Mutatom a terrorveszélyes eszközt:
Vasárnap este került a táskámba ez az olló, amit a páromtól kaptam az elveszett papírvágó helyett. Éppen azon gondolkodtam, mit kérdezek majd a képviselőktől Simicska vádjaival kapcsolatban, amikor becsúsztattam a táskám egyik eldugott zsebébe.
Azt még az események után sem tudom, miért van a barátnőmnek fodrász ollója, hiszen ő gyógyszerész.
Hétfőn aztán a parlamenti biztonsági átvizsgáláskor találkoztam újra az ollóval. Az őr mutatta nekem. A táskám átvilágításakor látta meg. Miután kicsit engem is megdetektorozott, közölte, nem kéne bevinni a Tisztelt Házba. “Semmi gond” – mondtam, hiszen ebben már gyakorlott vagyok (ld. lent). Kitöltöttem egy jegyzőkönyvet, amellyel a nap végén jelentkezhetem ugyanott az ollóért, amit páncélba zártak.
Az ablakon túl az a világ, ahol lehet ollóval rohangálni, bent az, ahol nem lehet.
De nem jelentkeztem, mert csak kedden – amikor hetedszer sem szavazták meg az ügynökakták nyilvánosságra hozatalára vonatkozó LMP-s javaslatot – derengett fel ugyanazon a portán, hogy van ez az olló. Jegyzőkönyv azonban nincs. Elvesztettem. “Semmi gond” – mondtam, és ebben szerencsére egyet is értettünk a keddi őrrel, aki a páncélszekrény összes fakkját kinyitogatta a barátnőm fodrászollója és az én kedvemért. Persze nyoma sem volt, nem úgy van az, hogy napokig őrizgetik a honatyák, titkárok, újságírók, meg hasonló semmirekellők elkobzott cuccait. Némi telefonálgatás után kiderült, a GONDNOKSÁG nevű egységnél kell keresnem az eszközt.
Útban a GONDNOKSÁG-ra
A parlament alagsorában elveszni amúgy nagyon izgalmas dolog. Ott van a GONDNOKSÁG. Az ollóm nem volt ott. Azt addigra már – a kedves gondnok beszámolója szerint – “felvitték Györgyikéhez a MŰSZAKI FŐOSZTÁLYRA”. Keressem hát őt.
Ez már nem a GONDNOKSÁG, hanem a MŰSZAKI FŐOSZTÁLY
A MŰSZAKI FŐOSZTÁLY az épület déli részén, a földszinten található. Az ajtóval szemben, a lépcsőn járnak fel-le azok a politikusok, akik nem akarnak újságírókkal találkozni. Györgyike a barátnőm ollójával várt, amit egy újabb jegyzőkönyv aláírása után odaadott, és legnagyobb meglepetésemre útnak is eresztett.
Szabadon az ollóval, ami egyszer már gyanúsnak találtatott
Ott álltam a déli lépcsőn egy eszközzel a kezemben, amely korábban gyanúsnak találtatott és azon gondolkodtam, hogy ha akarnám, nekivezethetném egy felhőkarcolónak is az Országházat, vagy – ‘istenneadja’ – lőhetnék egy szelfit az ülésterem közvetlen közelében.
A parlamenti liftben, mindenre elszántan
Végül elhatalmasodott rajtam a gonosz és úgy döntöttem, megteszem. Liftbe szálltam, egyenesen a főemelet felé vettem az irányt. Balra az alsóházi terem, jobbra a kupolacsarnok, őrök mindenütt. “Semmi baj” – gondoltam – és a csarnok sarkában felvettem a pozíciót. Mögöttem turisták zsivaja hangzott, akik a Szent Koronán ámultak. Senki nem sejtette, mire készülök. Amúgy én sem, hisz a tavaszi napsütés a telefonom kijelzőjét érte épp, így nem láttam A Képet.
Az Országház kupolacsarnokában, a szentkoronától 15, bármely politikus előfordulási helyétől 1 méterre
Diadalittasan sétáltam ki a portán és eszembe jutott az a nap, amikor ezzel a rendszerhibával már találkoztam. A Vatikáni Múzeumba 17 évesen kísértetiesen hasonló körülmények között nem sikerült becsempészni egy svájci bicskát, amit másnapra átvittek a vatikáni rendőrségre. Odaküldtek érte jegyzőkönyvestül, a törpeállam kellős közepére. Így esett meg, hogy Béla barátommal bicskával sétáltunk a bíborosok között.
Disclaimer: természetesen valódi merényletet soha nem jutna eszembe elkövetni, gonosz embereknek tartom a merénylőket. A “fodrászollói” értelemben vett merénylet gondolata is csak egy esetben gondolkoztatott el komolyan.
