Otthon

Így készül konyhai komposzt 48 óra alatt

A beltéri komposztálást forradalmasítja egy német cég újdonsága.

A mérnökökből és kertészekből álló csapat alkotta meg a Kalea névre keresztelt beltéri komposztáló dobozt, mely a lakásban – célszerűen a konyhában – nem foglal nagyobb helyet, mint egy szemetes kuka.

Miközben a kerti komposztálókban hónapokra van szükség a komposzt elkészültéhez, a beltéri készülék 48 órán belül megajándékozza használóját a komposzttal. Előnye, hogy nincs szaga, és a kártevők sem jelennek meg abban.

Így varázsolhatunk őszi hangulatot otthonunkba
Mutatunk öt dekorációs tippet.

Használata nagyon egyszerű

A készülék felső részén kell belehelyezni a konyhai hulladékot, majd egy gombnyomással elkezdődik a folyamat. A gépezet aprít, szárít, majd megkezdi a komposztálást.

A komposztáló kamrában a hőmérséklet, a páratartalom és a levegőztetés optimalizálva van, hogy felgyorsítsa a hulladékban jelen lévő mikroorganizmusok anyagcseréjét. Ez is hozzájárul, hogy a folyamat sokkal gyorsabb, mint a hagyományos kerti komposztálókban.

A keletkező komposzt 48 óra múlva a készülék alján levő kivehető dobozba kerül, amely azonnal használható is.

Fotó: Facebook/MyKalea

Bár a Kalea készülékkel a komposztálás folyamatának nincs szaga, cserélhető légszűrőkkel ennek a minimális esélyét is kizárták a tervezők.

A készülék tervezett kiskereskedelmi ára egyébként 900 euró.

Kiemelt kép: Facebook/MyKalea

Ajánlott videó

Olvasói sztorik