A fene sem gondoltam volna, hogy ezek a migránsok milyen rafináltak. A cataniai szálláshelyünkkel szemben, egy afféle garázslakásban, amely egykor valami üzlet lehetett, lakik egy ilyen migráns. Fekete színű, erős testalkatú, de vékonyka kis migránsférfi ez a migráns. A teraszról látom miket művel. Általában éjszaka aktív, csencsel, mászkál, tereget, matracokat szellőztet, migránsbarátait fogadja, átvesz tőlük ezt-azt, betolja szakadt autóikat, aztán visszatér. Az utca sötét, éjszaka kihalt, tele veszélyesebbnél veszélyesebb migránssal. Még egy templomuk is van a közelben, pár házra tőlünk valami pincében. Benéztünk, meghallgattuk, ahogy Odabent a garázslakásban hideg lehet, nyirok, mert a migráns a ruháit odakint, a szűk járda fölé, az ereszcsatorna és a bejárat fölötti ponyva közé kifeszített kötélen szárítgatja. Ezek a szakadt migránsruhák nyilvánvalóan senkinek sem kellenek, felmosórongynak se jók, a migránsnak nem kell aggódnia, hogy ellopják a gönceit, de a cipő az más, cipőt sokan lopnak, a cipőben messzire lehet sétálni, és a környéken más migránsok is élnek, a migráns pedig köztudottan sokat sétál. A fene se gondolta volna, hogy ez a migráns milyen rafinált, ha arra kerül a sor, hogy a cipőit mossa ki. Egy cipő még a felmosórongyoknál is nehezebben szárad, minden ruhanemű közül a cipő szárad a legnehezebben, ráadásul ennek a migránsnak, mint kiderült, legalább négy pár cipője van. Ne kérdezzék miből. Mind a négy pár cipőt kimosta, és egyet sem loptak el tőle. Hogyan? Hát kedden a ballábas, szerdán a jobblábas cipőket tette ki száradni az utcára.
Kiemelt képünk illusztráció
Fotó: Ulysse Lefebvre / AFP
