A felhívás szerzője figyelemfelkeltő éhségsztrájkra buzdít a lakás-spekulánsok albérleteztető (jobbágytartó – mint írja) szokásai ellen, ki akar csikarni egy új albérlettörvényt. Aki keresett az utóbbi időben kiadó lakást, pontosan tudja, miről beszélnek az érintettek. És azt is, miért dagad egyre inkább az indulat, és miért fél minden jelenlegi bérlő.
Ha azt mondom, normális (reális áron) élhető lakást találni ma nagyon nehéz, nem mondok sokat. A magyar átlagkereset nettó 155 ezer forint. Egy átlagos (mondjuk két szobás, nem peremkerületi) lakás bérleti díja (rezsi és közös költség nélkül) 110-150 ezer. Egyszobás lakást, garzont kínálnak hetven-és kilencvenezer közötti áron. Ahogy kinyitom az apróhirdetési oldalt, rögtön egy negyven négyzetméteres kicsi lakás ugrik elém, 600 euróért. Miről is beszélünk?
A felhívás írójánál ott szakadt el a cérna, amikor a tulajdonos a hasára ütve közölte, hogy márpedig a jövő hónaptól több pénzt kér. Majd mikor ők közölték, hogy nem tudnak többet fizetni, „hajléktalanjelölt szarkupac”-nak nevezte őket. (Nem idegen mentalitás ez egy olyan országban, ahol már egyszer nyíltan kimondták, hogy mindenki annyit ér, amennyije van.) Ha nem tetszik, fel is út, le is út. Mit lehet ilyenkor lépni? Talán a szerződés lobogtatni? A szerződést, ami általában semmit nem ér?
Az, hogy miért szaladtak fel ennyire az árak, nagyjából érthető. A bedőlt hitelek miatt sokan kénytelenek voltak feladni addigi bázisukat, családostul albérletbe kényszerültek. Dübörög az AirBNB, és aki tudja, ilyen módon adja ki a lakását, hiszen sokkal többet keres vele. (Van ismerősöm, akinek ez lett a fő keresete, három kis garzonját pörgeti, apartmanoztat, és vígan él belőle.) A tulajdonosok persze nem jótékonysági egyletet működtetnek, amint lehet, emelték az árakat, megpróbálnak annyit kisajtolni a lakásokból, amennyit csak tudnak. (A legszebb, hogy kevesen invesztálnak az ingatlanba, hiszen a kétségbeesettek vagy éppen a diákok a nívón alulival is beérik, csak valahová be tudjanak már cuccolni.) Elindult a már sokat és sok fórumon elemzett dzsentrifikáció, az elszegényedés, az egyre kijjebb költözés, a magunk összehúzása.
Fotó: Kummer János
Érdekes viszont, hogy a külvidéken sem sokkal alacsonyabbak a díjak, elképedve látom, hogy mondjuk egy leszedált városrészen, panelban mennyit kóstál a lakhatás. És rögtön lecsapnak ezekre az odúkra is, mert egyszerűen nincsen más. És a folyamatos drágulás csak az egyik probléma. A szabályozatlanság miatt a bérlők más szempontból is teljesen képtelen helyzetekbe kerülnek. Kellene a munkahelykereséshez például az ideiglenes lakcím? Felejtsd el! A legtöbb tulajdonos ugyanis nem járul hozzá ahhoz, hogy bejelentkezz a lakásba. Évekig szorongtam korábban emiatt, és a szüleim házába voltam bejelentve vidékre, így minden hivatalos levelem késve kaptam meg, ha egyáltalán eljutottak hozzám. Az ügyintézéshez, orvoshoz utazgatnom kellett. Amikor a szüleim meghaltak, bajba kerültem: most mi lesz? Hivatalosan hajléktalanná váltam? Nos, gyakorlatilag igen.
„Segítséget kérek, mert vészesen fogy az időnk!” „Hónapok óta nem találunk kiadó lakást, minden megoldás érdekel!” „Kitettek a lakásból, nincs hová mennem.” Mit tehet, aki ilyen helyzetbe kerül? Előbb-utóbb már nem is lakást, csak egy lukat, egy szobát keresnek. Pár négyzetméteres szobákat kínáltak vagyonokért, félszobákat negyvenezerét.
Tavaly két hónapot laktam így Berlinben, hát mit mondjak, nem egy életre szóló megoldás. Én éppen kint dolgoztam, bulinak nem volt utolsó kipróbálni ezt az életformát, de hogy évekig így élni?! Anélkül a remény nélkül, hogy el lehet erről a pontról a mozdulni. Ebbe bele se mertem gondolni…
És még nincs vége! Aki számlát merne kérni, mert esetleg el tudná számolni munkahelyi támogatásként, mehet a levesbe. A legtöbben ugyanis feketén albérleteztetnek, eszük ágában sincs adózni utána. Vagy azt mondják: adnak számlák, de akkor még drágább a lakás. Szabályos licitálás zajlik egy-egy meghirdetett lakásnál. A tulajdonos egyben hívja oda az érdeklődőket, és aki helyben többet letesz, azé lesz a hely. Agyrém.
A szabályozatlanság kihat arra is, hogy senki nem tudja, mennyi joga és mennyi kötelessége van. Miért fizeti például a bérlő a teljes közös költséget, ha abban például a felújítási alap is benne van? Na, próbálna csak meg ugrálni, az utcára kerül már a kérdés feltevésénél is! Ha elromlik valami, ki javítja meg? Egyszer egy tulaj egy hónap ott lakás után is velem fizettette ki a bojlert (egy vagyon volt), és nem tudtam mit tenni. Aki kisgyerekkel, háziállattal próbálkozik, azt már eleve sajnálom. Senki nem tudja a vonatkozó törvényeket (egyébként én sem), de az a hír járja, hogy nem adnak ki gyerekesnek lakást, mert akkor soha többé nem tudják majd kirakni őket. (És itt bejön a szabályozatlanság másik oldala, hogy a bérbeadókat sem védi semmi. Ezért is van talán ez a szédült helyzet, hogy igyekeznek minél több pénzt kicsikarni a még fizetőképes alanyokból, amíg csak lehet…)
Nem biztos, hogy az éhségsztrájk a megoldás, de kell, valóban kellene hivatalos szinten is foglalkozni ezzel a kilátástalan (és egyre inkább azzá váló helyzettel). Mert a végén már nem éhségsztrájkról fogunk beszélni, hanem egyszerűen emberek tömegének nem marad pénze az ételre. Mert döntenie kell: lakik vagy ehet.
