Édestova (mondja a mamám, aki máig tördeli a magyart, aszongya: sünika, ipszipszilon, buddhisten és nyes, mármint nominativusban, a nyest az már neki tárgyeset, a tűzoltók elűzték a padlásról a nyest, mindennek a teteje: oldalbordal), szal édestova 25 éve kezdődött a rendszerváltás, ami most, ezen a hét végén ért véget. Nem akarok vészmadarakat kongatni és a szokásos magyar panaszkultúra hagyományainak megfelelő rinyálásba fogni, megfejelve a hiszteriko-liberális kommentelők elkerülhetetlen polgárháborút vizionáló csacsiságaival, de.
Az a nyugatias kísérlet, ami ebben a negyed évszázadban zajlott, elbukott. Szokás ma egy az egyben agyonfikázni ezt a negyedszázadot, noha látásom szerint minden hibájával együtt az anyagi gazdagságnak és az igazi szabadságnak jelentős tőkefelhalmozása zajlott le ebben a huszonöt évben, tessék körülnézni. Ebből táplálkozik és ezt éli fel a jelen kurzus a politikumot a gazdaság elé helyező voluntarizmusával (amit az olyan konzi közgazdik is kőkeményen kritizálnak, mint Bod Péter, Járai, Chikán vagy Mellár úr). A legnagyobb, történelmi léptékű bűn nem ez, hanem az ország végső megosztása, a rezsimnek a megosztásra építése, ahelyett, hogy a kétharmad kínálta történelmi lehetőséget a kiegyezésre építette volna az Első Focista (ja, a stadionokra fordított lóvét meg a cigánykérdésre, de ezt most hagyjuk). Ha túllépünk e mai kocsmán, azt látjuk (legalábbis magam azt látom), hogy az társadalom ismét önként és dalolva, külső kényszer nélkül vesz fel olyan formát, ami durwa erősen emlékeztet arra a korszakra, amikor nem az Európai Unió, hanem a Vörös Hadsereg állomásozott a pannón pampákon.
Közhely, hogy nem elég erős a polgári közép itt, a félperiférián, nincs meg a modernizációhoz szükséges kritikus tömeg, stb. A honi politikai elit és az infantilizált, demokratikus hagyományokkal nem rendelkező, paternalista államhoz szokott társadalom, a posztdzsentri és a posztproli egymásra talál a félperiféria félautoriter államában, stb… Szavazz rám, mondja a jelölt, a javadat és a szabadságodat akarom, és el is veszem, utóbbit észre sem veszed, mert sosem hiányzott neked. Ne félj, hogy a brain drain elviszi a potenciális középosztály legdinamikusabb elemeit, hogy a társadalom elöregszik, polarizálódik, hogy az etnoszociális probléma nőttön-nő, hogy lassú lecsúszás vár reád. Tudod, mi sosem hazudunk, ha ők csinálják, az korrupció, ha mi, az NER. Ha nyakig ér a szar, majd kisegít a NER. Jó veled, te butus, tudod, mindig más a hibás, végső soron tudjukkik. Gyűlöld őket, engem meg szeress. Térdelj és szeress. Szavazz rám.
Fotó: MTI/Mohai Balázs
