Otthon

Ez a kerület a főváros sztárja az ingatlanpiacon

Továbbra is az egymillió forintos lélektani határ fölött, 1 millió 45 ezer forint volt az új építésű budapesti lakások átlagos négyzetméterenkénti ára a harmadik negyedévben, ez éves szinten 6,5 százalékos növekedés - közölte legfrissebb elemzése alapján az Otthon Centrum az MTI-vel csütörtökön.

Az ingatlanközvetítő hálózat összegzése szerint a legmagasabb fajlagos átlagár az I., a II., az V. és a XII. kerületben jellemző, ahol a négyzetméterenkénti 1,5 millió forint feletti árszint az irányadó. A másik véglet az eladásra kínált új lakásoknál a XXIII. kerület, ahol átlagosan 643 ezer forint körül volt egy négyzetméter ára, míg a többi külső pesti kerületben 680-850 ezer között.

A közlemény szerint a fővárosi projektek között hatalmas a szórás, a helyszín és a beépített anyagok függvényében 500 ezer és 3 millió forint közötti négyzetméteráron, igen széles sávban kínálják a vállalkozók az új lakásokat.

Budapesten jelenleg 468 beruházás van folyamatban, ezekben 34 ezer lakás épül, de 38 százalékuk még nem érhető el a vásárlók számára – jelezte az Otthon Centrum.

Az online hirdetett új építésű lakásprojektekben a beruházók 6040 lakást kínáltak megvételre, ez az épülő és tervezett lakásállomány 17,9 százaléka. Egy évvel ezelőtt az arány valamivel magasabb, 20,7 százalék volt.

Érezhetően csökkent viszont az induló projektek száma a harmadik negyedévben, csak 47 új beruházás kivitelezése kezdődött el, ami az egy évvel ezelőtti 55-höz képest 15 százalékos csökkenés.

A közlemény szerint a főváros sztárja megingathatatlanul a XIII. kerület, itt indult a legtöbb program, jelenleg 81 beruházásban hirdetnek eladó lakásokat, ami egymagában a budapesti társasházi projektek 17,3 százalékát jelenti.

A beruházások száma alapján a budai oldalon a XI. kerület emelkedik ki 59 projekttel, de erős a felhozatal a III. kerületben is, 47 projekt. A pesti oldalon Zugló (33), Ferencváros (31) és Józsefváros (29) a sorrend a projektszámok alapján.

Sokan költözhetnek a Balatonhoz a járvány lecsengése után
A Balaton régió lakossága várhatóan nőni fog a következő tíz évben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik