Múltak a napok, a hetek. Március kilencedikén – nem mellesleg a születésnapomon – a vesztét érző Tarsoly Csaba levelet körmölt a miniszterelnöknek. Hogy mért levelet, nem tudom, de többet is írt, és egyiket sem a postára bízta.
Hogy melyik jutott el közülük a miniszterelnökhöz – vagy egyik sem -, fogalmam sincs. Orbán ma azt mondja, hogy a megérzéseire hagyatkozott, amikor eldöntötte, hogy az állami szerveknek ki kell venni a pénzüket a Quaestorból, ami azon a napon le is húzta a rolót. Az, hogy ez bennfentes cselekedet volt-e vagy sem, nem tudom, azt viszont igen, hogy a’zemberek pénze bent ragadt.
Nekik elfelejtett/ek szólni.
A leggyorsabban a német főszponzor, az autógyártó Audi reagált, ami megvonta a Győri ETO FC labdarúgó klubtól a támogatását, ami több százmillió forintra rúgott. Új mezeket kellett gyártatnia Tarsolynak, amin már nem volt ott a sokkarikás logó. Aztán visszakérte a játékosoktól az Audi a tőle kapott kölcsönautókat is. Tarsoly Klubtulajdonos Úr, nagyjából ezzel egy időben azt találta a legfontosabbnak, hogy lemondjon a Magyar Labdarúgó Szövetségben betöltött alelnöki pozíciójáról, majd meglátogatta csapatát, és igyekezett nyugtatóan hatni.
Fotó: MTI
Néhány nappal később felhívta a miniszterelnök a győri polgármestert, hogy nem mehet veszendőbe a klub. Konkrétumokról – tudtommal – nem esett szó.
Tarsoly ekkor még bőven szabadlábon volt, annyira, hogy ő vagy egy fejvadász cég még az utódlásáról is gondoskodott a Quaestorban, és megtalálták az erkölcsi bizonyítvánnyal nem feltétlen rendelkező Orgován Bélát.
Ember nem értette, hogy mire volt idő és mire nem.
Eközben Tarsoly Csabáról sok fontos dolog derült ki, olyanok, mint, hogy volt neki parlamenti belépője, hogy minden vagyontárgyát más nevére íratta, és, hogy volt a titkárának különleges nője.
Aztán őrizetbe vették Tarsolyt. Előzetes letartóztatásáról vasárnap döntöttek. A Fő utcai épület bejáratát megszállta a sajtó, ami az őrületbe – pontosabban mondva egy zsákutcába – kergette az éppen arra haladó Habony és Vajna urakat, akik „véletlenül” épp arra furikáztak.
Ez sokaknak szerezhetett életre szóló élményt, engem azonban igazán maradandóhoz más urak juttattak.
Az elsőt Pomper Tibor biztosította, a 2004/5-ös idény győri labdarúgója, aki beismerten bundázott, és aki lebukása után közel tíz évvel azt kívánta, hogy: „rohadjon meg egy fasza kis börtönben”.
Mármint Tarsoly.
Fotó: MTI
De mi ez ahhoz képest, amit Szöllősi György, az Orbán Viktor által alapított felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia Puskás Intézetének igazgatója fogalmazott meg, aki szintén elérkezettnek látta az időt, hogy több korábbi élményét megossza a nagyérdeművel?
Semmi.
Már az első megnyilvánulásával örökbecsűt alkotott: „te kis csicska g…i, mit képzelsz magadról, te kis f..pó, miket irogatsz b…meg” –, mondta neki Tarsoly az MLSZ székházában, azt követően, hogy megjegyzést tett az egyik játékosára valamikor. Ennek a nyomasztó súlyától sikerült most megszabadulnia.
Az igazi gyöngyszem azonban most következik:„amúgy az esztergomi érsektől kapott díszes oklevéllel is találkoztam az irodájában, de talán a százmilliárdnál is nagyobb bűne, hogy újra felkarolta az egyszer már megbukott Pintér Attilát. Az egyetlen remény, ha Pinyő a szégyenletes mértékű végkielégítését Quaestor-papírokba fektette”.
Hát igen! Ez a fair-play! Minden szavát inni kell ennek a remekbe szabott, dolgozó kisembernek, akiből remélhetően nem a főnöke szólt, aki korábban jól megmondta, hogy miért vagyunk mi magyarok életképesek.
Hát a politikai inkorrektségünk miatt.
A politika szóra talán nem is volna itten nagy szükség.
