Otthon

Gázzal vagy árammal? Ezért válasszon elektromos háztartási eszközöket!

Otthonunk tervezésekor számos tényezőt kell mérlegelünk, de a legelemibb kérdés szokott lenni, hogy gázzal, vagy elektromossággal működő berendezést válasszunk. Manapság már mindegyik kategóriában széles választék áll rendelkezésre, az utóbbi években pedig észrevehetővé vált a trend az elektromosság körül: ott vannak például az elektromos autók, a háztartásban pedig egyre elérhetőbb áron jelennek meg elektromos szárítógépek, vagy főzőlapok, amik könnyedén beépíthetők a konyhabútorokba. Összességében elmondható, hogy döntsünk akár gáz, vagy akár elektromosság mellett, mindegyik területnek megvannak a maga előnyei és hátrányai. És természetesen az sem mindegy, hogy milyen az épület infrastruktúrája, mérete, hiszen van, ahol egyáltalán nincs bevezetve gáz, és minden feladatra elektromosságot kell használni.

Egyik lehetséges megoldás az elektromos fűtőpanel, aminek előnyeit  a kisebb lakások is
élvezhetik. Kezdjük rögtön a kiépítési költségekkel: elektromos panelből elég kevesebbet venni, míg gázfűtésnél ugyanúgy meg kell venni a kazánt, a radiátorokat, el kell végezni a tervezést, bélelni a kéményt és a többi. Kisebb, jól szigetelet lakásoknál nem jelentős a lakás hővesztesége, ezért a gáz és elektromos áram árának különbsége nem jelentkezik annyira jelentősen.

Mint a norvégok

Norvég okos fűtések a NordArttól. Okos telefonnal, ingyenes applikációval távolról irányítható elektromos fűtések, melyek kapcsolhatók a Google Home és a Homey okos otthon rendszerekhez. Fűts úgy, mint a norvégok… kényelmesen, tisztán, elektromosan.

A pár éve még luxusnak számító elektromos padlófűtés is elérhetőbb közelségbe került a hétköznapi emberek számára – ám itt érdemes megjegyezni, hogy meleg burkolatú helyiségekben csak kiegészítő fűtésnek megfelelő.  Az elektromos padlófűtés előnyei már magánál a beszerelésnél is megmutatkoznak. Nem igényel különösebb karbantartást, hosszú élettartamú megoldásról van szó, ráadásul a kivitelezés sem tart tovább pár napnál. Egyes típusokat akár maga is telepíteni tud a vásárló. Aki a jövőben napelem használatát tervezi, az is profitálhat belőle, hiszen egy azzal kompatibilis berendezésről van szó – ez egyébként érvényes a fűtőpanelekre is.

És akkor még nem is beszéltünk az esztétikai szempontokról: mivel a fűtőrendszer láthatatlan, ezért a bútorok elrendezésénél sem kell számolni konvektorral, radiátorral, ezért a kis helységekben hasznos terület spórolható az alkalmazásával. A fűtőpanelek esetében is, hogy ma már számos dizájnos kialakítás közül választhatunk, amik a minimalistább, modernebb megjelenésű szobákban is jól mutatnak.

Az elektromos padlófűtés másik vonzó jellemzője a hőelosztás. Míg a radiátorok értelemszerűen a szoba közelebb eső felében árasztanak először meleget, így magasabb fokozatra kell őket kapcsolni a kívánt hőmérséklet eléréséhez, addig a padlófűtés alulról felfelé irányban egyenletesebben melegíti fel a helységet, így alacsonyabb hőmérsékletet is elegendő beállítani. Ha nem gázzal, hanem elektromossággal fűtünk, nem kell figyelnünk a szénmonoxid-értékekre sem – manapság egyre többeknek van félelmük, vagy ellenérzetük a gázfűtéssel kapcsolatban.

Az elektromos működés egyben lehetővé teszi, hogy kifejezetten bizonyos feladatokra tervezett készülékekkel rukkoljanak elő a tervezők. Egy kifejezetten a cipők szárítására használható cipőszárító például segít abban, hogy egy elázós nap után szag- és baktériummentes lábbelit varázsoljunk, de manapság már elérhetők különféle törölközőszárítók is, amik akár termosztáttal, vagy anélkül gondoskodnak a ruhadarabok szárításáról.

Kis bukszától a vastag pénztárcáig – bárkinek elérhető az okosabb otthon!
Az elmúlt évek során az okosotthon-piacon hatalmas változások és előrelépések történtek, így azok előtt is megnyíltak a lehetőségek, akik csak pár olcsóbb megoldást szeretnének kipróbálni.

Amennyiben konyhai berendezésről van szó, az elektromos főzőlapok népszerűsége többek közt abban rejlik, hogy kreatívan beépíthetők, emellett sokkal egyszerűbb tisztántartani őket, mint a gáztűzhelyeket, a kezdők pedig könnyebben megtanulhatnak főzni rajtuk, mivel egyenletesebben melegítik az edényeket a tűzlángnál. Mivel kevesebb a hőveszteség, főzőlapon konyhatündérkedni olcsóbban tudunk, mint gáztűzhelyen.

Szponzorált tartalom

A cikk a NordArt támogatásával készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik