Gyarmati Andrea: Még egy eset a megérzésről

Mondom, három évet dolgoztam ortopéd orvosként. Számos műtét, kötözés, gipszelés és élmények felnőtt betegek gyógyítása kapcsán. Miképpen a gyerek nem kicsinyített felnőtt, a felnőtt sem nagy gyerek. Sok minden van másképp, tünet, gyógyszerelés, de még betegségek is, melyek gyerekkorban még nem jelentkeznek. Olykor a Földön töltött idő rövidsége miatt sem.

Még nem hat a rossz olyan régen, hogy bajt okozna. Talán így a legérthetőbb.

Kopások, terhelés, túlsúly, rossz minőségű táplálék, mozgáshiány – megteszik a magukét évtizedek alatt. A krónikus ízületi bántalmak, a dagadás, a fájdalom, a mozgáskorlátozottság eljut egy olyan fokra, amikor sajnos már csak a műtét jöhet szóba. Az egy másik kérdés, hogy a betegség oka nincs kiküszöbölve, tehát a baj továbbra is baj marad, de most nem erről akarok mesélni.

Ha nem változtatsz azon, ami egy betegséget előidézett, nem gyógyulsz meg tartósan, ebben biztos vagyok.

Életmódváltás, mondják, de a kivitelezéshez komoly elhatározás és kitartás kell. Megéri, de a befektetés hosszú távon térül meg.

Nem szólnak már másnap a fanfárok, hónapok, olykor évek kitartó munkájával érhető el eredmény. Fogyás, jobb erőállapot, jó közérzet.

Hányszor hallottam, hogy egyszer élünk, most akarom jól érezni magam! Jót enni, jót inni, mulatni, pörögni. Látod, ettől is szép az én hivatásom: egy gyerek kevesebbet árt még magának. Sokat mozog, annyit eszik, amennyi jól esik, és sokáig valóban jól van. Ha hagyják.

Szóval, aznap már a sokadik protézisműtét. Törlések, öltés, vérzéscsillapítás: műtét. Minden a legnagyobb rendben megy.

Zárjuk a sebet, kész az aznapi műtéti program. Három nap múlva az egyik betegnek felszökik a láza.

A sebe békés, fájdalma sincs több, nagyobb a szokásosnál, de lázas. Vérvétel, sebrevízió, gyógyszerek. A láz nem múlik. A leletek nem mutatnak semmi kórosat, de a láz makacsul tartja magát.

Tanakodunk.

– Nyissuk ki – mondja az egyik kollégám, bent maradt egy törlő.

– Ugyan már, megvolt az összes a műtét végén.

Csak hogy értsd, ezt számoljuk, egy be, egy ki, kettő be, kettő ki, satöbbi, épp a hiba elkerülése végett. És rendre a végén is meg kell számolni a törlőket.

– Láttad, hogy bent maradt? – kérdi a másik kollégám.

– Ugyan már, szóltam volna, de nem lehet más oka a láznak.

Addig-addig mondja, és közben a láz sem csökken, kinyitjuk a sebet, és láss csodát, egy kis darab a törlőből valóban előkerül. A beteg ezt követően simán és zökkenőmentesen felépül, hazamegy.

Hát igen, ilyen is van, bármennyire lehetetlen, mégis előfordul.

Jó, hogy valakinek eszébe jut ez a lehetőség is, és még jobb, hogy a többiek hisznek is neki.

Team munka, igen, ez lenne az, amikor a beteg mindannyiunk felelőssége.

Örülök, hogy láthattam ilyet. Igaz, annak is, hogy csak egyszer.