Már nem is ari a Kétfarkú. Hanem szar a humora

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt ari volt és népszerű a balliberális oldalon, egészen addig, míg kiderült, hogy indul a választáson. Innentől már nem is olyan viccesek, még kevésbé arik. Hirtelen erőltetett, szar humoruk lett. A csirkeember szereplése a köztévében sokak szerint kifejezetten kínos volt. Botrány, amit ezek a politikából csinálnak. Komolytalanok.

A csirkés csávót rengetegen megosztották, főként, mint sajtótörténeti érdekességet: végre egy nézhető műsor az M1-en, még ha csupán öt percig tartott is. Ráadásul a kétfarkúak békemenete volt az egyetlen olyan ellenzéki demonstráció, ahol voltak is valamennyien. Megjelent egy új párt, ami talán viszi a szavazatokat. Így hát pártmunkások, újságírók, mindenféle megmondók és önjelölt fb-aktivisták szólják le a Kétfarkút, hogy az felelőtlenül belerondít a kormányváltásba. Hogy a viccpártra leadott szavazat elvesztegetett szavazat. Aki a Magyar Kétfarkú Kutyapártra szavaz, az a Fideszre szavaz. Léptessék vissza azonnal a jelöltjeiket ezek az idióták.

Nem, drága ellenzéki barátaim, épp ellenkezőleg. Aki rátok szavaz, az szavaz a leváltandó kormányra. Mert arra a szisztémára szavaz, ami a rendszerváltás óta töretlenül működik, hogy a két nagy oldal a másikkal, mint örök mumussal való ijesztgetéssel mozgósít szavazásra, és tartja fenn egymást kölcsönösen. Harminc éve megy a szöveg, hogy most kell nagyon összefogni. Ne a programokat meg az elvi vitákat nézzük, hanem az egyetlen cél lebegjen a szemünk előtt: leváltani. Hogy utána mi lesz? Csalódottság, minek révén megerősödik a másik fél, ami megint jön ugyanezzel a dumával: leváltani. Nem az a szomorú, hogy egy viccpárt elindul a választáson, hanem az lenne szomorú, ha az utolsó pillanatban visszaléptetnék a jelöltjeiket.

A felmérések szerint a legtöbb helyen a legesélyesebb ellenzéki jelölt az MSZP-Párbeszéd-DK jelöltje. Vagyis az MSZP-DK-é, vagyis a régi balliberális erőké. Rájuk kell tehát szavazni a felelős taktikai szavazónak, aki le szeretné váltani az Orbán kormányt, aki nem teheti meg, hogy szavazatát esélytelen pártokra pocsékolja, és nem csinál viccet a választásból. A Jobbik és az LMP is megy a levesbe, ha nem sorol be. Ahogy Tóta W írja: „Két tömeg tart egymás felé, és az fog győzni, amelyik nagyobb. Tény, hogy ez nem fair meccs. Ha ez a tömeg bizonyul nagyobbnak, akkor majd lehet állítani a gravitációs erőkön. Most viszont csattanás jön. A hiteletek és az értékeitek egyetlen funkciót tölthetnek be hasznosan: támogathatják azokat, akiknek van esélyük győzni. Ezt tette Karácsony Gergely, pedig sok kedve nem volt hozzá.”

Mit ajánlasz azoknak – kérdezi egy barátom –, akik a legkevésbé sem szeretnének az MSZP-DK-ra szavazni, de nincs más értékelhető ellenzéki kihívó a választókerületükben? Nyilván szar döntést kell hozzanak, de közvetve a Fideszt támogatnák, ha valamely esélytelenebb ellenzéki jelöltet választják. Ne a szavazó bűne legyen, hogy a szíve szerint választott párt helyi jelöltje adott esetben huszonéves bölcsész, nulla politikai-közéleti tapasztalattal rendelkező ismeretlen, akit mérni is alig lehet a közvélemény-kutatásokon. Igazad van – mondom neki –, szavazzanak az MSZP-DK-ra, legyen kormányváltás, azok folytassák azt a politikát, amit 2010 előtt, minek következtében erősödjön meg a jobboldal és jöjjön vissza a Fidesz, és legyen megint NER. És ez menjen így örökkön-örökké, mert a lényeg, hogy a hivatásos politikusoknak, újságíróknak, elemzőknek, pártkörüli vállalkozónak és minden más érdekeltnek maradjon meg az állása, vállalkozása. A lakosság többi része meg asszisztáljon nekik, hiszen másra úgyse jó.

Ezek aztán tényleg az örök életet szeretnék, plusz húsz évet.

Tényleg azt akarjuk, hogy az alkotmányosság és a demokratikus rend helyreállítása címén visszatérjen a harmadik magyar köztársaság, ami megágyazott a NER-nek? Mi is a baj Orbánékkal? Hogy uszítanak? Miért, Gyurcsányék nem? Ja, hogy nem olyan mértékben és kellő pénz híján nem olyan profin, és „csak” a határon túli magyarok ellen? Hogy korruptak és lopnak? Miért, korábban nem volt korrupció? Más volt a lopás mértéke, mondják sokan. Relativizáljuk a lopást? Ennyit még lehet, annyit meg már nem? Mellesleg volt jogszerű lopás is, úgy hívták, hogy spontán privatizáció, meg egész ágazatok eladása mindenféle tisztázatlan módon, és annak mértékét a mostani se nagyon múlja fölül.

Egyvalami tényleg más a korábbiakhoz képest. A Fidesz rátette a nyerget és a kantárt az országra, és ilyen mindennapi beszarás még nem volt a rendszerváltás óta. Viszont erre a legjobb válasz talán éppen a nevetés. A Kétfarkú.

De hát ők komolytalanok. Miért, a többiek komolyak?

Amikor Gyurcsány kijelentette, hogy ő Nagy Imrét választja és nem Kádárt, akkor a veterán kádáristák tapsoltak neki. Amikor a DK háza táján cigányoztak, lelkesen egyetértettek, Gulyás Mártont pedig, aki ezt felrótta, megverték a városligeti majálison. Amikor Gyurcsány közeledett Putyinhoz, az hasznos reálpolitika volt. Ha a szocialista politikus kerítést bontana, remek, mert európai gondolkodást tükröz, a kormány meg mennyire embertelen a menekültekkel szemben, de ha a szocialista politikus azzal kampányol, hogy Orbán megy és a kerítés marad, az is helyes, mert az országot meg kell védeni. Ha a neoliberális gazdaságpolitika, a privatizáció és a „szükséges, ám fájdalmas megszorítások” a vonal, azt éppúgy megmagyarázzák, mint a fizessenek a gazdagok és ingyenebédet mindenkinek populizmusát. Mintha az MSZP-DK törzsszavazók egyedüli elve az lenne, hogy a mi csapatunk győzzön. Ez mennyire komoly már.

Az is nagyon komoly, ahogy a Jobbik elvágtatott Etelközből a Spinoza kávéházba, a párt szóvivőjével meg Tóta W készített interjút, ahol Mirkóczki Ádám kijelentette, hogy az a retorika, ami 2010 előtt ment, az volt a nem igaz. Ilyen erővel bármikor vissza lehet térni Etelközbe, vagy bárhová máshova, de értem én, néppártosodás, meg minden, de akkor is vicces. Schilling Árpád pedig mindenki megdöbbenésére a Jobbik mellé tette le a voksát.  Persze értem ezt is, hogy miért, mi több, respektálom, de azért ez is vicces.

Az MSZP programja a legbaloldalibb. Annyira, hogy egyes barátaim a megvalósulása esetén Venezuelát és chavezizmust vizionálnak, ami persze marhaság, és nemcsak azért, mert nem Latin-Amerikában vagyunk (akkor már inkább Görögország lenne a jó párhuzam), hanem mert mindenki pontosan tudja, hogy az ilyen ígéreteket senki nem veszi komolyan. Se aki ígér, se aki az ígérgetőkre szavaz, mert a többség azért szavaz oda, hogy orbántakaroggy. Bár kétségtelen, hogy Karácsony ígéretei nem sokban maradnak el a Kétfarkú programjától.

Az MSZP-vel közös jelölteket állító DK programja a legpiacbarátabb, vagyis gazdaságilag a legjobboldalibb. Hogyan egyeztetik össze Karácsonyék és Gyurcsányék a két ellentétes programot? Nyilván sehogy. De miért is tennék, amikor a program érdektelen a választók többsége számára? Nálunk a szavazás nem programok között, hanem részben világképek között, még inkább törzsi hovatartozások között zajlik. Tök mindegy, mi a program. Sőt, ha nagyon őszinték akarunk lenni, akkor a ballib oldal veteránjai számára az is tök mindegy, hogy a jobboldal mit csinál, vagy mit nem csinál, mert már az Antall-kormányra is jobbára ugyanezeket mondták, amit most Orbánékra, pedig van némi különbség, hogy finoman fogalmazzunk. És még a kétfarkúak a komolytalanok.

A Fidesz legnagyobb bűne nem a rossz kormányzás, még csak nem is a tévesen korrupciónak meg lopásnak nevezett újfeudalizmus kiépítése, hanem az amúgy is pusztító kollektív neurózis, a magyar szorongás súlyosabbá tétele azáltal, hogy kimaxolták a polgárháborús hisztériát. Eddig is ott voltunk a legdepressziósabb, legalkoholistább és legtöbb öngyilkossal bíró európai társadalmak között, s ezt a rossz állapotot a folyamatos pánikkeltés és gyűlöletgenerálás csak felfokozta. Föl kéne szabadulni már. Belülről, mentálisan. Akkor nem lesz senki lelki jobbágy.

Komoly, felelősségteljes döntés – így nevezi a politika a szavazást. Bölcs és megfontolt – így pedig azok a politikusok nevezik a magyar népet, akik megnyerik a választást. Akik elvesztik, birkának. Tényleg nagyon komoly.

Nem másfajta rosszkedvek és gyűlöletek kellenek, hanem nevetés, lazaság, könnyedség. Szabadság, ha úgy tetszik. Bármi kiröhögésének a képessége. Nem csak Orbán, a kormány, a Fidesz-KDNP kiröhögése, hanem az egészé. A rezsimet nem az ellenzék győzi le, hanem egy felszabadult társadalom. Ha az ellenzék győz vasárnap, ugyanez az ország marad, ugyanez a társadalom, ugyanezekkel a kondíciókkal. És ugyanez a politika.

És ha egy viccpárt kerülne hatalomra, mint Izlandon (ami persze nálunk elképzelhetetlen), akkor mi lenne? Összeomlás? Ugyan. Minden menne tovább, mert egy ilyen kis ország helye és sorsa nagyjából kijelölve, meghatározva a nagy nemzetközi munkamegosztásban és a geopolitikai sakktáblán. Viszont kiderülne, hogy a politikát nem politikusok csinálják, hanem gazdasági tényezők, gazdasági szereplők.

Ha a Kétfarkú jutna kormányra, lelepleződne, hogy a pártpolitika süketelés. Ami arra szolgál, hogy elfedje a valóságot és foglalkoztassa az embereket. Mint egykor a vegyvédelmi köpennyel való bíbelődés a honvédségi kiképzésen. Egyszer megkérdezte az egyik katonatársam a tisztet: mire való ez, ha ledobják az atomot? Hogy a katona el legyen foglalva addig, amíg meghal – hangzott a válasz.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu