Mint arról bizonyára Ön is értesült, a Popcorn névre hallgató pulykakakas nyerte az idei hálaadási reality show-t, miután a választópolgárok a döntőben rá szavaztak vetélytársával, a Caramel nevű szárnyassal szemben (aki egyébként Barack Obama jófejségének köszönhetően szintén megúszta az azonnali halált).
Amúgy ez a Lincoln kora óta élő hagyomány – mármint hogy az aktuális elnök megkegyelmez egy pulykának – tök szimpatikus, és sokkal barátságosabb, mint kisebb országok megszállása, vagy az atombomba tesztelése ázsiai városokon.
A bibi azonban az, hogy a sütő általi halált elkerülő Popcorn nem fog sokáig élni, mint ahogy sorstársai sem. Az amerikai Nemzeti Pulykaszövetség szerint a hálaadásra kitenyésztett szárnyasok (nagy, fehér mellhúsú példányok) körülbelül tizennyolc hétig élnek. Tehát még öt hónapot sem. Ugyanis proteinnel táplálják őket, hogy rohadt nagyra nőjenek, ám a belső szerveik nem elég méretesek ahhoz, hogy életben tartsanak ekkora testet.
Szóval, ha Obamáék igazán jófejek szeretnének lenni, az egyszeri kegyelem helyett lehetne inkább általános amnesztia: leállhatnának a torzszülött pulykák sorozatgyártásával. Talán a népegészségügynek sem ártana, ha a hálaadási időszakban csökkenne a proteines szendvicsek fogyasztása.
És már várjuk a híreket a hazai disznóvágási szezonból, jó lenne látni a képsorokat, amint Orbán Viktor a facebookos szavazataink alapján megmenti a tortól Dezsőt, a Nemzet Malacát.