A téma, mondják, az utcán hever. Ha ott nem, hát a vízparton vagy az uszodában biztosan akad számomra megírnivaló.
Körzeti rendelő, természetesen sok a beteg. Kezdődik az iskola, elhozzák “szervizbe” a kicsit, hátha úgy kevesebbet lesz beteg ősszel-télen. Kétlem, de persze akkor is szívesen ránézek bárkire, ha egészséges.
Beszélgetünk nyaralásról, erről-arról, most épp napok óta a babaúszásnál akad el a lemez. Gyakran megélem, ha egyszer valaki felvet egy témát, azon a héten egymástól függetlenül sokaknak jut eszébe ugyanaz a kérdés. Szinkronicitás, mondják az okosak, összecsengés, mondom én, talán csupán a véletlen műve, bár a véletlenben alig hiszek. Úgy szól pontosan a mondat:
Szóval úszás, és mivel nem sokkal vagyunk a vizes világbajnokság után, slágertéma a mikor, kit és mennyi idő alatt lehet úgy megtanítani úszni, hogy Hosszú Katinka legyen belőle. Értem én a vágyat, nem is állt messze tőlem soha, hogy a gyerek legyen okos, szép, sikeres és boldog – nyilván ezt szeretnénk mindannyian.
Hogy az legyen az alap, ahová én eljutottam bármiben, hogy át tudjak adni mindent, ami nekem sikerült, és hogy az én gyerekem, gyerekeim messze túlszárnyaljanak minket, a szüleit. Álom ez, de nagyon is érthető. Hiába tudod, hogy nincs ember, aki megússza befektetett munka nélkül, hogy van a dolgoknak sora és rendszere, arra vágysz, hogy a gyerekednek minden simán menjen, jól sikerüljön. Hogy legyen könnyebb az élete, mint amilyen a tied volt.
És az is igaz, hogy
Ám ha épp nem ez a cél, akkor is érdemes összeszedni, miért is sportoljon a gyerek.
A hivatalos állásfoglalás komolykodóan fogalmaz, de attól még igaz: „A jó egészségi állapot éveken át való megtartásához nagyon fontos a megfelelő életmód kialakítása, mind az egyén, mind a család életében.”
Igenám, de mi a megfelelő életmód, és megfelelő életmód-e az élsport? Vagy azoknak van igazuk, akik szerint a versenysport a hiúság vására, és csak a fiatalok megnyomorításáról szól?
Jó családba pottyantott a gólya. Mondhatni, már akkor sportoltam, amikor még a világon sem voltam, és a sport valószínűleg elkísér a sírig, vagy talán még azon túl is. Ahol ma tartok, amit egyáltalán elértem, ahhoz muníciót a sport, sőt az élsport adott.
Tudom, vannak más, hasonlóan járható utak, sőt azt is pontosan tudom, nem mindenki találja meg a saját sportágát, és nem mindenkinek adatik meg az, ami nekem. Vagyis a véleményem igencsak elfogult, de tán megfontolásra érdemes.
Van egy kedves, okos barátom, szakembere a lelkeknek, aki bizton állítja, hogy minden rossznak is a sport, a bennem és a családomban elég markánsan meglévő versenyszellem az oka. Erre azt mondom, ha mérlegre teszünk mindent, jóval több a pozitív, mint a negatív hozadék.
Ezért talán vihart kavar egy pohár vízben, amit állítok:
Puff neki. Akad olykor egyéb furcsaság is, de abban legalább vétlen vagyok.
Rendelés, bejönnek.
– Doktornő, felmentés kéne a gyereknek tornából, és persze úszás alól is.
Kati, az asszisztensnőm már tudja, most győzködés következik, legyint, jelzi, meg se próbáljam, de én nem vagyok az a könnyen feladós fajta, megpróbálom, még ha reménytelennek tűnik is. Néha sikerül is meggyőznöm a szülőket, amit valódi győzelemként könyvelek el.
Szóval, a gyerek finoman fogalmazva is testes, és ezzel nem lóg ki a családjából, valahol az inzulinrezisztencia határán balanszíroz.
– Tetszik tudni, nehéz csontúak vagyunk, és hát a gének sem jók.
Meglehet, gondolom,
Miképpen az sem, mennyit mozog a család.
– Szegény kisfiú, nem képes ezzel a nagy testével sem úszni sem tornázni.
– Pedig kifejezetten hasznos lenne – mondom.
Az asszisztensnőm is bekapcsolódik a beszélgetésbe:
– Hát, a doktor néninél nem igazán jó helyen tetszik kopogtatni felmentésügyben.
– Tudjuk, persze – így az anyuka, én pedig szokás szerint meghatódom, mert tényleg még ma is sokan tudják –, a doktor néni igazi sportoló volt. Könnyű önnek, nem voltak súlyproblémái.
Először is: voltak.
Másodszor: családilag tényleg könnyebb helyzetben voltam az átlagnál, a sportban mindenképpen, és ez még ma is így van, de hiszem,
A végén belém bújik a kisördög: azt, hogy „Kérem úszás alóli felmentését!” teljes névvel írom alá, nem csak szignózom. Fricskának szánom.
Vissza a babúszáshoz, érvek mellette és ellene.
Pro: búvárreflex, a baba a mamája hasában is úszott, hamarabb fog megtanulni úszni, nem lehet elég korán kezdeni. Kontra: a baba hat hétig, de inkább három-négy hónapig immunológiailag esendő, erre bevisszük egy nem steril, könnyen fertőző közegbe.
Érdemes úgy és akkor elkezdeni, amikor a gyerek megérti, mit kell tennie, és azt meg is csinálja. Érdemes mindezt játszva és egyénileg, ha megoldható, odafigyelve arra, hogy ne ijedjen meg, ne legyenek rossz élményei a vízzel.
A víz elringat, átölel, és úgy bánik veled, ahogy te bánsz vele. Ha simogatod, visszasimogat, ha ütöd, visszaüt.
Mélyen egyetértek, tehát azt kívánom, minél többeknek jusson osztályrészül mindaz az öröm, ami egy embert a vízben érhet.
Mikor érdemes hát elkezdeni a konkrét úszástanítást? (Mert a babaúszás nyilván nem jelenti azt, hogy a baba megtanul úszni, bármennyire is ezt ígérik.)
Válasszuk szét a két dolgot, nézzük, mi és mire való.
Ha rendszert viszel a baba életébe, és képes vagy úgy megoldani a babaúszást, hogy az jól illeszkedjen a napirendbe, azt mondom, oké. Sőt azt is mondom, hogy te magad és egy kádnyi (vagy szerencsés esetben jakuzzi méretű) tiszta víz tökéletesen megfelel arra, hogy jót játsszatok a babával. Fektesd a vízre hanyatt, és húzogasd ide-oda.
Minden gyerek tanuljon meg úszni, de ezt akkor érdemes elkezdeni, amikor már a kisgyerek megérti, sőt szívesen végre is hajtja mindazt, amit egy oktató kér tőle.
A „tedd a fejed a vízbe, fújd ki a levegőt, mozgasd a lábad!” lehet, nem elég hatékony, de szerencsés esetben a „nézzük meg egymást a víz alatt, csináljunk úgy, hogy te vagy a repülő, feküdj fel a vízre!” mindjárt játék lesz, és a kisgyerek szívesen játszik.
S még egy: ha van lehetőség az időpont megválasztására, a tavaszi-nyári időszak alkalmasabb az úszásoktatás megkezdésére, mint az őszi vagy téli.
Nem vagyunk egyformák. Nincs olyan, hogy mennyi idő alatt muszáj megtanulni valakinek úszni. Fontos, hogy a gyerek bízzon abban, aki a vízbe viszi. Még fontosabb, hogy
Adj időt arra, hogy megbarátkozzon vele, és saját közegének érezze a vizet. Élete végéig sokat profitál majd belőle.
