Az volt az apja utolsó kívánsága, hogy éljen úgy, ahogyan azt az ő, mármint az apa kedvenc kocsmafelirata üzeni. Janika nagyon szerette az öregét, arról viszont álmodni sem mert, hogy ilyen különleges útravalót kap tőle, amikor még a legvégén, egészen utoljára beszélnek, éppen csak néhány perccel azelőtt, hogy amiben minden este megfürdette az agyát, mióta megtudta, hogy tüdőrákos.
A pap arról beszélt a temetésen, hogy az elhunytnak már nem kell mennie a mennyek országába, mivel eleve ott halt meg a mindenségben, menthetetlen alkoholistaként konyakban végezte, mintha a kapus a kapuban veszne oda, a költő meg rím szülése közben indulna neki az örökkévalóságnak.
Janika eddig hallgatta a szónoklatot, aztán lelépett, nem volt miért maradnia, indult végigjárni apja kedvenc ivóit, kíváncsi volt, melyikben és pontosan mi lehet a felirat, ami miatt az öreg így bocsátotta útjára. Talált sokfélét, de a mondások zömét borzongató közhelynek találta, a Tintás tolvajban például az volt kiszögelve: az iskola nem kocsma, hogy ott üljünk egész nap. Ennél csak kicsit volt eredetibb a Szeszriadó, melyben azt lehetett olvasni a pult fölött: Ami leginkább megmaradt benne, az a Részegség, gyere haza! című mulatóban lelt szöveg: Aki itt wifi-kódot kér, azzal a térerő legyen a pokolban.
Janika ezen legalább jót nevetett, elvégre ismerte az apját, aki majd megőrült az okostelefon-világtól, egyszer nagy dühében eszméletlenre itta magát, miután látta, hogy két tizenéves suhanc fényképezgette a sör, unikum menüt, aztán kitette a képet az Instagramra, olyan tagekkel, hogy bulika, péntekizmus, iszogatásokban.
Ha apja ilyesmin borzongott, Janika kacagott, boldog volt, állandó szomorúságát elrabolta tőle az apja felhorgadása. És amikor foglyul ejtették szomorúságát, csupa jó dolog maradt neki, mivel amúgy ragyogó eszű, jóképű, tiszta tekintetű gyerek volt.
Persze e tulajdonságok közül egy sem volt felvételi követelmény az ő kedvenc kocsmájában, a Papírkésdobálóban. Miután végignézte a feliratokat az apja favorit ivóiban, csalódottan, szentenciátlanul ide tért be. És meglepetésére itt talált rá a keresett feliratra, de eddig valahogy elkerülte a figyelmét, s azon nyomban el is kezdett a szöveg szerint élni.
Este nyolc volt épp, amikor az új életét kezdte. Akkor lépett be az ivóba egy varázslatos nő, miniben volt, a combja igazmondást követelt minden férfiszemtől, a melle őszinteségért kiáltott abban a kérdésben, hogy a szemét vagy a testét nézik meg először. Janika pillanatot sem gondolkodott, tudta mi a dolga, fennhagon vetette oda neki, hogy ilyen padlizsáncombbal és birsalmacsöccsel a zöldségesnél kószáljon, semmiképpen se egy tisztességes ivóban. Közölte még, hogy ilyen buta nőt sosem látott, pedig a fél életét hasonszőrű amőbák között töltötte. A nő némán fogta meg Janika karját, húzta maga után hazáig, mint a szánkót a Dob utcai lakásához, már a küszöbön kilépett magassarkújából, az előszobában a szoknyájából, és búcsúzáskor pedig a hátába suttogta, hogy neki még ember nem imponált ennyire.
Janika ezt még valahogy túlélte, egy hiba belefér az új életbe, amúgy is, ez csak a kezdet, bele kell jönni. Másnap fekete bőrszerkóban lépett a Papírkésdobálóba egy húszéves fruska, rávarrva mindkét karjára, hogy Szenvedélyünk a gyűlölet, köszönésként nem Jó napot!-ot mondott, hanem kiköpött a padlóra. Janika azonnal cselekedett, csodálatos kisasszonynak szólította, világbájának föltűnő rianásával indokolta, hogy azonnal odafordult hozzá, dicsérte ajkai teltségét, elbűvölőnek mondta a bőrén látszó művészeti alkotást, mi teljessé teszi éroszi szépségét, egyúttal meg is hajolt előtte, majd elnézést kért, hogy zsakett nélkül jelent meg a vendéglátóipari egységben. és úgy csókolta Janikát, mint aki úgy tudja, az utolsó perceit csókolja el.
A harmadik napra Janika teljesen elbizonytalanodott, de még nem adta fel, elment egy állásinterjúra, noha kitűnő munkája volt, de már mindenhogyan bizonyítani akart az apjának. Megmutatni, képes úgy élni, ahogyan a felirat üzeni. A város legelegánsabb szállodájába kerestek recepcióst. Kezdésként közölte, hogy csak magyarul beszél, abból is inkább középfokon, és rohadtul elege van ezekből a percmigránsokból, akik itt tetszelegnek pár napig, ugráltatják a magyar szobaszervizt a hotelben, aztán a kocsmában a pultost, a taxiban a sofőrt, az étteremben a pincért. Ha felveszik, megígéri, úgy veri be minden pökhendinek a pofáját, hogy taknya-nyála összefolyik a rohadékoknak. Az igazgató azt mondta, ez az eredetiség korszaka, az uniformizáltság miatt veszett oda minden, ki kell tűnni valahogyan, és felvette Janikát, dicsérte, lenyűgözőnek találta, amit csinál.
A fiú összeomlott. Hiába próbált mindent, nem tudott eleget tenni a feliratnak.
Megkeseredetten ült otthon, karcolta szívét a tehetetlenség, aztán hirtelen ötlettől vezérelve kibuszozott a temetőbe, lerogyott a sírra, és bevallotta apjának, hogy nem megy, képtelen úgy élni, ahogy a Papírkésdobáló felirata üzeni.
A krimóban ugyanis az állt a pult felett:
Kiemelt kép: MTI/Kollányi Péter
