Eddig sem segített igazán a rezsicsökkentés, és eztán sem fog. Elmondom miért, de előbb játsszunk egyet.
Van egy – és persze nem csak egy – érdekes jelenség, amely rámutat a mennyiség-érzékelési képességünk beépített hibáira. Mint 2008-ban pár kutató rájött, szinte kivétel nélkül mindenki elköveti ugyanazt a hibát, ha ennek a képnek a két felső halmaza közötti keresztet nézi fél percig.
Az okról azóta sincs fogalmuk sem, de jól rámutat arra, hogy a számok érzékelésében könnyű összezavarni minket.
Ez jár a fejemben, amikor a rezsicsökkentésre gondolok: azt az érzetet kelti, hogy spóroltunk egy csomó pénzt, mert 10 százalékkal kevesebbet kell valamire kiadni. Pedig valójában az, hogy szegények vagyunk-e, az – az ezzel kapcsolatos intuíciónkkal és nagyanyáinktól vett fillérezési hagyományainkkal ellentétben – nem elsősorban azon múlik, mennyit fizetünk ki, hanem hogy mennyi a jövedelmünk.
Energiaszegények vagyunk
Magyarországon soha nem volt kimondottan drága az energia, mint a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal új jelentéséből is kiderül. Európai viszonylatban egészen olcsó. Csak hát a fizetésünkhöz képest sok. Ezt hívják a szakemberek energiaszegénységnek.
Az Energiaklub egy tavalyi kutatása szerint a magyar háztartások összjövedelmük átlagosan 20 százalékát költik energiaszámláikra. A háztartások felénél a jövedelem 17 százalékánál kevesebbe, másik felénél pedig ennél többe kerül az energia. „Ha tehát a brit definíció szerinti 10 százalékos határt vennénk alapul, akkor azt kellene mondanunk, hogy Magyarországon a háztartások 80 százaléka energiaszegény” – állapítja meg a jelentés.
Ez baj, nagy baj, s itt a fűtési szezon kezdetén érdemes ezen megállni és keseregni egyet, megoldásokat keresni és megpróbálni segíteni a legrászorulóbbaknak. Az ország 80 százalékát nyilván nem tudja kisegíteni az adófizetők pénzéből finanszírozott állam: ez egy olyan nagyságrend, amelyen kizárólag a piaci megoldások, az államnál is nagyobb rendszerek tudnak segíteni.
Uri muri: profitátcsoportosítás
A rezsicsökkentés logikája ezzel szemben arról szól, hogy a piac egyik részétől (energiacégek) csoportosít át pénzt a piac egy másik részéhez (energiafogyasztók), méghozzá az állam kedve szerint, jogszabállyal, s hamarosan akár alkotmányos kitétellel. Az állam azt mondja ki az energia árazásának ilyen szintű kézi vezérlésével, hogy ez ne legyen a piac része, ne azok a szabályok és erők határozzák meg, ne számítson a kereslet és a kínálat, a cégek közötti rövid és hosszútávú versenyhelyzetek sora.
Ez azért is aggasztó, mert az energiaszektoron túl már annyi kérdést vont ki a piaci erők hatása alól a kormány: onnantól, hogy hol érdemes cigiboltot nyitni, mennyiért kaphatnak a cégek hitelt, mennyibe kerülhet a bankolás s hogy ki hogyan vehet földet.
Jó kérdésekre rossz válaszok
Persze ezek mind olyan területek, amelyekbe más országok kormányai is beleavatkoznak. Az alkohol és a dohányáru forgalmazását sok helyütt kötik licenszhez. A bankszektorra az egész világ ki van bukva. Az, hogy a nyugdíjrendszerben kevés a pénz, az államadósság pedig bénítóan sok, szintén általános. A földtulajdonlásra is speciális és néha egészen hajmeresztő szabályok vonatkoznak a világ szinte minden országában. És nem is feltétlenül hülyeség ezeket a dolgokat szabályozni.
Két dolog aggasztó mégis a rezsicsökkentésben és a többi hasonló logikájú kormányzati stratégiában. Az egyik az, hogy állati bénán oldják meg a problémákat. Drága az energia a lakosságnak? Akkor tessék nagyobb versenyre kényszeríteni a cégeket szabályozási eszközökkel és szanaszét kartell-bírságolni őket. Drága a bankolás? Lásd fent. Engedélykötelessé tennék a dohányforgalmazást? Hajrá! Számos kiváló rendszer van erre, s a szakmai önszabályozásba is frankón bele lehet kergetni a rákkereskedőket.
Rossz kérdések
Ám a másik probléma a nagyobb: hogy azt hazudja a rendszer, hogy a szegénységet a kormány tudja orvosolni, s nem az emberek és a cégek, vagyis a gazdaság. Az energiaszegénységre, mint a szegénységre általában, nem az a megoldás, hogy kevesebbet kelljen az embereknek kifizetni, hanem az, hogy több pénzük legyen.
Több pénzünk pedig a magasabb jövedelemből lesz, amihez a gazdaságnak pörögnie kell. Több, jobb tudásra kell szert tennünk, hogy képzettebb, jobb munkaerővé váljunk, akit érdemes megfizetni. A sok jó munkaerő pedig sok profitot termel, amiből mindenki jól élhet.
Aki azt mondja, hogy mindez csak az államon múlik, és nem elsősorban rajtunk, embereken és cégeken, az nem érti a kapitalizmus lényegét. Vagy egyszerűen felhasználja az emberek rossz arányérzékét arra, hogy hülyeségeket hitessen el velük, növelve saját ázsióját.
És mindeközben nem tesszük fel a jó kérdést: mit tehetnénk azért, hogy ne legyünk szegények?
Ön szerint min múlik ez? Írja meg véleményét kommentként!
