Otthon

Fordulatot ígér az új CSOK az ingatlanpiacon

Egy kutatás eredményei azt mutatják, hogy a támogatás kibővítése kedvező fogadtatásra talált.

Az építkezők-felújítók kétharmada hasznosnak tartja az új CSOK-ot. A használt ingatlan vásárlását tervezők 64%-a igénybe szeretné venni, míg korábban csak 12% lett volna jogosult rá – derül ki a Mapei Kft. 800 fő megkérdezésével, 2019. márciusában végzett online felméréséből.

Bővül a családi otthonteremtési kedvezmény. Július elsejétől már használt lakás vásárlására is igényelhető a csok mellé felvehető kamattámogatott kölcsön, amely két gyermek esetén 10 millió, három gyermek esetén 15 millió forint.

A használt ingatlan vásárlását tervezők 64%-a nyilatkozott úgy, hogy szeretné igénybe venni a CSOK-ot. 15% még nem tudja, 22% pedig biztosan nem veszi igénybe.

2018-ban ugyanezen a panelen végzett kutatás során a válaszadók 81%-a nyilatkozott úgy, hogy nem jogosult a csokra! 12% volt jogosult, 7,4% nem tudta, de mindössze 5% vette igénybe. Ez mindenképpen egy fordulatot jelez. Bízom benne, hogy ez a fordulat végbe is megy és újabb lendület ad az építőiparnak a második félévben

– véli Markovich Béla a Mapei Kft. ügyvezetője.

Az eredmények azt mutatják, hogy a támogatás kibővítése kedvező fogadtatásra talált. A válaszadók 66% hasznosnak értékeli az új CSOK-ot. Mindössze 13% szerint vélekedik úgy, hogy egyáltalán nem hasznos. A válaszadók többsége szerint a CSOK kedvező hatással van az ingatlanpiacra, a gazdaságra és a gyermekvállalási kedvre.

Kiemelt kép: Pixabay

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik