Otthon

2020 májusa óta nem tapasztaltak hasonlót a lakáspiacon

Getty Images
Getty Images

Jelentősen csökkent júliusban a lakáspiacon az adásvételek száma, illetve a lakáscélú jelzáloghitelek összege is: a tranzakciók száma 8978 darab volt, a szerződések összege pedig 110 milliárd forintot tett ki – közölte a Duna House ingatlanközvetítő a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapjára hétfőn felkerült becslésében.

A cég által júliusra becsült 8978 lakóingatlan csere az előző hónaphoz képest 17 százalékos, az előző év azonos időszakához képest 20 százalékos csökkenést jelent.

Jelezték, hogy ehhez hasonló alacsony aktivitást a járvány sújtotta 2020-as év májusában tapasztaltak.

A rezsicsökkentés változásának bejelentése és a továbbra is emelkedő kamatkörnyezet lassította a piacot, a múlt héten bejelentett kormányzati döntések – 5 százalékos lakásáfa, a csok és a Babaváró kölcsön folytatása – azonban hosszabb távon erősíthetik a piaci aktivitást – írták.

A társaság által júliusra becsült 110 milliárd forintos jelzáloghitel összeg 17 százalékos csökkenés a tavaly júliusi 132,6 milliárd forintos tényadathoz képest, az idei júniusi becsléshez képest pedig 8 százalékos elmaradás.

Az ingatlanos cég a zöldhitel kifutása és az emelkedő kamatkörnyezet miatt a jelzáloghitel piacon továbbra is csökkenő volumenre számít.

A Duna House által kiadott becslés évközi, megközelítő adatot mutat, a cég által kiközvetített ingatlanok havi tranzakciószámát és a DH becsült piaci részesedését veszi alapul.

A cég részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír pénteken 484 forinton zárt, az elmúlt egy évben árfolyama 400 és 608 forint között mozgott.

Kapcsolódó
Új csúcs a panellakások négyzetméterárában
Rég nem látott gyorsasággal kelnek el az idei év első félévében ezek a típusú ingatlanok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik