Reggelente egy 13. kerületi kereszteződésben kávézom már évek óta. Kényelmesebb így kávézni, asztal és pincér és minden felesleges és időigényes körítés nélkül. Az ilyen mediterrán jellegű kávézás gyors és hatékony, amennyiben a kávézás céljának azt tekintjük, hogy megigyunk egy kávét, aztán menjünk a dolgunkra. A sarokról, melyen reggelente állok, három másik sarokra látni. Bátran állíthatom, hogy Budapest kereszteződései közül ezt ismerem a legjobban, és nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy ettől is undorodom a legjobban. Évről évre egyre nagyobb a mocsok, de a kukák körül egy ideje olyan állapotok uralkodnak, mint egy bangladesi külvárosban. A zöld, műanyag kukák bele rendszeresen kifordul. Minden reggel megállunk előtte és felsóhajtunk.
Így: Hogy néz ez ki?
Vagy így: Mégis mi ez itt?
Van, aki hozzáteszi: Bassza meg!
Mások azt mondják: Hogy néz ez ki, bassza meg, mi ez, bassza meg?
Közeli hozzátartózóm, aki számomra érthetetlen módon kitartóan hisz abban, hogy Európában, és nem a Balkánon él, ilyenkor tárcsázza az önkormányzati képviselőnk számát, majd elégedetten jelenti, hogy a képviselő hamarosan intézkedni fog.
Van aki ilyenkor hozzáteszi:
Aztán nézzük tovább a kukákat. Egyik nap a képviselő azt mondta, nem lehet mit tenni, a varjak szedik ki a szemetet a kukákból, azok szórják szét a kukák körül ezt a rengeteg mocskot. A varjak. A dolmányos varjak.
Elkezdtem figyelni ezeket a dolmányos varjakat. Nagyon rafinált társaság, annyi szent. Ha az ember nagyon korán érkezik a sarokra, még ott találhatja az egyiket, amint ébredezik. Az orvosi rendelő előtt alszik és amikor felkel, első dolga, hogy a rendelő elé hugyozzon. Nagyon rafinált, mert tisztában van vele, hogy a rendelő dolgozói feltakarítják utána a piszkát, tehát amikor késő este visszatér, nem a saját pisájába fekszik majd, hanem a tiszta járdán hajthatja álomra a fejét, és várhatja a reggelt, amikor a felkelő nap első sugarainak langyos melegében ismét összehugyozhatja a járdát.
Nem lehet mit tenni.
Fotó: Róka László / MTI
Egy másik ilyen dolmányos varjú minden alkalommal, amikor elsétálok mellette, azt mondja nekem, A kilencvenes években is itt fészkelt a környéken, az elsők közt költözött be a földekről a városba, aztán eltűnt vagy tíz-tizenöt évre, de nemrég visszatért. Mindig csodálkoztam azon, hogy mezítláb van, télen is mezítláb üldögél a hideg utcakövön, mégsem lesz semmi baja. Csodálkoztam, egészen addig, mígnem legutóbb láttam, hogy az összes lábujját levágták, és ezen, megmondom őszintén, már nem csodálkoztam.
A házak bejáratánál és az élelmiszerboltok előtt, a köztéri padokon és a kukák körül, a játszótereken és a parkokban mindenhol dolmányos varjak tanyáznak. Nem lehet mit tenni. A varjúfélék régóta szeretik a városi környezetet, a rendszerváltás óta azonban urbanizációjuk jelentős mértékben felgyorsult. Itt kiváló életfeltételeket találtak, kiszámítható táplálékforrás és biztonságos fészkelőhelyek állnak rendelkezésükre.
Hangos károgásuk sokakat zavar.
Nem lehet mit tenni.
Kiemelt kép: Mónus Márton / MTI
