Otthon

Július 1-jén indul a falusi csok

A kormány legutóbbi ülésén döntött a támogatás részletszabályairól.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján bejelentette: július 1-jétől indul a falusi csok. A miniszter tájékoztatása szerint összesen 2486 ötezer lélekszám alatti, csökkenő lakosságszámú települést érint a program, amely a tanyákra teljes egészében, országosan kiterjed.

A falusi csoktól azt várják, hogy segítse a vidék népességmegtartó erejét, hogy ne néptelenedjenek el a falvak

– mondta Gulyás Gergely.

A támogatás legmagasabb értéke 1 gyermeknél 600 ezer, 2 gyermeknél 2,6 millió, 3 gyermeknél pedig 10 millió forint, ami lakásfelújításra, használt és új lakás vásárlására egyaránt igénybe vehető. Vásárlásra – új lakás kivételével – legfeljebb a támogatási összeg fele fordítható.

Meghatároztak továbbá minimális négyzetméterhatárokat – követve ezzel az általános csok szabályait -, a visszaélések kiszűrésére pedig feltételül szabják a legalább egyéves folyamatos – a legmagasabb támogatási összegnél kétéves – biztosítási jogviszonyt, az erkölcsi bizonyítványt, valamint azt, hogy közeli hozzátartozótól, saját tulajdonban álló gazdasági társaságoktól nem lehet ingatlant vásárolni. A lakásban kötelező bentlakást pedig a jegyzők bevonásával készülnek ellenőrizni – ismertette.

A takarékszövetkezetekre kiemelt partnerként számítanak a falusi csok folyósításában

– tette hozzá a a miniszter.

Tudatta továbbá, hogy a falusi csok igénybevételéhez a bankok más szolgáltatás igénybevételét nem írhatják elő, írta az MTI.

Kiemelt kép: Pixabay

Ajánlott videó

Olvasói sztorik