Káslert lehülyézni, lefutóbolondozni végtelenül egyszerű lenne, még ha a nyilatkozatai okot adnak is arra, hogy ezt tegyük. Aki annyi baromságot összehord, mint ő, akinek sületlenségeire – köszönet az Örülünk, Vincent? blognak a szép új magyar szóért – új fogalom született, a káslerség, nos, arról feltételezhetjük, hogy megérett a diliházra. De mielőtt nagyon belemerülnénk az élcelődésbe, nézzünk kicsit mélyebbre. Mert oké, van olyan, hogy egy sült bolondnak világmegváltó tervei támadnak, és azt is tudjuk, hogy bár tömve a szakintézmények Napóleonokkal, ezek az emberek ritkán képesek átvenni a hatalmat a világ felett.
Értsd:
Inkább azt érdemes vizsgálni, mi értelme volt egy ilyen könnyen kifigurázható, olykor kabaréba illően megnyilvánuló embert pozícióba helyezni.
Először is, nézzük a szakmai érveket. Mert, bár számos publicista elsiklott a dolog felett, Igaz, mint minden vezetőnek, akadtak vitatott lépései, ám huszonhat éven át irányította az Országos Onkológiai Intézetet, hozzá (s csapatához) rendkívüli eredmények is köthetőek. Amiben bírálták, nevezetesen az, hogy a saját intézményét helyezte előtérbe a többi onkológiai centrum kárára, az adott és most megkapott területen még előny is lehet(ne); hiszen azt mutatja, hogy lobbiereje ki tud teljesedni, és célra tartva halad.
Talán mottója tényleg annyi, hogy minden szentnek maga felé hajlik a keze.
Kásler életútját, pályáját áttekintve viszont világos, hogy valami nagyon félrement. Úgy általában nem egészséges, ha valaki túl sokáig van egy pozícióban, ha a hatalma megkérdőjelezhetetlen. Ha beszéde örökké hatalmi megszólalás (ebből jobbára kinyilatkoztatások lesznek) és ha már puszta pozícióból dönt és bírál. Mert egy ponton, épp azért, mert az egészséges kritika nem jut a falakon belülre, óhatatlanul kisiklik valami. És az adott ember, főképp, ha hajlamos a diktatórikus gondolkodásra, ha felfújt egóval rendelkezik vagy ha a realitás csak szűrten jut el hozzá, hajlamos lesz bezáródni önnön nagyszerűségének tudatába. Mindez akkor válik életveszélyessé, ha valódi hatalommal párosul. Teszem azt, politikusi vagy orvosi hatalommal. Egy orvos amúgy is élet és halál ura. Nem szabad hát, hogy elcsússzanak az arányok. Senki nem omnipotens. Senki nem áll a többiek felett. Még ha azt képzeli is.
Régi filmekben kedvelt szereplő az őrült tudós, ahogy áll égnek meredő hajjal, füstölgő lombikkal, és kacag a teliholdra, s szent meggyőződése, hogy a világ sorsa a kezében van. De azért itt még nem tartunk.
Visszakanyarodva Kásler professzorra: nem tudom megítélni a szakmai működését, nem is feladatom. Pusztán arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy És ebben tárul fel a mélységes mélye annak a zavarnak, amiről beszélek, és ami miatt veszélyesnek tartom az ő helyzetbe hozását. Miért nem volt elég neki, hogy hazánk egyik legmegbecsültebb tudósa? Hát persze, azért nem, mert úgy érzi, ő az egészségügyben mindenhez ért.
Kellemetlen, hogy onkológus professzorként azzal büszkélkedik, hogy már középiskolásként helytörténeti és történelmi versenyeken ért el dobogós helyezéseket. Az is kellemetlen, hogy a kapcsolatait arra használja, hogy a Nemzeti Nagyvizit című, a köztévén és a közrádión futó műsorának hatkötetes megjelenését 39 millióval megtámogattassa. Még az is lehet, hogy olyan emberek kezelésével, akik a Ne lopj parancsolat megszegése miatt lettek betegek.
Egyszóval a lényeg az, hogy nem Kásler a hülye. Ő valószínűleg csupán kontrollvesztett ember, olyasvalaki, aki a Holdat akarta. Vagy nem ő akarta, csak nem tudott nemet mondani. És a Hold, ha az ölünkbe hull, nehéz nem megszédülni tőle, még csak holdkórosnak sem kell lenni hozzá. Az a veszélyesebb, aki mindezt, meglehet, pusztán azért, mert hirtelen jó ötletnek tűnt, Kásler kezébe adta.
Kiemelt kép: MTI / Balogh Zoltán
