Többeknek eszébe jutott a magyar-szerb határ szögesdróttal való ellátása kapcsán a 26 évvel ezelőtti NDK-sok átengedése, sőt, a berlini fal, másoknak az USA-mexikói, volt, akinek a palesztinok és izraeliek közti határ. Akinek mindenről a politika jut eszébe, azoknak az, hogy ez a tömeges népvándorlás bizony újabb pofon azon liberálisoknak, akik eddig csak az egyént voltak hajlamosak észrevenni, és a közösség jogait nem. Számos baloldali, és jogvédő szervezet pedig a szögesdrót értelmetlenségéről vagy épp szégyenletességéről szól. Értelmetlen, mert megkerülhető, ásható alatta alagút, vagy épp simán bele is lehet kapaszkodni, és úgy is lehet menedékjogot kérni, s hogy miért szégyenletes, arra vonatkozóan elegendő csak a pápa megnyilatkozására gondolni, aki a segítő szándék elutasítását megbocsáthatatlan bűnnek tartja.
Fotó: The Wall
A kavargó érzések, érzelmek és értékek közt sejthetően valami olyasmi fog kialakulni, mely kevésbé a morált, sokkal inkább a praktikumot szolgálja. Segítő szándék helyett ellenségképeket kreálni és uszítani, vagy alaptalan félelmet kelteni persze elég undorító, de van egy pont, ahol az állampolgárok a „mindegy miképp, csak védjenek meg minket” követelésig jutnak el. Ez a pont egybeesik a békés időszakokban szokásos rendfenntartás képtelenségével. Hogy a teljes káosz oka valóban például a bevándorlók kamiontámadásai – ahogy azt a köztévé mutatja nálunk -, vagy pedig az, hogy a hatóságok erőforrásai elégtelenek, ez mindegy is.
S itt már nem csak Magyarországról van szó, hanem az egész EU-ról, vagyis egy birodalom esetleges gyengeségéről. A gyengeség oka is többféle. Nincs elég pénz, rossz a koordináció és a döntéshozatali mechanizmus, az érintettek nem segítik, hanem gátolják egymást. Az első lépését ennek már akkor tapasztalhattuk, amikor jogi játszadozás kezdődött arról, hogy visszanyomják a menekülteket azokba az országokba, ahol az életük már nem veszélyeztetett. Az igazságos elosztást érthetetlen módon épp Magyarország támadta. Annyit értek, hogy azért, mert ezzel megint a szuverenitásunk egy darabjáról mondanánk le, de annyiban nem volt ez racionális lépés a kormány részéről, hogy épp az ilyen elosztás csökkentené a terheinket. A birodalom belső bomlasztásában élen járunk, ebből viszont az is következik, hogy saját erőből kell majd egyre több mindent megoldanunk.
A birodalmak a széleken szoktak beroppanni. Amikor határaik védelme csak erőszakos eszközökkel garantálható, az már önmagában is a diplomáciai kudarc. Miért nem tudunk rendet teremteni ott, ahonnan a menekültek jönnek? Miért nem tudjuk például Amerikát a megoldás támogatásába bevonni, noha eddig ők katalizálták a folyamatot? – De amíg kitart az EU ereje, léte is biztosítva van. Aztán, ahogy a rómaiak példája mutatja, a központ egyre többet foglalkozik saját magával. Egyes területek megtagadnak minden szolidaritást más területektől, a szélekhez nem jut el a pénz, a paripa és a fegyver, megszűnik ezeken a helyeken a civilizáció, elszabadul a káosz. Aki teheti – a gazdagabbak, a műveltebbek, vagy csak azok, akik valamikor a központból jöttek ki -, megindulnak a központ felé, hátrahagyva az időseket, a képzetleneket, a szegényeket. (Görögországban életbe lép a jegyrendszer.)
Fotó: Europress
Miközben a birodalom saját vergődésére sem képes megfelelő gyógymódot kitalálni, jön a külső probléma, a népvándorlás, vagy ahogy mostanában hívjuk: a menekültügy. Ez ugyan nem olyan, mint a limest támadó barbár hordák, és nem is a szélek fosztogatására irányul. Tipikusan XXI. századi, ahol a távolság mást jelent, könnyen leküzdhető, és ahol voltaképp nem háborús támadás éri a Nyugatot, noha egyesek ideológiailag így értelmezik. Igaz, nincs kizárva, hogy becsempészésre kerülnek terroristák, megjelennek a bevándorlóktól rettegő, de bevándorlókat lefizető provokátorok, vagy tényleg csak egyszerűen a tömegek éhezni és fosztogatni kezdenek. .
A menekültek száma aligha fog csökkenni a közeljövőben, és ennek okaira nem szükséges összeesküvés-elméleteket gyártani. Mert már ilyenek is vannak. Lásd például Nick Griffin szélsőjobboldali angol pártvezér és EU-s képviselő állításait a fehér Európa szándékos lerombolásáról. Ő pénzelt menekültáradatot feltételez. Valójában, azt hiszem, a menekültek száma a konfliktusok gyarapodásán túl egyszerűen csak a globalizáció miatt nő, melynek oka pedig a média, és az új információs technológiák. Ezek által terjesztett tudás miatt senki sem tartja normálisnak az olyan országot, ahol az életszínvonala töredéke a centrum országokénak. Egy okostelefonnal rendelkező mindent megtudhat a mi életszínvonalunkról, s már nem hollywoodi meseként, hanem realitásként láthatja, hogy él a világ szerencsésebb régiója. Pláne abnormálisnak érzi, ha az élete is veszélybe kerül.
A népességnövekedés, az erőforrások csökkenése, illetve ha az erőforrásokat hirtelen igazságtalanabbul osztják el, mint korábban, szintén a népvándorlás malmára hajtja a vizet. És akkor erre még minden bizonnyal rárakódnak majd a környezeti menekültek is, hiszen számos helyről a megváltozott klíma, a kiuzsorázott föld, a tengerszínt emelkedés, stb. miatt kell eljönni.
Mi magyarok itt vagyunk egy kulturális határszélen, és néha attól válhatunk naggyá, hogy megnyitjuk, néha meg attól, hogy lezárjuk a határaink. A déli harangszótól a kommunizmus lebontásáig érdemeink elvitathatatlanok. Legnagyszerűbb tetteink azonban nem is az elválasztáshoz, hanem az integrációhoz kötődnek. Szent István történetesen két kultúra határán – az ortodox és a nyugati kereszténység határán – kellett, hogy stabilan megvesse a lábát, és ez csak úgy sikerülhetett, ha mindkettő kívánságainak eleget tett. Hogy ez sikerült, mi sem bizonyítja jobban, hogy őt nem is olyan régen – 2000-ben – az ortodoxok is szentté avatták. Ez is lehetne egy fontos hagyományunk, melyből az identitásunk képezzük, és aztán a mostani helyzetekre keressük a megoldást. Most is civilizációk közt kellene megtalálni a megfelelő párbeszédet, ezúttal az iszlám és a kereszténység közt.
Megtudjuk-e emberségesen oldani, ami elé most kerülünk, tudunk-e közvetítők lenni, vagy épp Európa határainak megvédésében fogunk jeleskedni? Közvetítésben, vagy elszigetelésben tudunk-akarunk nagyok lenni, és mely magatartásunk igazolja majd a történelem? Mivel erőnkből futja még, és talán a „végek” mégsem roppannak össze, valamelyik utat a kettő közül választanunk kell.
