Otthon

Itt a legdrágábbak az ingatlanok a főváros agglomerációjában

MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Az idei év fordulópontot hozott a Budapest környéki területek ingatlanpiacán is, ahol 2023-hoz képest nőtt az adás-vételek száma, az otthonteremtés költsége pedig 10 millió forinttal, 69,9 millió forintra emelkedett – közölte a Duna House saját adatai alapján csütörtökön az MTI-vel.

Felidézték, hogy tavaly a gazdasági nehézségek és a magas hitelkamatok országosan visszavetették az ingatlanvásárlási kedvet, ami a népszerű fővárosi agglomerációban is érezhető volt. A Duna House 2022-es értékesítési adataihoz mérten 18 százalékkal visszaesett az ingatlanpiaci forgalom a Budapest környéki településeken 2023-ban.

A közlemény idézte Benedikt Károlyt, a Duna House PR és elemzési vezetőjét, aki elmondta, hogy 2024 azonban trendfordulót hozott az agglomerációban is, ahol az idei első három hónap adatai alapján a tavalyi összes agglomerációs tranzakció harmadánál is több teljesült eddig a negyedév során.

Az idei első negyedéves adatok alapján arra is felhívták a figyelmet, hogy a teljes fővárosi agglomerációs gyűrűt tekintve átlagosan 10 millió forinttal kerül többe az ingatlanvásárlás, mint tavaly, így ez az összeg kis híján eléri a 70 millió forintot, ami egy csaknem 110 négyzetméteres otthon esetén 640 ezer forintos átlagos négyzetméterárat jelent.

Az ingatlanközvetítő adatai szerint idén is a nyugati szektort preferálóknak kell az ingatlanvásárlás során a legmagasabb, 824 ezer forintos átlaggal számolni négyzetméterenként, ami tavalyhoz képest 19 százalékos emelkedés. A Duna House elemzése az agglomeráció nyugati szektorába sorolt olyan településeket mint Biatorbágy, Budajenő, Budakeszi, Budaörs, Páty, Törökbálint és Zsámbék.

Hozzátették, hogy 12 százalékos emelkedés tapasztalható a délkeleti szektorban is, itt a jelenlegi árszint 569 ezer forint négyzetméterenként. Az érintett települések között található Alsónémedi, Gyál, Gyömrő, Maglód, Ócsa, Üllő, Vecsés.

Közölték, hogy egyebek mellett olyan településeken, mint Budakalász, Dunabogdány, Leányfalu, Nagykovácsi, Piliscsaba, Solymár, Szentendre és Visegrád, azaz az agglomeráció északnyugati szektorában 10 százalékkal, 715 ezer forintra ugrott a négyzetméterár.

Jelezték ugyanakkor, hogy a keleti agglomerációs területen – például Csömörön, Erdőkertesen, Gödöllőn – továbbra is 653 ezer forinton stagnáltak a négyzetméterárak.

Kapcsolódó
Kibérelt egy esztergomi lakást, a helyszínen derült ki, hogy laknak benne
Egy férfi olyan lakást hirdetett meg kiadásra, amellyel nem is rendelkezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik