Belföld

Magyar Péter feljelenti Deutsch Tamást rágalmazásért

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Kedden este reagált a Tisza Párt elnöke Deutsch Tamás korábbi nyilatkozatára, mely szerint a fideszes EP-képviselő arra készül, hogy az összes EP-képviselőt levélben tájékoztassa a Magyar Péter „mentelmi ügyéről”.

Az ellenzéki pártvezető úgy értékelte kormánypárti európai képviselőtársa politikai akcióját, hogy az „egy gusztustalan rágalmazó levelet” írt a mentelmi joga kapcsán az európai parlamenti képviselőknek.

Tomi, javaslom, hogy a saját mentelmi jogoddal foglalkozz, mert a mai hazugságaid miatt feljelentelek aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazás miatt

– üzente meg Magyar Péter Deutschnak a közösségi médiában kedden este.

Az ügy hátterében Magyar Péter úgynevezett „diszkóbotránya” áll. Deutsch Tamás maga nevezete így kedden azt az esetet, amikor az ellenzéki politikus a nyár elején szórakozás közben szóváltásba keveredett egy személlyel, akinek a mobiltelefonja később a Dunában kötött ki. Ide kapcsolódik az a büntetőügy, amelyet a magyar hatóságok indítottak az ellenzéki pártvezető ellen lopás bűncselekmény gyanúja miatt.

Az ügyészség korábban azt írta erről szóló közleményében, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint Magyar Péter 2024. június 21-én hajnalban egy budapesti klubban szórakozott, ahol mások mellett a sértett is mobiltelefonjával videóra vette őt. Miután Magyar és egyik társa észrevette, hogy a férfi felvételeket készít, szóváltásba keveredtek vele. A vita során Magyar hirtelen mozdulattal kivette a sértett kezéből a telefont és azt zsebre tette. A telefont a sértett többszöri kérésére sem adta vissza, letagadta, hogy az nála lenne. Miután a szórakozóhelyet elhagyta, a Duna felé indult, őt többen, köztük a sértett, követték. A képviselő lesétált közvetlenül a vízpartra és a telefont szándékosan a Dunába ejtette – tették hozzá.

Polt Péter legfőbb ügyész a múlt héten a Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozás eredményeként indítványt tett az Európai Parlament elnökénél az EP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére. Magyar Péter erre úgy reagált, hogy önként lemond a mentelmi jogáról, amint Magyarország csatlakozik az Európai Ügyészséghez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik