Hoffmann Rózsával nem egyeztetett a saját kormányának többi minisztere, amikor alapvetően meghatározták a köz- és felsőoltatás átalakításának kényszerpályáit. Nem szólt neki Matolcsy miniszter, hogy le kell csökkenteni a tankötelezettséget, és főleg arról, hogy drasztikus forráskivonások lesznek a rendszerekből.
A Belügyminisztérium sem szólt Hoffmannak, hogy ellentétben az ő elképzeléseivel, minden iskolát államosítani kell. (Orbán Viktor sem szólt előre, hogy ez voltaképp az ő álma a poroszos oktatás mellett – ez utóbbiban eleve nagy az egyetértés a kormányfő és Hoffmann között.) Arról sem kérdezték ki a szakállamtitkár véleményét, hogy jó-e, ha a szakképzési rendszer átalakításával együtt a gimnáziumi férőhelyek számát 40 százalékkal megkurtítják.
Rossz álom volt a Hoffmann-gárda koncepciójának első két változata, amely leginkább arról szólt, hogy mindent el kell törölni, ami korábban volt, de hogy a romokon mi épülne föl, azt nem vázolta. A kormányközi parancsok, a megszorítások hatására kialakított végsőnek látszó koncepciók viszont már rémálommá váltak. Az egyik a felsőoktatás csonkolását (az államilag támogatott hallgatók arányának megfelezését, a költségtérítés helyett az önköltség bevezetését, intézménybezárásokat, a hallgatók röghözkötését satöbbi) írja le. A másik dolgozat pedig elitista közoktatást vetít előre állami iskolákkal, központi tantervekkel, a pedagógusok munkaterhének növelésével és fizetésének épp szinten tartásával, a méltányosság további erodálásával.
Hoffmann Rózsa kedvét nem szegte a sok külső utasítás. Bólogat és végrehajt. Sőt, felvállalta azt a szerepet is, hogy „elviszi a balhét”. Hogy megmagyarázza, megtárgyalja a különböző szervezetekkel, érintettekkel a kormány jövőfelélő oktatási terveit. Előad, tárgyal, egyeztet, kommunikál. Csúsztat, és nem mond igazat.
A rendszert alapvetően átíró két törvényről kedden újra több tárgyalást folytat az oktatási államtitkárság. A köznevelési törvényt megvitatja a Közoktatási Érdekegyeztető Tanáccsal, valamint a Közoktatás-politikai Tanáccsal és az Országos Diákjogi Tanáccsal. Két nappal később a múlt pénteken elnök nélkül maradt Országos Köznevelési Tanács (OKNT) és az Országos Kisebbségi Bizottság elé kerül a közoktatást felforgató dokumentum.
Szintén kedden fogadja Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter és Hoffmann a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának képviselőit (HÖOK), hogy a készülő felsőoktatási törvényről egyeztessenek.
A tárgyalófelek néhány percben elmondják majd a véleményüket. Az államtitkárság képviselője lehet, hogy csendben meg is hallgatja. Majd az égvilágon nem történik semmi. Kiadnak egy közleményt, hogy az egyeztetések sikeresek voltak, amelynek eredményeképp rengeteg pontban módosították a törvényeket.
A hoffmanni egyeztetéseket jól modellezi a pénteki PDSZ-vizit. Történt, hogy az államtitkár asszony elment a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete választmányi ülésére, hogy a köznevelés átalakításáról tárgyaljon. Ott töltött másfél órát, előre megírt mondatokkal válaszolt néhány előre megírt kérdésre. A megbeszélés végén Hoffmann Rózsa stábja a sajtó számára kiosztott – egy a vendéglátó PDSZ-t súlyosan dehonesztáló háttéranyagot, amelyben súlyos valótlanságok, csúsztatások voltak -, majd reakcióra időt nem hagyva, távozott.
Közben roadshow is volt: az államtitkár végigturnézta az országot, ahol pedagógusok előtt ismertette a szép új világot. Mint magától Hoffmann Rózsától tudjuk, a pedagógusok az egész országban támogatásukról biztosították a törvényalkotókat. A tanárok két legnagyobb, a pedagógusok összlétszámának több mint felét lefedő szakszervezete – a PDSZ és a Pedagógusok Szakszervezete – azonban határozottan ellenzi a hoffmanni terveket.
Az „alapvetően igazgatók és a megyék által kiválasztott igazgatók előtt zajló konferenciák” közönsége az államtitkár szerint tapsol. Minek is? Annak, hogy megemelik a munkaterheiket, miközben nem tudni, mikor emelik fel a fizetésüket? Annak, hogy közvetve benne van a tervekben pedagógusok ezreinek elbocsátása? Annak, hogy elvesztik szakmai autonómiájukat?
Nagy Dávid HÖOK-elnök is elmegy a keddi egyeztetésre. A hallgatók számára elfogadhatatlan, hogy röghöz kötik őket, és hogy bevezetik a bújtatott tandíjat. Az a kormány vezeti be – természetesen néven nem nevezve – a súlyos képzési költségeket, amelyik 2008-ban még a mostani tervekhez képest pitiáner mértékű tandíj ellen szavaztatta meg a népet, s vitte ki az utcára a hallgatókat.
Vajon miről fognak beszélgetni? Vajon kész van-e már a tárca közleménye a sikeres találkozóról? Már kész van a HÖOK legitimitását megkérdőjelező dokumentum is? És a Közoktatási Érdekegyeztető Tanácsé, a Közoktatás-politikai Tanácsé, az Országos Diákjogi Tanácsé?
Az OKNT elnöke, Lóránd Ferenc lemondó levelében azt írta: „Élesen ellenzem azt a radikális változtatást, amelyet az oktatásügyi kormányzat a közoktatás egész rendszerének újraállamosításával, gyakorlatilag az önkormányzatok iskolafenntartói jogosítványainak és kötelezettségeinek felszámolásával, mindenekelőtt pedig a tanítás-tanulás tartalmi szabályozásának a helyi adottságok és szükségletek iránt érzéketlen centralizálásával kíván végrehajtani.”
Ő már meg sem várta a soros álkonzultációt. Miért is várta volna meg?
