén most mégis arra gondol,
A vén éhenbeteg sétál a mólón, és persze megéhezik. Megpillantja a hajóállomás fogadóépületét, s örömmel konstatálja, hogy abban kisvendéglő működik jelentős terasszal. A belső tér kicsiny, talán ezért keresztelték Csigaháznak a műintézményt. Rézi bácsi nem habozik pillanatig sem, helyet foglal a kerthelyiségben.
A balatoni szellő lágyan simogat, a wifi hasít, a kiszolgálók fürgék, akár a gyík. Az étlapon semmi flanc, egyszerű és tisztességes ételek jó áron.
Lássuk! – kiált Rézi bácsi. A csorba (ciorbă) ugye a savanyú leves neve Romániában, az erdélyi konyhának oszlopos tagja, leggyakrabban korpaciberével (borș) savanyítják, általában lestyán és csombor is kerül bele. Rézi bácsi két lehetséges forgatókönyvet vázol fel: ezt a húsgombócos csorbát vagy a balatonföldvári román kisebbség (0,2 százalék 2011-ben) egyik tagja főzte, vagy erdélyi a szakács. Tulajdonképpen mindegy, mert a lényeg az, hogy a leves eredeti és finom. Forró és selymes, savanykás, éppen annyira, amennyire kell, tejfölös és erőspaprikás, a húsgombóc benne lágy és ízes.
A harcsahalászlé ugyan nem bográcsban érkezik, de teljesen rendben van, sűrű, szegedi (tiszai) verzióról van szó – lehet, hogy mégsem erdélyi, hanem inkább szegedi a szakács?
Rézi bácsi édesapja szokta mondani, hogy régen minden jobb volt, például volt a vendéglőkben máj. Nem szabad megkérdezni tőle, hogy milyen májak voltak, mert órákig sorolja: kacsamáj, libamáj, csirkemáj, sertésmáj, borjúmáj, resztelt máj, Marchal-máj, rántott máj, göngyölt máj, lecsós máj, hagymás máj, gombás máj, tojásos máj, grillezett máj… Milyen derék, gondolja Rézi bácsi, mikor felfedezi az étlapon a resztelt csirkemájat (1690). Rendel is belőle egy adagot. Semmi flikk-flakk, ez egy resztelt csirkemáj, jó hagymás-fokhagymás, gargantuai adag, némi főtt krumplival, menzadizájn. Hamvas Béla agyonidézett szavai jutnak eszébe:
Ha az ember útközben a normális élet felé az alapételeket keresi, a józan és nyugodt táplálékot, alig talál néhányat. A normális élet az, ami az ételek között a rántottleves. Semmi különös. Szenzáció nélküli. Messze azon túl, hogy valaki szereti, vagy sem. (..) A normális étel, mint a kenyér, a krumpli, a főzelék, a főtt rizs, a szalonna, megunhatatlan, mert nem akar mást, mint táplálni. A konyha nagy művei, mint a franciasaláta, vagy a birsalmával töltött sült kacsa, esetleg a pástétom, tele van hátsó gondolattal; komplex művek, sok rétegű ételek, nem is tudják magukat egyszerre kimondani.
Na, ez a resztelt máj a földvári kikötőben éppen ilyen: normális, józan, nyugodt, szenzáció nélküli. Semmi különös, csak jó. A resztelt máj, mint a rántottleves, megunhatatlan. Feltéve, ha tisztességesen és jó alapanyagból készül, mint ez. Bőséges a hagyma, friss és nem kemény a máj, kéri a frissen csavart borsot, a ropogós, hűvös kovászos uborkát (390). Utána egy (két, három) jéghideg fröccs, és kerek a világ.
Rézi bácsi a hajója felé sétál a mólón, és közben egy újabb Hamvas-idézet jut eszébe:
Az ételek rafinált volta lépést tart életünk bonyolultságával, és bizonyosnak látszik, hogy életünkben sok szövevény első oka valamely szövevényes étel. Ezen az alapon nyugodtan lehetne szendvics, vagy desszert életről beszélni. Az ilyen szendvics, vagy desszert ételeken élő emberek a normalitást teljesen elvesztették. Bizonyos határokon túl ez már nem is élet, csak hisztéria.
Azt már el se meséli Rézi bácsi – Béla haragjától rettegve –, micsoda gyönyörű és fantasztikus desszertet evett végül a Csigaházban: Olga túrós lepényét. Egy langyosan felszolgált, sült, vaníliás, grízes, túrós lepényt képzeljenek el (nem menzadizájn), de csak egy pillanatra, nehogy a „desszert élet” és a hisztéria bűnébe essenek.
A teszt ideje: 2018. július 3.
A teszt helye: Balatonföldvár, Hajóállomás
