Otthon

Ezt árulja el rólad, ha meztelenül alszol

Ha éjszakai bagolynak érzed magad, akkor feltehetően jobban szeretsz meztelenül aludni, legalábbis egy friss kutatás szerint, írja a New York Post.

A tanulmányban kétezer amerikai felnőtt alvási szokásait vizsgálták. A résztvevőket két csoportra osztották: ezer olyan ember válogattak össze, akik inkább meztelenül szeretik eltölteni az éjszakát, és ezer olyat, akik pizsamában.

Az eredmény szerint a meztelenül alvók többsége (38 százalék) éjjeli bagolynak nevezi magát, a pizsamások között viszont sokkal jobban megoszlik a korán és későn fekvők aránya.

Kiderült az is, hogy az önbizalomnak nem sok köze van az alvási rituáléhoz. A felmérés rámutatott, hogy a meztelenül alvók egy tízes skálán hatosra értékelték átlagban az önbizalmukat, míg a pizsamában ágyba bújók ötösre.

Fotó: iStock

A pizsamások 26 százaléka azt mondta, hogy azért szeretik ruhaneműben tölteni az éjszakát, hogy ne kelljen olyan sűrűn cserélniük az ágyneműhuzatot. A meztelenül alvók 36 százaléka azzal érvelt ezen szokása mellett, mert egészségesnek tartja.

Ha párkapcsolatról van szó, tízből három válaszadó azt mondta, hogy a kezdeti fázisban akkor is vonzónak akarta mutatni magát, amikor ágyba bújtak a partnerével. A pizsamások 54 százaléka ki is cserélte az éjjeli szettjét csak azért, hogy jó benyomással legyen a másikra.

A szexuális életre viszont különösebben nincs hatással az, hogy ruhában vagy a nélkül bújik valaki ágyba: a meztelenül alvók átlagban ötször, a pizsamában alvók négyszer szexelnek egy héten.

Titokzatos vevőé lett a világ legdrágább háza
14 hálószoba, bálterem, uszoda, lovarda egy botanikus kert közepén.

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik