„Bogyó és Babóca mesekönyv?!”
– sikoltott hisztérikusan Hürrem lánya és a földhöz vágta az ajándékot, csak úgy nyekkent a csigafiú és a katicalány.
„Hát mit képzelnek róla, mi ő, egy dedós?! Beyoncé koncert dvd-t kértem és meg is szerzem, ha kell, vér fog folyni! Gyönyörűnek kell lennem, nem lehet Bali bég azé a botsáska Ajbige pasija! Pont azé a fatehéné! Ó, de kihez is fordulhatnék?”
– morfondírozott a rafinált kis dög
„Anyám egész nap a saját dolgai után futkos, hihihi, azt képzeli, nem vettem észre, hogy el akarja tenni a herceget láb alól. Ráadásul ezzel az ósdi és elavult méreg-sztorival szerencsétlenkedik, mikor van már sokkal menőbb dolog is. Na, mindegy, most szövetségest kell keresnem és eltávolítanom ezt a ribizligizit az én Balim közeléből.”
A szultán magába roskadva ült az arannyal díszített asztalka mellett. Az asztalka megbillent. A francba! – mondta a szultán, lehajolt, és becsúsztatta a könyvet az asztal lába alá:
„Jó író volt ez az Orhan Pamuk. Csak emlékeznék, miért fejeztettem le”
– sóhajtott gondterhelten. A szultán nehéz időket élt: nem elég, hogy politikai tanácsadója ötlete nem vált be és az Allah, Hárem, Család jelszavakra felfűzött politikai megújulás miatt osztott pluszpénzek miatt lázongás tört ki, ráadásul szerveződnek az ellenzékiek is, kedvenc fia betegsége híre lerombolta minden tervét. Már épült a Hakan Sükür Fociakadémia. Oda szánta a gyereket. A követek már rég elindultak napnyugatnak, hogy tárgyaljanak Murinnyó nagyúrral, jöjjön házitanítónak. Mi lesz most?
Apropó, politika! Ezt a csatlakozási tárgyalást folytatni kell, mindenképpen! És fel kell venni a kapcsolatot a gyaur kutyákkal is, pogányok, büdösek, de a vezírük tudja, hogy kell bánni az emberekkel, különösen az asszonynéppel. És milyen szultán az, aki a saját háremében nem tud rendet tartani? Már vicceket is költenek róla az ágyasok, az egyiket épp a minap hallotta: ha Hürrem a közelben van, két számmal kisebb basagatya kell neki, mert behúzza fülét-farkát. Szégyen.
„Igen, meghívom vendégségbe Viktor fővezírt, Navra vezírrel együtt, úgy halottam, különösen rajonganak a feketelevesért.”
A herceg mozdulatlanul feküdt a hideg márványpadlón és csak remélte, senki nem veszi észre, hogy rázza a röhögés:
„Ekkora baklövést elkövetni! Azt hitte ez a szőke némber, hogy nem veszem észre, miben mesterkedik? Ha ez kiderül, úgy vágják ki a palotából, mint macskát szarni. Öröm lesz nézni. Olyan ez a palota, mint egy tyúkól, csak a sok egymással perlekedő asszony kárálását hallani, az ember idegei elkopnak ebben! De mától mindennek vége! Az ország bajban van, erőskezű uralkodóra van szükség és az én leszek! Megölöm a szultánt!”
A szultán anyja kétségbeesetten kereste új nyakékét:
„A szuka! Biztos, hogy ő volt, az átkozott szőke szuka! Megölöm! De előbb végignézem, ahogy megeszi a fene és elhozatom azt az új lányt a hárembe: mit is mondtak, hogy hívják? Megvan! Zimány!”
