Nagy Attila Tibor: Mennyi van még a szocialistákban?

A választási vereség és a tekintélyvesztés ellenére érdemes írni a szocialistákról és a vasárnap zajlott tisztújító kongresszusukról. Mert noha az MSZP a 2018-as országgyűlési választáson már csak 11.9 százalékot ért el és népszerűsége 10 százalék alá süllyedt, a Jobbikon kívüli ellenzék legnagyobb erejének még mindig ő számít.

Ugyanakkor van hova süllyedni: a lengyel baloldal 2015-ös példája mutatja, hogy közép-európai térségünkben nem szükségszerű baloldali pártnak, pontosabban a kommunisták utódpártjának a parlamentbe kerülni. Most áprilisban Magyarországon se sokon múlott a törvényhozásba jutás, miután az MSZP a Párbeszéddel közös listán indult és csupán 2 százalékkal haladta meg a parlamenti bejutási küszöböt. Mindez ahhoz képest, hogy ez a párt 2002-ben és 2006-ban még 40 százalék feletti listás eredményt is produkált, 1994-ben pedig a parlamenti mandátumok bő felét is megszerezte.

A mostani kongresszus tétje az volt, tud-e olyan vezetőséget állítani, mely képes megfékezni a párt hanyatlását, eljelentéktelenedését, sőt akár növelni az MSZP önkormányzati képviselői, polgármesterei és EP-képviselői számát 2019-ben.Tóth Bertalan megválasztott pártelnök és a most felálló új elnökség erős kételyeket ébreszt, mert tagjainak jelentős része az elmúlt évek kudarcos politikájának alakítója volt és – Hegyi Gyulát leszámítva – nincs alapos elképzelése a baloldal megújításáról.

Pedig izgalmassá, érdekessé kellene tenni a pártot: újszerű gondolatokkal, világlátással, valamint határozott, megnyerő és karizmatikus személyekkel.

Tóth Bertalan számos alkalommal bizonyította vitakészségét, ám szürkesége probléma. S legalább ekkora gond, hogy eddigi nyilatkozatai és a megválasztása utáni első beszéde sem hozott megújulást, izgalmas megközelítést. Az Orbán-rendszer posztfasisztának bélyegzése nem több nagyotmondásnál, s még csak nem is különösebben új, mert a ballib értelmiségi oldalon az elmúlt években már többen is jellemezték fasisztoid rendszernek a fideszes uralmat (lásd Ungváry Rudolf és Bartus László írásait).

Nem tudni, milyen jövőt képzel Magyarországnak az új szocialista elnök, mit csinálna másképpen Orbán Viktorhoz képest – ami például a migránskérdést, a robotizációt, a demográfiai krízist, a nyugdíjrendszert és a nemzethez való viszonyt illeti.

2010 óta bukdácsol választási vereségről vereségre a párt, amiből következik: nagyon nem elég szidni Orbánt.

Az MSZP választmányát többek között éppen a stratégiaalkotásra találták ki, vagyis arra, hogy segítsen felkészíteni a pártot egy versenyképes politikai vízió kidolgozásában. E testület élére választották most Kunhalmi Ágnest, aki eddig leginkább a napi ügyekre reagált. Nem biztató jel, hogy a politikus nem tudta az általa választott szakterületét, az oktatáspolitikát sem kellően megtanulni, képtelen volt kibújni a volt miniszter Hiller István árnyékából. Kunhalmi érdeme ugyanakkor, hogy hajlandó szorgalmasan dolgozni, budapesti pártelnökként új politikai tapasztalatokra tett szert és immáron ötödik éve országgyűlési képviselő. És ő legalább nem unalmas.

Az MSZP új elnökségének névsora is hordoz problémát: Szakács László elnökhelyettes ellensúlyt képezhet Tóth Bertalan elnökkel szemben, amennyiben ő továbbra is hű marad Mesterházy Attilához, ahogy kabinetfőnök korában tette.

A három alelnök, Hegyi Gyula, Komjáthi Imre és Szanyi Tibor balra tolná a pártot.

Szanyi különc viselkedése, fura nyilatkozatai miatt időzített kommunikációs bomba. Hegyi Gyula az elmúlt évek szocialista kudarcaiból kimaradt, de korábban a párt jelentős politikusának számított: 1994-2004 között országgyűlési, 2004-2009 között európai parlamenti képviselőként tevékenykedett, a magyar parlamentben jó debattőri képességekről tett tanúbizonyságot. Sok politikustársával ellentétben komolyan érdeklődik az ideológiai kérdések iránt, érdemes lesz figyelni rá.

Ami pedig a további elnökségi tagokat illeti: Gurmai Zita jövőre valószínűleg megpróbál visszakerülni az Európai Parlamentbe, ehhez viszont akár elnökségi társaival  – Szanyival, Hegyivel –  és az elnökhelyettesi posztért vívott versenyben alulmaradó Ujhelyi Istvánnal  is párton belüli hatalmi harcot kell majd folytatnia. Pozícióját javítja, hogy ő vezeti az MSZP nőtagozatát, melynek egyik alelnöke, az országosan amúgy ismeretlen Csendesné Murányi Ibolya is bejutott az elnökségbe.

Bárány Balázs, Harangozó Gábor és Tüttő Kata korábban is politizált, Bárány és Tüttő már volt tagja az elnökségnek, eddig nem hoztak sokat az MSZP konyhájára. Tüttő a Molnár Zsolt vezette budapesti szervezet egyik alelnöke is, fővárosi közgyűlési szerepléseiből tudhatjuk: szókimondó, harsány stílusú politikus.

Ismeretlen szereplő az elnökségbe került Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Aranyosi Gábor és a korábban a párt ifjúsági szervezetében, a Societasban tevékenykedő Bihal Dávid is. Varga  László elnökségi tag ellenben évek óta politizál a parlamentben.

Az elnökség tagjai között kódolva vannak az ellentétek, hiszen az erősen balos elnökségi tagokhoz képest a többiek részben más irányvonalat tartanak jónak, emellett a jövő évi EP-választáshoz közeledve ismét felerősödhetnek a pozícióharcok. A szövetségi politikát illetően is lehetnek nézeteltérések az elnökségen és a választmányon belül. Habár Szanyi és Hegyi nem ellenzi kategorikusan a más pártokkal való együttműködést, de azt megnehezíthetik: kapitalizmus-és neoliberalizmuskritikájuk ütközik a DK szemléletével,  Szanyi Gyurcsánnyal szembeni ellenszenve sem könnyíti meg majd a két párt közötti jó viszony megteremtését. Miközben Kunhalmi Ágnes és Molnár Zsolt budapesti elnök a széles szövetségi együttműködés híve.

Ha Tóth Bertalan nem lesz képes rövid időn belül eredményeket felmutatni, akkor a választáson alulmaradt, de 46 százalékos kongresszusi támogatást szerzett Mesterházy Attila és támogatói ugrásra készen állhatnak a visszavágásra. Elvégre legkésőbb két év múlva újabb tisztújítás lesz.

A szerző a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője