Otthon

Így lehet a florárium a legszebb lakásdísz

Getty Images
Getty Images

Nem mindannyian vagyunk született kertészek, de ha ennek ellenére szeretnénk körülvenni magunkat növényekkel, a floráriumokban elhelyezett pozsgás növények például viszonylag kevés törődést igényelnek. Nagyon mutatós darabokat lehet készíteni, melyek remekül mutatnak asztaldíszként is, írja a House Beautiful.

Szükséges anyagok: homok, föld, pozsgások, kavicsok, átlátszó üveg, ecset

A pozsgás növények kevesebb vizet igényelnek, mint a hagyományos szobanövények, de ugyanúgy hajlamosak a gyökérrothadásra. Ezért első lépésként alaposan mossuk el az üvegedényünket, hogy biztosan szennyeződésmentes legyen.

Miután megszáradt az üveg, tegyünk kavicsokat az aljára, hogy egy kis védőréteget képezzen a vízben ülő gyökereknek. A porózus kövek, mint például a lávakő, a legjobbak a vízelvezetéshez, de a folyókövek is védelmet nyújthatnak a gyökérrothadás ellen.

Öntsünk rá néhány centiméternyi földet, hogy legyen hely a gyökerek növekedésének. A legjobb, ha ez kétszerese a növények jelenlegi gyökerének.

Tegyük a növényeket az alaprétegekbe, a tetejére pedig öntsünk még egy réteg földet, hogy azok jól rögzüljenek a helyükön. Miután a növények megtalálták a helyüket, szórjunk rá egy réteg homokot. Ezután dekoráljuk mohával vagy egyéb kiegészítőkkel.

Még látványosabb eredményt érhetünk el, ha egyenletesen eloszlatjuk a talajt az ecsetünkkel.

A florárium fenntartása

A növényeket öntözzük meg és helyezzük egy világos ablak mellé. Kéthetente érdemes locsolni, vagy szükség szerint amikor a talaj tapintásra száraz.

Időközönként ellenőrizzük a gyökerét, hogy ne rohadjon. Emeljük meg a floráriumot és nézzük meg, hogy van-e alatta felesleges víz, ha igen, öntsük le róla.

Kapcsolódó
Látványos szobanövényt keresel? Mutatunk pár ötletet
Megfelelő gondozás mellett otthonunk ékkövei is lehetnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik