A legutóbb megjelent publicisztikámban tévesen állítottam, hogy a magyar hatóságok, beleértve Lázár János minisztert, tudhattak arról szeptemberben, hogy a párizsi merényletek logisztikai felelőse kétszer is Budapesten járt.
Elsősorban a nyugati híradásokat vettem figyelembe, ahol Lázár már az újságírói kérdésekre adott pontosítását, miszerint utólagosan, hírszerző partnerektől kaptuk az információkat, nem közölték. Ezért írtam, hogy elképzelhető, hogy a terroristák mozgásának és szervezkedésének engedése követlenül teheti felelőssé Magyarországot a párizsi merényletekben.
Salah Abdelsalamról nem álltak rendelkezésre információk, hogy terroristagyanús személy lenne, így nem figyelhették a magyar hatóságok. Utólag tájékoztatták a magyar szolgálatokat a partnerszervezetek, Magyarország így nem hibás abban, hogy keresztül tudta vinni aljas szándékait.
Számtalan sokan megkerestek, hogy pontosítsam a cikkemet, köszönöm azoknak, akik nem személyeskedtek.
Nem nemzetrontó, pláne nem nemzetgyalázó indíttatás vezérelt cikkem megírásában, pláne nem a felesleges vádaskodás szándéka. Egyszerűen mélységesen megrázott, hogy 2015-ben, a magyar hatóságok orra előtt lehetséges toborozni gyilkosságra a Keleti pályaudvaron, és ezt senki sem tudja megakadályozni.
Elnézését kérem mindenkinek, akit cikkemmel esetleg félrevezettem, vagy érzelmeiben sértettem meg.