Otthon

Lakásfelújítás: kikutatták, amit eddig is tudtunk

Párok milliói szólalkoznak össze a lakásfelújítások során, derül ki egy új tanulmányból.

A kétezer fő megkérdezésével készült közvélemény-kutatás eredménye szerint minden hatodik felújítás veszekedésbe torkollik, írja az Independent.

A válaszadók 16 százaléka arról számolt be, hogy a költségeken vesztek össze partnerükkel, 20 százalékuk pedig azt mondta, ők vagy a társuk teljesen a munkálatok ellen volt. Ennek fényében a kérdőívet kitöltők 47 százaléka stresszesnek élte meg a lakásfelújítást.

8 dolog, ami a tudomány szerint boldoggá tesz otthonunkban
Az, hogy a lakásunk stílusos és tiszta, még nem feltétlen jelenti azt, hogy a lehető legboldogabb életet éljük. Közhelynek hangzik, de a tudomány

Karen Lund lakberendezési szakértő a lapnak elmondta, azt eddig is tudtuk, hogy az otthonszépítés feszültséget okoz, de arra csak most jöttek rá, milyen komoly érzelmi vonzatai vannak.

Úgy tűnik, hogy a nőket jobban érdekli a tökéletesség elérése, a férfiak inkább nem foglalkoznának ezzel

– fogalmazott.

A kutatásból az is kiderült, hogy általában a nők kezdeményezőbbek, 65 százalékuk emlékszik úgy, hogy ők tették meg ebben az első lépéseket. Ezzel szemben a férfiak 70 százaléka arról számolt be, hogy rájuk hárult a munka jelentős része.

A válaszadók tíz százaléka nem volt elégedett a felújításért kifizetett összeggel, és ugyanennyit elkeserített a munka kivitelezése.

A párok leggyakrabban a fürdőszobát, a kertet és a konyhát újítják fel, de a fűtőtestek és a nyílászárók cseréje is gyakori.

5 nyomós érv, miért vegyük le a cipőt otthonunkban
Utána jártunk, miért érdemes már a bejárati ajtónál megszabadulnunk a lábbeliktől.

Kiemelt kép: AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik