Poszt ITT vélemény

Nagy Bandó András: Az Iszlám Állam terroristái már a spájzban vannak

Örömmel olvastam, hogy Magyarország kész támogatást nyújtani az Irakban szélsőségesek által lerombolt ókori műemlékek helyreállításának megkezdéséhez, illetve a pusztítás kiterjedésének felméréséhez, a műemlékek helyreállításának megindításához olyan szakemberek részvételével, akik jól ismerik a helyszínt és megfelelő kapcsolatokkal rendelkeznek. Minderről Íjgyártó István kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkár tájékoztatott bennünket.

Íjgyártó azt is mondta, hogy ez a barbár pusztítás az egész emberiség kulturális emlékeit érintette, amelyeknek a védelméhez való hozzájárulás Magyarország felelőssége is. Majd hozzátette: Magyarország kész teljes erővel csatlakozni ahhoz a körvonalazódó nemzetközi összefogáshoz, amely a műkincsek és a műemlékek megmentésére irányul, így a magyar kezdeményezés ennek részeként tud hozzájárulni a pusztítás megfékezéséhez.

A magyar felajánlást kezdeményező Dezső Tamás asszirológus, régész szerint az első feladat megállítani a pusztítást, aminek fel kell mérni a kiterjedését és mélységét, és ezt követheti a műemléki helyreállítás.

Miről is van szó?

Pár hete döbbenettel olvastuk, hallottuk és láttuk az elborzasztó híradásokat, miszerint a Moszuli Múzeumban és a bibliai Ninivében több ezer éves asszír szobrokat és építményeket pusztított el a Koránra hivatkozva, kalapáccsal és csiszolókoronggal az észak-iraki Kurdisztán jó részét uralma alatt tartó Iszlám Állam. Az Ószövetségből is ismert, A Teremtés könyvéből tudjuk, a Tigris folyó keleti partján lévő Ninivét Nimród alapította, ma már csak romjai láthatók, a folyó túlpartján, a nyugati oldalon található az iraki Kurdisztán központja, az Iszlám Állam terroristáinak kezén levő Moszul városa.


Ninive feltárása

A Közel-Keleten ez a helyzet.

Hogy mért pont Magyarország akar rendet rakni 3000 kilométerrel odébb, nem tudom.

Előbb talán arról kéne számot adniuk (jó nagy számot!), melyikük mennyit keresett és/vagy tüntetett el a brókercégek bedőlése előtt, mielőtt még a balekká lett és/vagy tett kisbefektetők eltátották volna a szájukat.

Most, hogy kiderült, az Iszlám Állam harcosai hazánkban már 2010 óta jelen vannak, jogos, hogy megkezdjük a kárfelmérést. Szedjük hát sorba, miket tettek tönkre, hogy aztán megállítsuk a pusztítást, felmérve a kiterjedését és mélységét. Csak ez után következhet az országos méretű helyreállítás.

Lássuk hát a közel sem teljes listát!

  • Porrá égették az 1989-ben többpárti konszenzussal elfogadott Alkotmányt.
  • Később ötször verték szét a gránitba vésett, gránátszilárdságúként beharangozott új Alkotmányt.
  • Darabjaira ütlegelték az elfogadhatóan és függetlenül működő Alkotmánybíróságot.
  • A római jogot szétverve visszamenőleges hatályú törvényeket hoztak.
  • Kalapáccsal (és sarlóval) verték szét a bírók nyugdíjazásának korhatáráról szóló törvényt.
  • Röviden szólva szétrombolták a jogállamot.
  • Lepusztították az iskolahálózat és a kórházak működését biztosító rendszert.
  • Tönkreverték a piacgazdaságot, és létrehozták az oligarchákká növesztett haverok kapitalizmusát.
  • Már javában rombolták a Magyar Nemzeti Bankot, amikor tökükre lépett az EU.
  • Apró darabjaira rombolták a külpolitikai hálót.
  • Szétverték a magyar diplomáciát.
  • Légkalapáccsal rombolták porrá a demokrácia alapintézményeit.
  • Hétszer verték szét a működő választási rendszert.
  • Lerombolták és nézhetetlen saját médiává tették a köztelevíziót és a közrádiót.
  • Széttépték a tankönyvpiacot.
  • Leverték, s a földdel egyenlővé tették a nyugdíjpénztárakat.
  • Máig folyamatosan kalapálják a független civil szervezeteket.
  • Szétcincálták és földönfutóvá tették a Quaestor befektetőit.
  • Mostanság épp a jövőt bunkózzák Paks 2 fedőnéven.
  • A szobrok széthurcolása, más helyre telepítése csak ráadás.
  • József Attila leveretéseés Ságvári szétverése már csak részletkérdés.
  • Most épp a környezetvédelem és a nemzeti parkok szétrombolása folyik.
  • És a legsúlyosabb: szétrombolták az egységes nemzetet, és durva légkalapáccsal hasították ketté a magyarságot.

Kimondhatjuk: ez a barbár pusztítás az egész emberiség kulturális értékeit érintette, amelyeknek a védelméhez való hozzájárulás Magyarország kormányának a felelőssége is lenne, lett volna.

Reménykedjünk abban, hogy Magyarország nem fanatizált polgársága kész támogatást nyújtani mindezek helyreállításának megkezdéséhez, illetve a pusztítás kiterjedésének felméréséhez, olyan szakemberek részvételével, akik jól ismerik a helyszínt, mert évtizedek óta itt élnek, és megfelelő kapcsolatok helyett egyenes gerinccel és kellő erényekkel rendelkeznek.

Azt is reméljük, hogy Magyarország kész teljes erővel csatlakozni ahhoz a körvonalazódó nemzetközi összefogáshoz, amely a már kivívott és megbecsült alapértékeink megmentésére irányul, így a magyar civilek kezdeményezése ennek részeként tud hozzájárulni a pusztítás megfékezéséhez.

Állítsuk meg a szeretett hazánkat szétverő harcosokat!

Fülkébe a forradalmárokkal!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik