TGM: Kövér László és az ellenzék becsülete

Annak ellenére, hogy legmélyebb sajnálatunkra nem tudjuk nagyra becsülni a parlamenti ellenzék pártjait, és a legszívesebben megfeledkeznénk a létezésükről, mégis: ellenzékiek vagyunk. Ennek következtében a hivatalos ellenzék hibái valamiféle pszichológiai értelemben mégis ránk ragadnak, ostobaságai miatt kínosan érezzük magunkat. Bár lényegében nincs sok közünk hozzájuk.

Másrészt: bár a lehető legegyértelműbben elítéljük (olykor kikacagjuk) a jelenlegi kormányrendszer politikáját és világszemléletét, nem helyeselhetjük a regnáló jobboldal vezetőinek megrágalmazását és alaptalan gyalázását.

Tulajdonképpen szégyellem magam, hogy Kövér László védelmében eddig nem szólaltam meg – de hát mindennel nem foglalkozhatom –, pedig őt már igen régóta próbálják alaptalan állításokkal lejáratni. Olyan állításokkal, amelyekről én jól tudom, hogy nem igazak – s ezt már korábban föl kellett volna hoznom.

Az egyik ilyen régi ostobaságot – véletlenül – az „LMP-közeli” Reflektor blogon pillantottam meg (másutt is ismételgetik szakadatlanul). A cikk egyébként a többi közül is kiválik példátlan durvaságával: újabb tünete a magyarországi internetes „sajtó” szakadatlan és gyors színvonalsüllyedésének. Az érvelést meg a szellemességet az alpári gorombáskodás pótolja.

A kifogásolt passzus a következő:

Ez a meglehetősen és őszintén szánalomraméltó alak […] az MSZMP Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézete ifjúságkutató csoportjának segédmunkatársából nőtte ki magát antikommunistává.

Arról nem szólva, hogy a „szánalomra méltó” két szó (a kezdetleges fogalmazás is föltűnő: mire vonatkozik az „őszintén”?), az írás címe még messzebb megy: „…ez az MSZMP-ből jött antikommunista barom”, szó szerint.

Az ugyan igaz, hogy Kövér László jobbra áll egykori önmagától (én meg balra állok egykori önmagamtól), de ennek – emberek változásának, átalakulásának – semmi köze a sokadszorra megismételt (hamis) tényállításhoz.

Ugyanis amikor Kövér László a Társadalomtudományi Intézetben dolgozott, a formális besorolás ellenére ez az intézet már az égvilágon semmiben nem különbözött más kutatóintézetektől, és ott segédmunkatársnak lenni – különben se nagy vasziszdasz – se volt más, mint bármilyen más (szerény) akadémiai vagy egyetemi állás vagy munkaszerződés. A beállítás (tudatosan) hazug.

Annál inkább, mert MINDEN egyetemi tanszék és kutatóintézet az MSZMP – amúgy akkoriban gyöngülő, lazuló – ellenőrzése alatt állt, nemcsak a Társadalomtudományi Intézet (első igazgatójának neve nyomán: „Lakos-intézet”). Az én szűrömet politikai okokból az ELTE-ről rakták ki (1981-ben), ez időben feketelistán voltam és munka nélkül – majd külföldi (amerikai, brit, francia) egyetemeken tanítottam, mert itt nem lehetett (ahogy ma se lehet, legalábbis nekem) – , ennek ellenére akkor se képzeltem, utólag se képzelem, hogy az akkoriban legálisan működő tudósok, professzorok, akár kezdő segédmunkatársak „árulók” vagy „ügynökök” lettek volna, mind a hetvenezren. (Mellesleg: a korábbi rendszerhez hű tudományos káderek is alkottak jelentőset, érdekeset vagy maradandót. Az élet bonyolult.)

Megjegyzem, akkor is voltak olyan vakbuzgó pártlojalisták, mint ma, akik ellenezték, hogy a Kövér Lászlóhoz hasonló „gyanús” és „ellenzéki” figurák állást vagy akár ideiglenes munkaszerződést kapjanak, és elismerésünk azoknak, akik ilyen „elemeket” anno mégis alkalmaztak, bár nézeteikkel szemben bizalmatlanok voltak. Hogy az ilyesmit ma olyan emberekkel szemben használják ki, mint az 1989 előtt egyértelműen rendszerellenes fiatalember (Kövér László mai házelnök), az roppantul kiábrándító.

Kövér Lászlóról mindettől függetlenül is terjesztik, hogy „kommunista” volt, amiből egyetlen árva szó sem igaz. Ifjúkorában az volt az álláspontja, amit később elkezdtek „balliberálisnak” nevezni, ami azidőtt „szociális érzékenységgel” (ez is butuska terminus) kombinált szabadelvűséget jelentett, Kövér esetében mindig, annak idején is erős „nemzeti elkötelezettséggel”. Később persze konzervatívabb lett, mint oly sokan.

Kövér László jelenlegi működéséről alkotott véleményem egyszerűen nem tartozik ide. Nyilván ellenfelek vagyunk, és az Országgyűlés elnökének számos kijelentését és gesztusát abszurdnak érzem. Ez nem lehet azonban ok arra, hogy elhallgassam: ezt az embert rágalmazzák, ami tűrhetetlen. Ez a módszer és ez a tónus semmivel nem jobb, nem nemesebb a szélsőjobboldali-állampárti hecclapok mocskolódásainál.

S ha az „ellenzék” nem akar javítani a kormányzat által meghatározott átlagon, akkor mi a csudát ellenez?

Tamás Gáspár Miklós

Kiemelt kép: Koszticsák Szilárd / MTI