Nagy Bandó: Én is vágyom egy nő után. Aki feledteti a nyitóünnepséget

Nézem a vizes vébét, most épp 7:3 a magyar-ausztrál vízilabdameccs, megcsodáltam a toronyból ugró fantasztikus műugrókat, láttam a szinkronúszókat, köztük a magyarokat is, és csupa pozitívumot tudok mondani, a vízilabdacsapat most is nagyszerű,

Varga Dénes szórja a gólokat, egyedül többet ér, mint a fociválogatott csatársora,

ezen fölül ragyogóan tiszta és kék a víz, eső nem zavarja a csatát, lelkesek és kedvesek a szurkolók, és örömmel tölt el, hogy mindez Budapesten történik, hazánk fővárosában, ráadásul közben megtudjuk, hogy pár esztendő, és Budapest rendezheti a rövidpályás vébét is, Balog Zoltán aláírta, és biztos akadnak, akik már kalkulálnak, mennyibe is fog kerülni, illetve mennyiből jönnek ki majd a végén.

No, így kell kritikus hangon írni a vébéről nem úgy, ahogy minap tettem.

Nem győzök hamut szórni a fejemre, mert hogyan is mertem némi humorral beszélni a nyitó ünnepség számomra visszatetszőnek tűnő képsorairól, jeleneteiről.

Le kell tennem a nagy esküt: úgy ültem le a tévé elé, hogy na, akkor lássuk, remélem, ki tudjuk vágni a rezet, megtörténik a színpadon az, amit a színészek egyszerűen csak csodának mondanak. A csoda megborzongat, fölkavar, elkápráztat, meglep, lenyűgöz, szóval olyat élsz meg nézőként, amiről nem tudsz mást mondani, csak azt, hogy csodatevés, varázslat. Közben már 13:3, közte tíz, meg is nyertük, ez igen, mondom magamban, ez az, amiről írtam: varázslat. Ez tükröződik vissza a lelátókról is: boldog, örömökkel feltöltött emberek, csupa derű, felszabadult hangulat, igen, ez jobb volt, mint a vébé nyitója.

Barátomnak, aki teljes mértékben nem értett egyet a nyitóról írt írásommal, megpróbáltam kibontani, mi is adott lökést ahhoz az íráshoz. Nem fogalmazom újra, nem írom át, elég pontosan tükrözi, mi préselte ki belőlem azt az anyagot.

„Ennek voltak jó és szép percei, de mindezeket elszúrták a vágyom egy nő után-nal, a Zoób hálóing kollekciót fölöslegesen és unottan sétáltató csajokkal, és hát igaza van Rónai Egonnak (írt róla pár sort), ilyen nyitón nincs eskütétel (komikussá lett), nem gyújtunk olimpiai szökőkutat kancsóból, nem vonultatjuk föl a zászlókat (más az olimpián, ahol egy egész csapat hullámzik be a stadionba, lásd Riót), itt még a teljes csapat sincs jelen, fele egy hét múlva érkezik, és nem költünk ennyi pénzt arra, ami nem oké… a lézeresek és a fényesek kitettek magukért, a zárótáncosok tényleg jók voltak, förgetegös, de ha mindezt kevesebből és kisebb volumenben csinálják, több lett volna… Ja, és Viktort nem mutogatjuk a bajnokok között, akkor sem, ha ez szerkesztői túlzás, ha mutatják, csak akkor, amikor őt említi a szónok… Hidd el, úgy ültem le végignézni, hogy bravúrt szeretnék látni… Hát ennyit, reakcióként, de ettől még lehet, nincs igazam, de van igazam nekem is.”

Barátom válaszára még ennyit írtam:

„Az írásom a negatívumokat emeli ki, meg azokat, amik tényleg mellényúlások, ha tetszik, bosszantóak.

Nem lehet Zoób Katit futtatni egy világversenyen, csak azért, mert Orbánné a barátnője, és ruhát is tervez neki.

Nálam itt szakadt el a cérna, okkal-joggal. A bábuszerű Sissi vonulgatása mindent alulmúlt, és a „vágyom egy nő után” kész ciki. És sajnos most is igaz, amit Királyhegyi Pali bácsi mondott: ha egy gyümölcsöstál tele van csillogó finomságokkal, de a tál szélén van egy csipetnyi szar, az egésztől elmegy a kedved.”

A legnagyobb égésről nem is szóltam: nem tudom, mennyiért nyomta play backben azt a két dalt a kis pocakos fekete emberke, a neve nem is fontos, ha tudnám is elfelejteném ezek után, de az a gyanúm, annyiért, amit ő egyedül kapott, színpadra hozhattak volna egy jó magyar bandát, akad néhány olyan csapat, mely ünnepivé emelhette volna a megnyitót, és az mégis csak a miénk lett volna, a mi fiaink lettek volna az ünnepeltek.

Mindezt azért írtam most meg, mert a lakájmédia egyik éllovasa a kellőnél is nagyobb figyelmet szentelt az én szatírámnak. Mi lett volna, ha sablonszerűen ugyanazokról írok, amit a ballib jelesei írtak: a túlárazott vébéről, a föltételezhetően lenyúlt pénzekről, meg az abszolút előnyt élvező kormány közeli kivitelezőkről, a tenderek megnyerőiről? Nem ez volt a témám. Csak az, amit a nyitóprodukció bosszantó részletei adtak. Persze ennek kapcsán írhattam volna nemcsak Búvár Kundról, az első úszóbajnokunkról, és nemcsak a lovastengerészként elhíresült, immár rendkívüli államférfiként emlegetett Horthyról, hanem a mi nagy vizünk, a magyar tenger új tulajdonosáról, Mészáros Lőrincről, aki, Orbán Viktor hathatós közreműködésével a Balatont is magyar tenderré tette. Még egy év, és jövőre ő fogja megnyerni a Balaton átúszását is, anélkül, hogy elindulna.

Nos, kedves magyar barátaim, Ti, akik kritikus szemüveg nélkül néztek és láttok mindent, ami jobbról jön, elmondom: ha ezt Alföldi Róbert rendezi, Kulka János konferálja, akkor is így írtam volna róla.

Csak, tudjátok, ha Alföldi rendezi, akkor nem konferáltat Kulkával, mert mit keresne egy konferanszié egy ötletekkel teli, jól megrendezett programban, arról nem is beszélve, hogy Alföldi fantáziája nem merült volt ki a fények játékaiban. Mindemellett a fényekkel festők, és azok, akik a látványelemeket kigondolták és kivitelezték, szóval mindazok, akik vizuális vébévé emelték a vizes vébét, remek munkát végeztek, mondjuk így: sokat tettek azért, hogy megmentsék azokat, akik az egyebeket kiagyalták.

Megerősítem: Sissi, Zoób hálóingek, vágyom egy nő után, szökőkútfakasztás kancsóból, eskütétel és zászlók bevonulása ciki! Nem jó, nem ide való, és sajnos ezek a műsorelemek kefével súrolták a giccs határát. A fekete pocakos meg mindezt lepipálta, vagy ha tetszik: betetőzte.

Mostantól nem nézek hátra, a nyitót elbuktuk, túl vagyunk rajta, jöjjenek a csodatevők, akik megborzongatnak bennünket, győzelmükkel, és az éremosztás alatt szóló Himnusszal. Katinka, várunk! És én is vágyom egy nő után, aki feledteti a nyitóünnepség mellényúlásait.

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán