Poszt ITT

Itt a polgármester, aki azért nem indult a választáson, hogy népszerűbb legyen

Történetek Ficak Róbert polgármesterről, akit hatalmas fölénnyel választottak elöljárónak, miután kiderült, hogy gátlástalan hóhányó, s szenvedélyen szeret lopni, valamint kabinetfőnökéről, Liliom Lajosról, aki azért épült be Ficak pártjába, hogy bosszúból tönkretegye azt. Meg is tett mindent a bukásért, minek köszönhetően Ficak egyre sikeresebb lett. (7. rész)

– Nagy húzás volt, hogy csak azok az óvodások kaptak uzsonnát, akiknek a szülei szerződésben vállalták, hogy ránk szavaznak. Ahogy nézem a számokat, megint két-három százalékot emelkedett a népszerűségem – mondta elégedetten Ficak polgármester.

Az elöljáró Liliom kabinetfőnökkel ebédelt a Velőscsontbrigád nevű étteremben, ahol szokás szerint a sarokban foglaltak helyet. Érkeztükkor minden korner foglalt volt, de Ficak Liliom javaslatára már évek óta úgy járt el ilyenkor, hogy egyszerűen felállította valamelyik társaságot, hiszen mégiscsak ő a város első embere, ott kell ülnie, ahol szeret. Ezúttal egy háromgyermekes családot küldött odébb, éppen a főételnél tartott a família, a kicsik rántott hússal, krumplipürével bajlódtak, az apuka velős pacalt, az anyuka rántott velőt evett, amikor Ficak közölte velük emelt hangon, hogy takarodjanak. A szülök felháborodtak, ám a patália kialakulásakor ott termett Durbincs étteremtulajdonos, aki ingyendesszertet, házhoz szállított grátisz rántottareggelit ígért a vendégeknek, csak csöndben adják át a helyüket Ficaknak. Az értetlen családot az ajándékok végül meggyőzték, odébb hurcolkodtak.

Liliom unottan nézte a jelenetet, beletörődött már, hogy képtelen megbuktatni Ficakot. Bármit eszelt ki, bármire vette rá főnökét, az egyre csak népszerűbb lett. Hiába szomoríttatta vele a lakosságot, aláztatta meg a szegényeket, lopatott vele, hiába mutattatta fel, hogy nincs nála gátlástalanabb, korruptabb politikus, nem ment semmire. Most is hallgathatta, miként lettek jobbak a számok, miután csak annak adtak enni az oviban, akinek az anyja meg apja rájuk szavaz.

Csak akkor gyúlt újra fény a szemében, amikor Ficak, miközben a pörköltszaftot tunkolta jókedvűen fehér kenyérrel, felkiáltott, hogy most már elképzelni sem tudja, hogy még ennél is lehet népszerűbb.

Liliom zsigerből rávágta:

– Pedig az utolsó lépés még hátra van, Főni!

Ficak érdeklődve fordult Liliomhoz, csodálta embere végtelen kreativitását.

– Nem szabad elindulni a választáson. Mindenki azt hiszi, a politikusokat kizárólag a hatalom érdekli, de maga bizonyíthatja az ellenkezőjét. A kampány kezdetén bejelenti, hogy visszalép, mert ezzel mutathatja meg, hogy mindig, mindig másokért élt, sohasem magáért. Ezzel Létváralja népmesei hőse lesz, a település politikai Messije, közéleti Grabowski egere, egy önszáműzött angyal, erkölcsi Mozart-golyó, és ha kapatosan jelenti ezt be, akkor hovatovább egy kelet-magyarországi Dionüszosz – hadarta lelkesen Liliom, akinek elragadottsága mámorba taszította Ficakot is.

A polgármester ott az asztalnál jószerivel összeszakadt saját képzelt legendájának súlya alatt, és azonnal azt mondta Liliomnak

– Csináljuk!

A kabinetfőnök meg munkába állt, hónapokig szervezte a nagy eseményt.

Eljött a várva várt nap. Amikor Ficak a színpadra lépett, Liliom továbbgondolhatatlanul boldog volt, végre sikerül bosszút állnia apja kirúgásáért, tönkreteszi Ficakot, még ha a pártot nem sikerül is. Csillogó szemmel hallgatta az elöljáró beszédét, amit ő írt, örömkönnyek szaladtak arcán, mikor Ficak bejelentette a távozást.

Egy pillanatra majdnem el is hitte, hogy jobb lesz végre, és így, ebben a majdnempillanatban fordult ki a teremből, amikor a dörgő vastaps mögül meghallotta, ahogy Ficak legvégül azt mondja:

– És most bemutatom a Magyar Magyarok Pártjának új jelöltjét.

Liliom megdermedt. Nem volt már miért menekülnie, mert akkor már mindennél jobban tudta: bárhová is megy, itt marad.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik