Belföld

Magyarország lehet a párizsi terrortámadások egyik közvetlen felelőse

Ahogyan napról-napra egyre több részlet derül ki a franciaországi merénylet elkövetőiről, úgy vetődik fel egyre többször egy-egy Uniós tagország felelőssége a közelmúlt terrorcselekményéért. A magyar kormányzati kommunikáció például most konkrétan azt állítja, hogy mi vagyunk a felelősei annak, hogy két merénylő eljutott Párizsba és végrehajtotta küldetését.

Ahogy az a magyar médiában is megjelent, a belga RTL televízió riportjában ismertette, hogy a merénylet egyik és továbbra is szökésben lévő kitervelője, Salah Abdeslam szeptemberben járhatott Magyarországon egy Belgiumban bérelt autóval, és ekkor vehette fel a Szíriából érkező két embert, akik később részt vettek a párizsi merényletekben.

A Magyarország felől érkező Abdeslamot és két társát szeptember 9-én állítólag ellenőrizték is az osztrák hatóságok. Utóbbiak személyazonossága nem volt ismert a nyomozók előtt, de feltehetően a párizsi gyilkos kommandó Szíriából visszatérő tagjai voltak.

Önmagában már az is kellemetlen hír, hogy a Keleti pályaudvarról a TEK, a magyar hírszerző szolgálatok és a rendőrség orra előtt össze lehetett szedni két embert, de a káoszra, szervezetlenségre és embertömegre még ráfogható lenne. Itt azonban új fordulatot vesz a történetünk Lázár János színrelépésével.

Lázár ugyanis eddig nem nyilvánosságra hozott forrásokra hivatkozva nemcsak megerősítette a francia televízió felvetését, de újabb követ is dobott az amúgy sem békés tóba. Azt állította ugyanis, hogy Abdelszalam nem konkrét emberekért jött Magyarországra, hogy azok gyilkoljanak majd Párizsban, hanem, hogy toborzást folytatott a Keletinél.

Ízlelgessük:

Az Iszlám Állam terrorszervezet toborzást folytatott a Keleti Pályaudvarnál, ezt pedig nem más állítja, mint Lázár János a Miniszterelnökséget vezető miniszter állítja.

Ez az állítás egyébként éppen úton van a világhír felé. A Foreign Policy szaklap cikket szentelt a kijelentésnek, de már több nagy nemzetközi hírszolgáltatónál is megjelent. Az elemzők még nem ugrottak rá. Még.

Ha igaz, amit Lázár állít, akkor Magyarország közvetlenül tehető felelőssé a párizsi terrormerényletekért. Ugyanis a magyar hatóságoknak információjuk volt arról, hogy az Iszlám Állam toboroz a Keletinél, ergo valamit ígér a több ezer kilométert több ezer dollárt kifizetve megtett embereknek, hogy öngyilkos merényletet kövessenek el Párizsban.

24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton

El nem tudom képzelni, mit lehet ígérni valakinek, akit még nem radikalizáltak teljesen, hogy megölesse magát, de tegyük fel, hogy így volt. Valamiért cserébe az Iszlám Állam európai ügynöke rávett random bevándorlókat az akcióra. Ezt állítja most a miniszterelnökség.

Lázár nyilván nem a levegőbe beszél és nem hasból. Sajnálatos módon. Felmentést jelentene mindannyiunk számára ugyanis, ha szimplán egy megkergült és a szavainak súlyával ismerkedő gyakorló elmebeteg mondaná azt, hogy információink vannak arról, hogy a Keletiben toborzás történt.

Ha Lázár nem hasból beszél, hanem hírszerzői, TEK-es, rendőrségi jelentésekre alapozza ezt az állítását akkor ugyanis azt ismeri el, hogy a magyar állam az ég világon nem tett semmit, hogy ezt megakadályozza. Szeptemberben sem úgy ismerte a világ az Iszlám Államot, mint cserkészszakkört, tehát arra semmi mentség nincs, hogy

  • a TEK hagyta, hogy toborozzon a Keletinél
  • hagyták, hogy a toborzás végén a dzsihadistákkal elhagyják az ország területét és Párizsba menjenek gyilkolni.

Ha Lázár János fenntartja a napokban tett állítását, akkor konkrétan Magyarországot a franciaországi terrorcselekmények konkrét felelőseinek nevezi meg. Ez pedig beláthatatlan külpolitikai szarvihart fog kavarni.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik