Soha nem hittem volna, hogy ekkora a baj. Nem. Nem az internetadó. Nem az unió újabb erőfitogtatása. Valahogy azon is túltettem magam, hogy Magyarország nem győzhet a nagy USA ellen. (Ezt még sejtettem is talán.)
Engem Deutsch Tamás szomorított el. Azzal, hogy nem akarta elszomorítani Orbán Viktort. Éppen kezdtem megszokni, hogy a politika művészetét árnyalhatja trágárság, obszcénság, mosdatlan száj, és tessék, akkor ez. Az elhallgatás, a maszatolás. Ne feledjük, Deutsch Tamás szinte kéjjel nevezi nevén a dolgokat. Alig vártam, hogy megtudjam, minek titulálja az internetadót, amikor több évtizedes régi harcostársával, négyszemközt, egy focimeccsen. Értik, ahol még üvölteni is lehet. A búsba küldeni. Azt hittem, fölrobban az internet, ha kiderül, miket vágott Orbán fejéhez. Kiderült azonban, hogy szóba sem hozta. Inkább önmagát korlátozta. Nagy a baj, ha egy Fidesz-alapító a másik Fidesz-alapítót nem akarja megbántani az őszinteségével. Nem tudom, barátok-e még, régen azonban annak tűntek. Olyan igazinak. Országosnak. Az Orbán meg a Deutsch. Az egyikből kormányfő lett, a másikból dajcstomi, aki őszinte, nem kertel. Most meg őszintén azt mondja, nem akarta még jobban elszomorítani a kormányfőt azzal, hogy őszintén elmondja véleményét az internetadóról. Mivel a Felcsút kikapott. Otthon. A minap egy vitában éppen arról volt szó, hogy megsértődhet-e egy barát az őszinteségen. Én azt mondtam, hogy szerintem nem. Nekik mindig meg kell mondaniuk az igazat, ha bántó, akkor is. Mert hízelegni bárki tud. Minek lenne az embernek barátja, ha még ők sem mondják meg neki, ha valami gáz. Csak úgy mondom, hogy Bayer – szintén Fidesz-alapító – ezt megtette, ő szólt, hogy az internetadó hülyeség. Neki már csak annyi a dolga, hogy egykori iskolatársának megüzenje, nem biztos, hogy minden kereszténydemokrata(tata) azért fohászkodik, hogy “minél több igaz vadász legyen”.
