Otthon

Debrecen diktál az Észak-Alföld ingatlanpiacán

MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor
MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor
A vándorlási veszteség és a csökkenő tranzakciószám ellenére is az Észak-alföldi régió az ország második legnagyobb és legaktívabb területe az ingatlanpiacon: Debrecen mindhárom lakástípus esetében a tájegység legdrágább városa, mutatta ki az Otthon Centrum régiós összegzése.

Az Észak-Alföldön az utolsó lezárt évben 20,4 ezer adásvétel történt, ami az országos tranzakciók 14,8 százaléka volt 2022-ben, és a főváros után a legmagasabb arány, derült ki az Otthon Centrum (OC) összesítéséből. A 2023-as évből egyelőre csak a harmadik negyedév előzetes adatai ismertek, a Központi Statisztikai Hivatal összegzése alapján az Észak-Alföldön 10 ezer adásvétel történt. Az Otthon Centrum elemzői szerint 2023-ban az egy évvel korábbinál 20 százalékkal kevesebb, nagyjából 16-17 ezer adásvétel várható majd a régióban. Az elemzési szakemberek prognózisa idén kis erősödés után 18 ezer fölötti adásvételt valószínűsít.

A tavalyi – még nem lezárt – évben a legtöbb adásvételt a három megyei jogú városban várják az OC szakemberei: a listát Debrecen vezeti (2150 darabbal), majd Nyíregyháza (1700) és Szolnok (950) a sorrend.

Ezer lakosra vetítve azonban már más képet mutat a térség, ugyanis a kisebb településeken történt fajlagosan a legtöbb adásvétel, ami azzal magyarázható, hogy ezekben a helységekben egy-egy adásvétel jelentősebb hatást gyakorol a fajlagos érték alakulására, mint a nagyvárosokban. Emiatt csak az ezer főnél népesebb települések adatait vette figyelembe az OC kimutatása, az így kialakult rangsort pedig Öcsöd vezeti 36,1 ezrelékkel, amit Tiszaroff 28,1 és Érpatak 27,1 ezrelékes értékkel követ. Ugyanakkor azt is fontos megjegyezni, hogy az első két település, valamint a rangsorban negyedik Kőtelek is vízparti, ami jelentősen növeli a helység kedveltségi mutatóját. A nagyvárosok a középmezőnyt erősítik, Nyíregyházán ezer lakosra 14,8 tranzakció becsülhető, majd Szolnok 14,3 és Debrecen következik, 10,7 adásvétellel.

Ugyanakkor masszív elvándorlás jellemzi a térséget: a régióhoz tartozó 32 járásból 27-nek negatív a vándorlási egyenlege, vagyis többen távoznak onnan, mint ahányan érkeznek. Főleg Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében erős a vándorlási veszteség, az utolsó nyolc helyezett mindegyike a vármegye valamelyik járása. Ezer lakosra vetítve a Vásárosnaményi járásban a legnagyobb a vándorlási veszteség (23,1 fő), majd a Záhonyi járás (19,1) és Fehérgyarmati járás (17,1) következik.

Az Otthon Centrum értékesítési adatai alapján az Észak-Alföld három nagyvárosa közül Debrecen a legdrágább, amely minden lakástípus esetében a régió listavezetője volt 2023-ban. A téglalakások átlagos négyzetméterára 755 ezer forint volt tavaly, amelyet Nyíregyháza 515 ezer és Szolnok 400 ezer forinttal követett. Említést érdemel Hajdúszoboszló és Tiszafüred is, előbbinél 640 ezer, utóbbinál 365 ezer forintos átlagos négyzetméterárat mért az Otthon Centrum.

A panellakások szegmensében ugyancsak Debrecen a legdrágább, négyzetméterenként 638 ezer forintos átlaggal, majd Nyíregyháza 440 ezer, míg Szolnok 385 ezer forintos átlag értékkel fért fel a dobogóra.

A használt házak Debrecenben négyzetméterenként 615 ezer forintos fajlagos áron keltek el, ám Nyíregyháza (355 ezer) és Szolnok (300 ezer forint) jócskán leszakadt a hajdúsági várostól. Hajdúszoboszlón 440 ezer, míg Tiszafüreden 308 ezer forint az átlag. A használt házak régiós átlag értéke az előző évben 303 ezer forint volt négyzetméterenként.

Kapcsolódó
Erős negyedévet zárt az ingatlanpiac
Megjöttek a márciusi számok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik