Vannak kimeríthetetlen témák. És sose mondhatod, hogy elég, mert ez nem verseny, aminek, ha vége, már egy másik feladat áll előtted. A gyereknevelés életre szóló vállalás, amit mindig lehet még jobban csinálni. És ha hibáztál, hiszen emberből vagy, így hibázhatsz –javítani. Mindehhez soha nem elég a felhalmozott ismeretanyag.
Valóban, az ember, ha jól van összerakva, mindvégig gondját viseli a gyerekének. Vajon helyes ez? Természetesen helyes, ha úgy és azt teszed a gyerekeddel, ami a legjobb neki. Mert az lesz a legjobb neked is. Elvben, papíron.
Persze vannak, akik állítják, ők tökéletes anyák vagy apák, de szerintem minden gyereket mentsen meg a Jóisten az ilyen magát tökéletesnek képzelő szülőtől.
Régen olvastam a következő mondatot, egyike a kedvenceimnek:
Eldönteni, hogy gyereket akarunk, egy pillanat műve csupán, de a döntés, hogy a szívünk egy része a testünkön kívül ölt testet, örökre szól.
Mondhatod, hogy ez szentimentális megközelítés, de nincs a szentimentalizmussal semmi baj. Főleg, ha nem veszíted el tőle a józan eszedet. És ahogy múlik az idő, egyre inkább látod, hogy a te tökéletes kisbabád is emberből van összeállítva, tehát jóból és rosszból egyaránt.
Miképpen az istenített szüleid is. Akiket, ha szerencséd van és olyanok a felmenőid, lerángathatsz a piedesztálról, akkor, amikor annak eljön az ideje, és szerethetsz olyannak, amilyenek. Ebben az esetben azért, lássuk be, könnyebb a helyzet, mert a szüleidért nem te vagy a felelős, abban azonban, hogy milyen emberré válik a gyereked, nagy szereped van, lehet.
Jól csinálni. Persze hogy ez mindannyiunk vágya, álma. De vajon létezik olyan tanács, praktika, elmefényesítő könyv, ami megmondja a tutit? Bizony, jól gondolod, Mert minden egyes eset más és más.
Az ember az ivadékgondozás ösztönével születik, és nagyon ébernek kell lenni ahhoz, hogy az ösztönkésztetéseken túl úgy tegye szülőként a dolgát, hogy elmondhassa magáról: a rábízott feladatot, egy gyerek felnevelését, sikeresen megoldotta.
Bevált, mindenki számára üdvözítő megoldásokat nem tudok, de vannak tendenciák, melyek jót tesznek a gyereknek, sőt neked is, és harmonikus kapcsolat alakulhat ki kettőtök között.
Hogy is szól a mostanság oly divatos személyiségfejlesztő tanácsok egyike? A családoddal és átvitt értelemben mindazokkal, akiket az élet az utadba sodor. Mindehhez, ha nem születtél szentnek, önismeret kell, igény arra, hogy képezd magad, meghallgass másokat, és persze sok-sok munka. Olyan, ami olykor fájdalmat okoz.
Tegyük fel, a gyereked már nagyobbacska, és tehetségesnek találják egy sportágban. Megszületik a döntés: sportoljon, és legyen eredményes. Ehhez edzeni kell. Sokat, sokszor. Elmenni a teljesítőképesség határáig, vagy gyakran még azon túl is. De muszáj. Mert ez az útja egy nagy eredmény elérésének. Oké, mondhatod: hiúság vására, hogy valaki valamiben a legjobb legyen, mondjuk, megnyerjen egy olimpiát, de jó, ha tudod, a sportnak csupán egyik hozadéka a dobogó, a himnusz és a közönség rajongása. Mindez keveseknek adatik meg. A lényeg nem ebben van. Hanem abban, hogy a gyerek önértékelése, saját erejébe vetett hite, napi időbeosztása, a munkához való hozzáállása jelentősen el fog térni az átlagtól.
Lesznek azonban napok, amikor fáradt lesz, és nem lesz kedve edzésre menni. Ha azt mondod, szeretetből, hogy jó, csillagom, akkor maradj itthon, nagy bajt okozhatsz. Hogy is van a mondat? „Érted haragszom, nem ellened”. Vagy ebben az esetben: érted vagyok kemény, és nem ellened.
Valaha komolyan úsztam. Sok tehetséges gyerekkel sportoltam együtt. Kevesen jutottunk el a csúcsra. Miképpen mindig, mindenben kevesen lesznek a jók között a legjobbak. De hidd el, nem a győzelem és a fanfárok hangja a lényeg, hanem mindaz, amire szerencsés esetben a sport megtanít.
Mindannyian a családnak nevezett olvasztótégelyben formálódunk. Hogy a család több, mint a rokonok összessége, jól ismert tény. A család rendszert képez, egymással kölcsönösen kapcsolatban álló emberek csoportját, melyben minden egyes személy mélyreható és gyakran rejtett befolyást gyakorol a többiekre. Ebbe a csoportba érkezik az újszülött. Van olyan vélekedés, tőlem sem áll távol, hogy akik a felnevelésükre vállalkoznak. A család a legtöbb társadalomban a gyereknevelés legáltalánosabb és legelfogadottabb műhelye volt és maradt mind a mai napig.
Az embergyerek fizikailag is annyira tehetetlen és kiszolgáltatott, hogy komoly munkát igénylő óvásra, karbantartásra (tisztába tevés, etetés, altatás, nyugodt környezet) van szüksége a fejlődéshez. Erre a feladatra a család a legalkalmasabb, mert megadja a baba részére elengedhetetlenül szükséges védelmet, és megóvja a gyereket a fenyegető veszélyektől. Nemcsak az ősi időkben, hanem manapság is. Mindez azonban csupán egyik „funkciója”a családnak, a fizikális ellátás.
Nem kevésbé fontos, amit a szakemberek úgy mondanak: a család szociokulturális csoportosulás is. Magyarul, Mindez eszedbe sem jut a babavárás idején. Fura is lenne, ha ezen gondolkoznál.
Elképzeled a babát, felruházod mindennel, és már odabent szereted, és álmodozol róla, milyen lesz. Aztán megérkezik, és szerintem minden várakozást képes felülmúlni. Boldog vagy, és szeretnél megadni neki mindent.
Mindazt, amire vágytál, és valamiért nem lehetett a tied, és védeni akarod, és minden jóval elhalmozni. Ez természetes. De az élet másképpen írja a történeteit. Kisbabád maga a tökély, kezében az élethez szükséges összes lehetőséggel, ám az első periódusban magatehetetlen kis élőlény, aki képtelen kielégíteni a szükségleteit.
És te úgy érzed, hogy rád szakadt egy eddig soha meg nem élt felelősség.
Bármilyen pörgős életet éltél, akármennyire sikeres voltál a szakmádban, ez olyan feladat, amihez kevés a kapaszkodód. Érzelmileg. Technikailag lehet, hogy jól megtanultál mindent, de arra az érzelmi hullámvasútra nem vagy felkészülve, amit átélsz.
Szeretném, ha tudnád és megjegyeznéd, nem vagy ezzel egyedül. Más is, sokan, ezt éltük, élik át. És nem vagy egyedül, mert ott van a kisbabád, akinek te vagy a világ. A baba kilenc hónapot töltött az öntudatlan tökéletesség állapotában, élt odabent, mint hal a vízben. És kiszakadt az ellentmondások világába. Szegénykém nem érti a történteket, próbál boldogulni, amennyire tud, de leginkább téged érzékel még nagyon sokáig.
Azt mondják, a kisbaba érzi az őt szoptató anya lelkiállapotát, érzi édesanyja testhőmérsékletét, izmai feszülését, a tej mennyiségén és minőségén át egy sor olyat is felfog, ami nem látható, de meg tudja ítélni a mamája hangulatát.
Ezért aztán sírni kezd, panaszkodni, mert arra vágyik, amit odabent megélt.
Tehát tudd, te vagy a béke, de adott esetben a feszültségforrás is a baba számára. Eléggé döbbenetes, belátom. És akkor még sehol nem vagyunk, vagy nagyon messze mindattól, amit leginkább talán „civilizációs trutymónak” neveznék. Amire rávesszük vagy ráneveljük, vagy ráerőltetjük a gyereket, mert muszáj, és közben elvész belőle a tökéletesség érzése.
Én hiszek a pszichológusoknak, akik azt állítják, sok későbbi baj forrása akár ebből az időszakból is eredeztethető. Kaki, pisi, bili, nahát, ne malackodj, szépen ülj az asztalnál, hogy nézel ki? Gondold csak végig, miket hall a gyerek magáról.
Tudom, sokan azt gondolják, eltúlzom, kicsi még, nem is érti, de hidd el, ez nem így van. Kicsi, de nem ostoba, és abszolút érzelmi ember. Sokkal inkább, mint te, tehát van mit tanulni tőle. Jól érti a testbeszédet és a hangsúlyokat is. Még valami, ami nagyon fontos: Nem elemzi a tegnapot, és nem érdekli a holnap. Jelen idejű. Ha valamit rosszul csinál, és úgy érzed, ezzel kell valamit kezdeni, tedd meg azonnal. Ne jegeld estig azzal a szöveggel, hogy majd ha apa hazaér, mert nem fogja a két dolgot összekapcsolni sokáig.
És nem fogja érteni, miért is nevezik rossznak vagy engedetlennek.
A szavak, a duma sem hatja meg különösebben, de amit lát, szívesen utánozza. Így tanul. Később persze másképpen is, de ebben a kezdeti időszakban az lenne a legfontosabb, hogy ne alakíts ki benne szorongásokat a saját testével és annak „termékeivel” kapcsolatban.
Akkor is ő a te gyereked, és őrá mondtál igent. És ha felnőtt, számodra érthetetlen, lázadó kamasz lett, akkor is, kérlek, sose felejtsd el, téged választott, és te őt akartad. Nem azt mondom, hogy állj haptákba, azt sem, hogy fogadj el mindent és bólogass, de azt igen, hogy a magad részéről a születés pillanatától, amíg élsz, tegyél meg mindent, hogy kettőtök kapcsolatából a legtöbbet lehessen kihozni. Mindkettőtök számára.
Szülőnek lenni nagyszerű dolog, de olykor fárasztó, idegesítő, sőt csalódásokkal teli lehet. Ez is az élet része. Légy őszinte magaddal és a gyerekkel is.
Kérj bocsánatot, ha kell, de ne alázkodj meg azért, hogy szeressen. A gyerekek nagyvonalúak, megbocsátják olykor azt is, hogy tökéletlenek vagyunk.
Kiemelt kép: Thinkstock
