Demszky Gábor – ígéretével ellentétben – nem megy el az Olaf-jelentés miatt felálló vizsgálóbizottság ülésére. Gyurcsány meg se ígérte, hogy megjelenik. Merthogy ez politikai boszorkányüldözés, fideszes választási előkampány, a Habony-művek ördögi alkotása.
Lehet, hogy Habony írta az Olaf-jelentést?
Jogi felelősségrevonás valószínűleg nem lesz, de politikai és erkölcsi se, mert az a Fidesznek kedvezne, és a Fidesz jól fordítaná ezt a maga hasznára. Ami persze, hogy így lesz, mivel ilyen a politika, a Fidesz meg még ilyenebb. Talán majd pár balek oda lesz dobva parasztáldozatnak meg parasztvakításnak is egyúttal, ahogy lenni szokott.
De mégiscsak 167 milliárd forint a kár, plusz az a 76 és fél milliárdocska, mint bünti. A hármas metró meg kigyulladgat, a kettes vagonjai összeütköznek, és bár a Fidesz is stadionokat építtet helyette, a lerohadás nem 2010-ben kezdődött, ahogy más területeken se.
Mondjuk az becsülendő, hogy a harmadik magyar köztársaságban a korrupció még rendes, klasszikus korrupció volt. A politikus akkoriban titkolta a kenőpénzt és nem iktatta törvénybe a rablást. Nem mutogatta a Gucci-táskát, hanem eldugta. Nem fennhéjázott arisztokrata vadászatokon, hanem sutyiban tobzódott részeg cimboráival és verte szét a vadászházat.
Olaforfág
Ha a régi ballib elit és pártjai legyőznék Orbánékat, és vége lenne a Fidesz-diktatúrának, azonnal visszatérnének ezek a régi szép idők. A feudalizmusból visszatérnénk a vadkapitalizmusba.
Nem lennének Mészáros Lőrincek meg Tiborczok, meg Fidesz közeli állami megrendelések, helyettük lennének Leisztingerek és Puchok, meg szoclib-közeli állami megrendelések. Nem lenne körúti robbantás, lenne Aranykéz utcai. Nem lennének megalázott közmunkások, lennének lézengő munkanélküliek. Nem lenne cigány önkormányzati balhé, lenne szociológiai mázzal leöntött liberális etnobiznisz.
Mivel olvasóim egy része nem szokta érteni az iróniát, kivételesen elmagyarázom.
Mondhatjuk persze, hogy ez a rezsim durvább, mint az előző. Főleg a szegényebbek és az autonómabb személyiségek szenvedik meg. 2010 előtt nem volt például ilyen mértékű általános sunyítás és beszarás, mint most. A munkahelyen nem firtatták az ember politikai nézeteit, és nem került az állásába valakinek, ha nem tapsol vigyázzállásban a rezsimnek, és a vezetőkhöz se helyi, se országos szinten nem úgy állt a neojobbágy, mint a hűbérurához.
Orbánék jócskán lenyestek a szabadságból. Csakhogy azt se feledjük, milyen szabadság is volt az akkoriban. A négyes metró volt a harmadik köztársaság kolosszális búcsúbulija. A cech több mint 240 milliárd, amit minden bizonnyal mi állunk, pedig nem buliztunk.
Megágyaztak Orbánéknak
Patikamérlegre lehet tenni a rablások mértékét, és bizonygatni, hogy ma mennyivel több közpénz vándorol rezsimhű magánzsebekbe, mint akkoriban (na, ezt sose tudjuk meg), vagy legalább annyit felhozni a bukott harmadik köztársaság mellett, hogy bár volt ott is mocsokság bőven, de legalább papíron létezett valami jogállam, ma meg már papíron sincs – és van is benne valami.
Csakhogy nem ez a kérdés. Nem arról van szó, hogy az mennyiben volt jobb, vagy legalább elviselhetőbb. Hanem, hogy az a húsz év szinte mindennek megágyazott, ami most az Orbán-rezsim. Anélkül ez sincs. Ahogy a ruszki tajgai maffiakapitalizmus káosza, az elhülyült alkesz Jelcin politikájával és az oligarchákkal az élen is megágyazott Putyinnak, vagy a Sanders-féle alternatívát kiiktató amcsi politikai elit is Trumpnak. Ahogy a nemesi züllöttség is a francia forradalomnak, Weimar is Hitlernek, stb, stb. Kis dialektika, elvtársak, kis dialektika.
Nos, nálunk is egy logikus, nyomon követhető folyamat zajlott, melynek minden eleme láncszemként kapcsolódik össze, s minek révén megint igazi hamisítatlan Kelet-Európa lettünk. „Európa lichthofja” (© Cseh Tamás-Bereményi).
És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a Fidesz vajon kiktől tanulta azokat a technikákat, amelyekkel a közvagyont magánvagyonná lehet varázsolni? Merthogy lezajlott itt olyasmi is, mint spontán privatizáció meg hasonlók.
Ahogyan valódi sajtószabadság se volt itt soha a büdös életben. Nyilván sokan nosztalgiáznak a baloldalon, most, hogy a Fidesz letarolja az ellenzéki sajtót, hogy a 90-es években szinte csak balliberális sajtó volt, ami nagyjából mindenben az SZDSZ okosainak a véleményét kommunikálta.
Volt aztán a szabadság
Amikor még nem volt még elterjedve a net, az olvasottabb ellenzéki sajtót a Demokrata és a Magyar Fórum képviselte, meg az olyan félamatőr, rövid ideig létező kezdemények, mint az Új Magyarország. Az egyetlen ellenzéki napilap, a mérsékelt konzervatív Magyar Nemzet is igen halovány, uncsi középutas publicisztikákat gyártott, Orbánék nem véletlenül rúgták ki az egész szerkesztőséget, mihelyt először hatalomra kerültek.
Az volt aztán a szabadság. Lehetett szabadon dicsőíteni az EU-t, Amerikát, a liberális demokráciát és a piacgazdaságot, és szabadon nácizni mindent és mindenkit, nem úgy, mint most. Aki nem ezt tette, szalonképtelen volt, jobb esetben hülye, lett légyen akár jobboldali, akár baloldali, akár kurzusokon kívüli.
Nem volt az diktatúra, csupán egyféle vélemény volt a mérvadó. Voltak persze konstruktív viták a ballib értelmiségiek között a neoliberális kapitalizmus építésének különféle módozatairól. Nos, erre a gondolkodásmódra telepedett rá most a jobboldal egy másik ideológiával.
Az is tanulságos, hogy a hivatalos baloldalon szerencsét próbáló ifjú titánok mennyire ugyanazt a mentalitást képviselték, mint az öregek, sőt, olykor még rosszabbat, ennek volt iskolapéldája a Zuschlag-ügy.
A mocsár mindenkit benyel, ezért a mocsarat vagy lecsapoljuk, vagy meghagyjuk természetvédelmi területnek, de nem megyünk bele gumicsizmával se. Ezért nem akar a fiatalabb generációk tagjaiból verbuválódott egyik új politikai kezdeményezés se közösködni velük. Ezért fogalmazódik meg újra és újra az igény, hogy valami más kéne. Ilyen kísérlet volt az LMP, ilyen most a Momentum.
Ez a szavazótábor az, ami az iróniát éppúgy nem érti, mint a huszonegyedik századot. Ami számára a politika jobbára kimerül az orbántakaroggyban. Lehet magyarázni a spontán privatizációt, a vadkapitalizmust és a szoclib korrupciót, ami miatt valami új kéne. A válasz, hogy de Orbánék mennyit rabolnak. Tök mindegy, hogy a „baloldali” politikusok mit mondanak vagy tesznek. Hogy most épp nem a szocializmust építjük, hanem a kapitalizmust, hogy hol imádjuk a bankárokat meg a nagytőkét, hol szociálisan érzékenyek vagyunk, és állami beavatkozást képviselünk, a lényeg, hogy orbántakaroggy és Kádár alatt jobb vót. Ha meg a vezér aszongya, hogy nem Kádár a példakép, hanem Nagy Imre, megtapsoljuk ezt is, mert Gyurcsány mondja, vagyis orbántakaroggy.
Kokik, sallerek
Nem véletlenül nincs akár baloldali akár másfajta alternatíva. Az LMP minden erőlködés dacára megmaradt a gettóban, a 4K!-ból nem lett semmi, és ezért fognak elvérezni az olyan új mozgalmak is, mint a Momentum. Majd jön a duma, hogy megosztják a Nagy Baloldali Összefogást, így aki rájuk szavaz, az Orbánra szavaz. Az „aki nincs velünk az ellenünk van” elve itt is kb abban a stílusban jut érvényre, mint a CÖF nyugdíjas kommandóinál. Még Gulyás Márton is kapott pár kokit és sallert.
Ennek a közegnek a nagy részét csábították át Orbánék magukhoz az elmúlt évtizedben, és ez sikerük egyik titka. Ezért prosperál a Fidesz, ezért van a népszerűsége a csúcson, minden baj dacára. Ahogy sokáig a hivatalos baloldal is kikezdhetetlen volt.
Hosszú ideig csak az MSZP volt, aztán csak a Fidesz, de a lakodalmas stabilan maradt. Mindazzal együtt, amit a lakodalmas műfaja képvisel a kultúrában, ízlésben, mentalitásban, értékrendben, világlátásban.
