Boldog újévet kívánni? Hát persze, kívánni, már csak az a kérdés, hogy egymásnak, mindenkinek, vagy kívánni magunknak, ahogy egy tál lencsét, egy gombóc fagylaltot vagy egy jó illatú kenyeret kíván az ember. Békés karácsonyt könnyebb, másoknak kívánva, hogy tényleg legyen békés az ünnep, legyen békesség a családok otthonában, egyáltalán: ne az utcán, papundekli padlón, hanem családi otthonokban állíthassanak fenyőt az emberek. És kívánni magunknak, hogy béke legyen a szívünkben, békesség köröttünk.
Most, amikor a monitor előtt ülök, két nappal karácsony előtt, üzenni volna kedvem, mindenkinek, nemcsak a rokonaimnak, a barátaimnak és az ismerőseimnek, hanem azoknak is, akik egész évben csak arra összpontosítottak, hogy ordenáré módon, minősíthetetlen hangnemben gyalázkodjanak, szóval azoknak is, akik elvakultan, írásaim érdemi minősítése, legtöbbször végigolvasása, kimondom: megértése nélkül taglóztak le, beleadva apait, anyait, hol névvel, hol névtelenül. Azoknak, akik hol leliberál-bolsiztak, hol lezsidóztak, hol lekomcsiztak, vagy ezt nem is, akkor lebalosoztak. Minden írásom után, minden kommentáradat után azon kellett gondolkodnom, mi az oka, hogy egy magát konzervatívnak, jobboldalinak (fideszesnek) gondoló vagy mondó elvakult képtelen fölfogni, megérteni, elfogadni, attól, hogy valaki a saját véleményét kimondva véleményezi az éppen országló politikai elitet, nem föltétlen tartozik az épp ellenzéknek nevezett közösséggel, csoportosulásokkal. Véleményünk lehet hasonló, a támadási irányunk lehet azonos, ez teljesen normális, ugyanazokat észrevételezzük, akkor is, ha más startkőről elrugaszkodva.
Néhányan fejemre olvasták, hogy két választáson is kapott tőlem voksot a Fidesz. Kétkulacsos, mondták a vagdalkozók, azt sem értve, hogy én épp azzal őrzöm polgári létem értékeit, hogy négyévenként valóban döntök arról, hogy akik addig kormányoztak, tovább maradjanak-e, vagy inkább húzzanak el a francba. Így történt mindkét esetben: nem voksoltam a leszerepelt bandára, és esélyt adtam a fideszeseknek. Ezt akkor is helyes döntésnek tartom, ha utólag azt kéne mondanom: kár volt! Akkor is kimondtam, most is úgy gondolom:
Szabadon gondolkodó konzervatívként élem az életem, ennél jobbat elképzelni sem tudok. Mondom, amit gondolok, teszem, amit a szívem, a lelkem és az agyam parancsol. A kormánybarátok szemében ez szoci mentalitás, én nem gondolom többnek és másnak, mint másképp gondolkodásnak, azaz gondolkodásnak. Magyarán: használom az eszemet, és nem hagyom, hogy mások határozzák meg, hogy miről és kiről mit gondoljak.
Minap a könyves asztalomhoz lépett a pécsi Árkádban egy fiatalember. Adott egy remek ötletet, írjam meg (egyszer megírom, ezért most nem adom ki), és kérte, ha megírtam, küldjem el neki is, elolvasná. Persze, a „helyzet” a téma, az Orbán rezsim működése, tényleg jó ötlet, meg fogom írni, mondom neki.
Hát, itt tartunk, mondom magamban is, neki is, 2015 év végén, negyedszázaddal a rendszerváltás után a múlt század ötvenes éveinek félelmét tapasztalom egy nálam negyven évvel ifjabb férfiúnál. Majdhogynem jobb téma, mint amit tőle kaptam.
Mi ez a gyávaság?, kérdezem. Mi okozza ezt a gyávaságot?, ezt is kérdezem. És sorjáznak a kérdések, válaszok nélkül, azaz megvan a válasz is, persze, nem vagyok hülye. Eszembe jutnak az év tüntetései. Amikor százezrek, néha milliók ügyei tereltek egybe pár ezer embert. Színpadállítások, hangosítások, forró teaárusok, büfé, önjelölt szónokok, akik a tüntetés befejeztével elköszöntek az egybegyűltekből, a mór megtette kötelességét, megvolt a hangoskodás, ki lett mondva, amit ki kellett mondani, mindenki mehet haza, csak semmi zűr, a rendőrség figyel, vigyáz, be is lett mondva: ezzel a tüntetés véget ért, azért, ami ezután történik, a tüntetés szervezői nem vállalnak felelősséget. Nos, ezért, az ilyen semmit érő összejövetelek, dzsemborik okozták, hogy szép lassan elfogytak a tüntetők, ki a fene akar azért fagyoskodni egy-két órán át, hogy az önjelölt forradalmárok megmutathassák magukat a tévében, ők meg hazaballagjanak, minimális eredmény nélkül.
Mit mutatnak a számok? A Fidesz fölényesen vezet, népszerűbb, mint bármikor, nem kétharmaddal, háromnegyeddel is nyerhetne egy mostani választáson. Pedig szimpatizánsaik feleannyian vannak, mint a regnálásukat rossz szemmel nézők. Azok, akik félelemből, gyávaságból, megalkuvásból, és ki tudja még mi miatt nem mutatják meg magukat. Akkor sem, ha látható, a szemünk láttára röpködnek a haveroknak a százmilliók, a földek, a trafikok, naponta érhető tetten, hogy bármit megtehetnek és megtesznek, percenként kaphatók hazugságon, és nyilvánvalóan építgetnek Patyomkin világot, amiben állítólag kikérik a véleményünket, mindent a mi kérésünkre és beleegyezésünkkel tesznek, és a szemünk láttára nyúlják le és működtetik a közmédiákat saját propagandagépezetük imamalmaként, és másodpercenként röhögnek a képünkbe. Csak a vak nem látja, hogy mi folyik kis hazánkban, és hogy meztelen a király, és mégis gyáván kuksol mindenki, mindazok, akiknek nemcsak szólni, de vonulni, üvölteni, vagy ha nincs más, törni, zúzni kellene. Emlékeztetem az olvasót: az öszödi beszéd miféle törés-zúzást bontott ki a megvadult tüntetőkből. Igen, még ha ez nem is tetszett, de emlékeztetett arra, hogy vannak pillanatok, amikor (már) nem elég tüntetgetni. A gyávaságnak és a félelemnek is van határa. Már most messzebbre jutottunk, mint ami tűrhető. Mi lesz még ezután, ha nem lesz, aki megálljt parancsol a tűrhetetlen és országlásnak?
Magunkra kéne számítanunk, mégis úgy fest, egész Európának kell megmozdulnia ahhoz, hogy gátat vethessünk a nehezen tűrhetőnek. Minap az Európai Bizottság jóváhagyta az Európai Humanista Föderáció aláírásgyűjtési kezdeményezését. Céljuk, hogy minimum hét uniós tagállam összesen egymillió polgára követelje, hogy az unió ne hallgasson tovább az emberi jogok megsértése miatt.
Ez lesz 2016-ban, az újévben is, és nekem ehhez kell kívánnom boldog újévet, mindenkinek, a fanatikus kormánybarátoknak éppúgy, mint a töketlenkedő, magát ellenzéknek gondoló csoportosulások tagjainak, barátaimnak és ellenfeleimnek. Hát ha ez a boldogság, legyen: boldog újévet kívánok mindenkinek! Országlóknak és fanatikus vazallusaiknak, a magukat ellenzéknek gondoló ötletteleneknek, szélső jobbosoknak és a középhez édesgetett balosoknak, csókosoknak és a kegyvesztetteknek, gyáváknak és bátrabbaknak, félelemben élőknek és pökhendi kegyelteknek, magyaroknak és lehazaárulózottaknak, Nektek, kedves magyar testvéreim!
