Nem nagyon érdekel semmiféle magyarázat. Nem demagógia, hanem szégyen, hogy akkor nyomod a gombot, amikor meg kell szavazni csúcsvezetőid havi ötmilliós fizetését és nem akkor, amikor ezt a szaros ötmilliót azonnal át kellene utalni egy olyan intézménynek, ahol menthetetlen gyermekeknek próbálnak segíteni, hogy minél kevésbé legyen gyötrelmes a haláluk.
Menthetetlen vagy. Nem akarom enyhíteni a fájdalmadat, félelmedet, pedig abszolút reménytelennek tartom az állapotod. Ennyi.
Egy hatalom kisszerűségét, kisstílűségét ugyanis talán éppen az jelzi, hogy nem elég neki, ha alaposan megszedi magát. Az utolsó fillért, pozíciót is magának akarja, mindent maga alá söpör.
A korrupt hatalom még elviselhető, a pitiáner már nem, mert abban nem érezhető az „élni és élni hagyni” elve. A pitiánerség elfedéséhez egyre nagyobb erő kell, de ez végzetes, mert a hatalom hazudhat, lophat, de nem lehet pitiáner, mert a választói sem azok.
A hatalom addig sikeres, amíg jól használható, kicsit felmentő viselkedésmintákat ad. A népnek mindig megmarad tükörnek lenni, mert az ember a hatalomba olyat küld, akiről azt hiszi kicsit talán valamiben jobb nála.
Direkt nem akar saját magánál őrültebbet, cinikusabbat, pitiánerebbet…
A hatalomba olyan embereket küldünk, akikről sejtjük, hogy szeretik a hatalmat, a pénzt, hiszen mi magunk is vágyjuk azokat. Pitiánert készakarva nem akarunk ott látni, hiszen magunkat sem gondoljuk ilyennek.
