Orbán nem hívő, hiába mondja

Hiába nyomja most a prédikációit, a főminiszter nem hívő, ezt állítom, bár nem tudom bebizonyítani, ahogy ő sem azt, hogy hívő. A kereszténydemokraták gyalázása a korai rendszerváltó parlamentben, a kisztitkári és az otthoni emeszmepés múlt, a markáns liberalizmus, amivel indította politikai pályáját mind-mind nem elég bizonyító erejű, és nemcsak azért, mert elvileg bárki megtérhet időközben, hanem ‘hogyúgymondjam’ ontológiailag nem bizonyítható, hogy nem hívő, ahogy az sem, hogy hívő, hiába mondja, hogy élete legbensőségesebb pillanatait a protestáns zsoltárok éneklése jelentette, itt csak az ő állításaira hagyatkozhatunk logikailag, és hát az ő állításai nem képeznek kellően szilárd alapot ahhoz, hogy elhiggyük neki, hogy hívő… A rendszerváltást követően először 1998-ban vett részt istentiszteleten emlékezetem szerint, mert akkor már más volt a célközönség, a vallásos, alacsony iskolázottságú, idős vidéki választók halmaza.

Ezért, bár a hírek szerint mindig nagy energiát fektetett abba, hogy el is higgye, amit épp’ mond, tkp sajnálom őt, mert nem lehet könnyű. A célért, a hatalomért folytatott folyamatos kampányban minden megnyilatkozása e kampányt szolgálja, ezért szenteskedik most, és gondoljanak bele: milyen nehéz lehet hitetlenként vallásos szónoklatokat nyomni. Szegény, szegény főminiszter úr.

A szónoklat tehát a bő kétmilliós tábornak szól, és működik, ami e bázis szerint a főminiszter szavait igazolja, mármint hogy a jóistenke őtet támogatja, mert rekordmagasságokba emelkedett a kormánypártok támogatottsága, hiába kívánja a népség-katonaság kábé kétharmada, hogy az állampolgárai zsírján szép gömböcszerűvé hízott főminisztert vigye el az ördög oda, ahova való.

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd