Hallgatom a panaszt, és közben figyelem a kislányt. 11 éves, vékony, törékeny alkatú, az a fajta, akit majd irigyelni fognak felnőttkorában a kortársai, hogy egyen bármit is, nem hízik. De most épp emiatt keresnek fel.
Az édesanyjából dől a panasz, hogy bántják a gyereket, csúfolják és csúnyának nevezik, és ő nem tud rajta segíteni. Lelki fájdalmak, mondjuk, amikor valakit meghurcolnak, gúnyolnak, és igazságtalanul kiközösítenek pusztán azért, mert másképpen fest, mint az átlag. Vagy akár azért is, mert tehetségesebb az átlagnál, és mindezt igazi, valódi nagy fájdalomként éli meg.
Márpedig egy gyereknek is lehetnek problémái
Egy gyerek – és erről sokszor esett már szó – ha egészséges és jól érzi magát a bőrében, nyitott a világra, érdekli a többi ember. Különösen a társai. Szeretne barátkozni és a többiek közé tartozni, de ha bántják, természetes, hogy inkább magába zárkózik, és elkerüli azokat, akik fájdalmat okoznak neki. Különösen nagy lesz a bánata, ha ebben az egész ügyben a családja sem áll ki mellette.
Van anyuka, nem egy ilyet ismerek, aki nagy teatralitással eltúlozza a dolgot, szidja az összes résztvevőt, ami véleményem szerint nem sokat segít a gyereken. Még csak nem is érti az indulatokat. Akkor sem, ha jogosak. Ezzel nem tudsz a gyereken segíteni. Ha azonban azt érzi, érzelmileg mellé álltál, meghallgatod és komolyan veszed a bánatát, megnyílik, és elmondja, ami a lelkét nyomja. Mindez segíthet abban, amire életkorilag még nem alkalmas. Nem érti, miért bántják, nem tudja megvédeni magát. Kirekesztettséget él meg, és elhiszi, hogy ő a hibás, ő a rossz.
A magadba vetett hit
Sok helyen, sok okosat lehet erről olvasni, amit pszichológusok vizsgáltak és bizonyítanak. Én épp egy eset kapcsán, ha megengeded, elmondanám inkább a magam érzéseit. Hogy egy gyerek bánata valódi, néha sokkal mélyebb, és ha szabad azt mondanom, ősibb, húsba vágóbb, hidd el nekem.
Sokszor megtapasztaltam. Egy gyerek, de még egy értelmes, magabiztos felnőtt is elbizonytalanodik, ha sokat mondják, hogy vele valami nincs rendben. És akkor tényleg igazuk lesz ezeknek a valóban gonosz rosszakaróknak, akik természetesen nem mindig tudják, érzik, milyen károkat is idéznek elő.
Tudom, van olyan ember is – legalábbis úgy mondják –, aki abszolút biztos magában, de én azt gondolom, mindaz, ami bizonyosságnak látszik, gyakran csak egy álca, és az illető ugyanúgy fél vagy lehet megbántott, mint bárki más. Egy gyerek még kialakulóban van. Minden esetleges, és sokszor az, hogy valaki mivé válik, épp ezeken a buktatókon múlik.
Ha folyamatosan döntesz helyette, ha mindent jobban tudsz, mint ő, és meg is mondod, mit kell tennie, egész életére kiszolgáltatott lesz. Mindig várni fog egy döntést egy felsőbb hatalomtól. Ha viszont túlságosan magára hagyod, akkor lehet, megtanulja, hogy csak magára számíthat, és valóban életrevaló lesz, de nagyon sok fájdalmat fog megélni, míg képessé válik a dolgokat a helyükön kezelni.
Harry Potter és Sirius Black
Néhány napja sokadszorra ismételték a Harry Pottert a televízióban. Lelkes Potter-rajongó vagyok, és szívesen belenéztem újra, nemcsak magam miatt, hanem mert illik tudnom, mit néznek, olvasnak, szeretnek a betegeim. Szóval Harry Potter és Sirius Black komoly beszélgetése, aki, mint tudjuk, nevezetesen Harry keresztapja. És Harrynek kétségei támadnak a saját életét illetően, mivel a gonosz Voldemort belelát a fejébe, és nem tudja eldönteni, nem a rosszak egyike-e ő maga is, mint Voldemort és serege. Olyan szépen van leírva, és oly szépen megcsinálva a filmvásznon, talán épp ezért jutott ez most eszembe a témával kapcsolatban.
Nem tudom, hogy vagy vele, de olykor mi, felnőttek is kételkedünk magunkban. Én legalábbis nem kevésszer szoktam. Hogy helyes úton járok-e, úgy viselkedem-e, ahogy kell, hogy alapvetően jó vagyok-e. Mert ennek elég gyakran utána kell gondolni. És ha gyerek vagy, ez lényegesen többször merül fel, kérdésként a fejedben – tapasztalatom szerint. Csak mellesleg jegyezném meg, ez is olyan dolog, amit jó lenne megőrizni a gyerekkorból.
Szóval azt mondja Harry: “Úgy érzem, rossz ember vagyok, mert rossz gondolataim vannak, gonosz indulatok élnek bennem a halálfalók és Voldemort ellen.” És akkor Sirius Black megfogalmazza a fontos mondatot:
Te jó ember vagy, Harry, ebben ne kételkedj. Jó ember, akivel rossz dolgok történnek. Ez sokakkal megesik, de mindig dönteni kell. Választani jó és rossz között, és te sose fogod a rosszat választani, mert szeretet van benned. Az embert leginkább az minősíti, hogy mik a választásai. Mert az élet, vagy inkább csupa nagybetűvel: az ÉLET mindig ad választási lehetőséget. És ha úgy döntesz, hogy nem döntesz, az is egy választás.
Olyan jó és igaz, hogy jobban nem is lehet elmondani. És ami a lényeg, megérti a kislányod, kisfiad is, mert mint minden nagyszerű dolog, egyszerű is, nincs rajta mit magyarázni. Ha olyan közegbe kerül, ahol bántják, úgy is érezheted, mindazok, akik bánatot okoznak neki, gonoszak és rosszak, de ha ezt mondod a gyereknek, nem sokat segítesz vele. Maga is érzi, tudja, hogy valami nem stimmel.
Az, hogy megérted, egy lépés, de a lényeg szerintem az, hogy rávilágíts, mibe tud érzelmileg kapaszkodni. Ha minősítjük azokat, akik gonoszak, nem lesz könnyebb, de ha egy tágabb nézőpontból elmagyarázzuk, hogy „jó emberekkel” is gyakran, sőt néha azt gondolom, sokkal gyakrabban történnek rossz dolgok, mint a rosszakkal, akkor valóban adsz kapaszkodót egy fájdalmas eset feldolgozásához.
„Megértelek, értem, érzem a bánatodat, és részt veszek a problémádban” – ez ad egy erős hátteret. Ha szőnyeg alá söpröd a gyerek élő, létező fájdalmát, lehet, hogy többet nem beszél róla, sőt, ha hiszünk a pszichológusoknak, egy idő után talán nem is emlékszik már tudatosan a történetre, de bekerülhet az eset a tudatalattiba, ahol aztán jóval később, akár felnőttkorban is komoly tüneteket, betegségeket okozhat. Nem hiszem, hogy sokat kellene ezt magyarázni, csak tudd, hogy ha jól döntesz, egy rossz dolog kapcsán megóvhatod a gyerekedet.
