Otthon

Magyar innováció – Magyar matrac szabadalom (x)

Kevés alkalommal adhatunk hírt olyan -az Európai Unióban és az Egyesült Államokban is szabadalmaztatott- termékről, ami a mindennapi nyolcórás éjszakai pihenésünket szolgálja. Innovációk jellemzően ezen a területen csak nagyon ritkán jelennek meg annak ellenére, hogy napjainkra már mindenki pontosan tudja, hogy az éjszakai pihenés élettani és biológiai szempontból is elengedhetetlen része életünknek. Ugyan a matracok alapanyagait tekintve folyamatosan jönnek elő az alapanyag gyártók újabb és újabb alapanyagokkal, azonban az egyes ágybetétek szerkezeti struktúrája, a matracok alap felépítése és ezek koncepciója meglehetősen kevéssé változott az elmúlt húsz évben.A legújabb trendek szerint és a tengeren túlról indult „startup” kultusznak köszönhetően a legtöbb egymatracos ilyen jellegű vállalkozás szinte kivétel nélkül azt ígéri vásárlóinak, hogy az általa forgalmazott matrac mindenkinek, minden testsúly esetében és minden alvási pozívióban jó megoldás lesz. Lehet. Ez persze csábító, hízelgő, kivételesen jó marketing kommunikációs eszköz és kérdésként is csupán annyi merülhetne fel csak, hogy az eddigi matrac típusok mintájára, az eddigi matrac típusok alapanyagaiból létrehozott -általában semmilyen új technológiai megoldást nem hordozó- újonnan létrejött termék vajon mennyivel lehet jobb, innovatívabb megoldás, mint a piacon található ezt megelőző legtöbb termék?

Évtizedek óta egy alapvető szakmai probléma, hogy a különböző testsúlyú vásárlóknak különböző keménységű matracra lenne szükségük. Ezt az „innovatív” nyugat-európai gyártók általában -és még napjainkban is ez az egyetlen megoldás létezik- úgy oldják meg, hogy egy bizonyos matrac típusból általában 2-3 féle keménységet gyártanak annak ellenére, hogy a világban nem csak 2-3 féle testtömegű, testsúly eloszlású és testalkatú ember létezik.

A hosszú évtizedes szakmai tapasztalatok és vásárlói visszajelzések alapján tervezett Levital System termékcsalád kivételes kényelmével, dinamikus alátámasztásával, a legjobb minőségű alapanyagok felhasználásával készülő olyan termékcsalád, amely szakítva az eddigi hagyományos rétegrendekkel, újragondolva a CNC hideghab vágási technológia nyújtotta határtalan lehetőségeket olyan technológiai megoldással állt elő, amelyet Európában és a tengerentúlon is szabadalmi oltalommal „jutalmaztak”. Ez csak nagyon kevés matraccsaládnak adatik meg, habmatracok tekintetében szinte egy kezünkön meg tudnánk számolni, hogy hány ilyen innováció és hány ilyen bejegyzett szabadalom található meg világszerte a matraciparban.

A Levital System matracok ízig-vérig, a gondolattól egészen a késztermék előállításáig 100% magyar termékek, így büszkén ki lehet jelenteni, hogy a 21. századi magyar -és nem csak a magyar- matrac innovációk egyik kiemelkedő gyöngyszeme. A Levital System matracok különleges és szabadalmaztatott vágási technológiájának köszönhetően valóban a testsúlyhoz, a testfelépítéshez, a testsúlyeloszláshoz igazodó változó intenzitású alátámasztást biztosítanak minden alvási pozícióban. A Levital System matracok esetében felhasznált nagy tömegsűrűségű hideghabok a legszigorúbban ellenőrzött gyártási körülmények között ISO 14001:2015 minőségbiztosítási rendszerben és Ökotex Standard 100 tisztasági fokozatnak megfelelő minőségben készülnek. Már az alap gondolat megfogalmazásánál is további kiemelt jelentőségű szempont volt, hogy a terméknek megfizethetőnek kell lennie minden ország –köztük természetesen különös figyelemmel Magyarország vásárlóira- minden olyan matracvásárlója számára, aki egy kicsit is nagyobb odafigyeléssel egy kicsit is nagyobb igényességgel ál a matracvásárlás nem kihívásai elé.

A Levital System matraccsalád természetesen minden piacon igazodik a helyi általánosan elfogadott standard méretekhez, így Magyarországon is a legkeresettebb standard 90×200  és 160×200 cm méreteken felül az általános 80 x 200, 140×200, 180×200 cm méretek is készletről rendelhetők, megvásárolhatók.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.