Otthon

Ezért ne engedjük be a kutyát az ágyunkba

Ha körbekérdezünk az ismerőseinknél arról, hogy a kutyájukkal alszanak-e, a jelentős részük azt fogja válaszolni, hogy igen. De egészséges dolog a háziállattal egy ágyban feküdni? Talán nem. Alább a Care2 nyomán összeszedtünk három dolgot, amit mindenképp vegyünk fontolóra, mielőtt utat nyitunk az eb előtt a paplanunkra.

Ronthatnak az alvásminőségen

Rosszul alszik? Az akár a kutya hibájának is betudható.

Négylábú barátaink másként zavarhatnak meg bennünket alvás közben, mint mondjunk a párunk, mert ők nincsenek tisztában az alvásigényünkkel. Egy friss kutatás szerint az ebek drasztikusan ronthatják az alvásminőséget még akkor is, ha nem érezzük, hogy egész éjjel forgolódnunk kell miattuk.

Ha reggelente kimerült és ingerlékeny a munkában, akkor könnyen lehet, hogy az a kutya miatt van.

A tanulmány arra is rámutatott, azzal nincs semmi baj, ha a kutya a hálószobában tartózkodik éjjelenként. Amennyiben ennyire igényeljük a társaságát, a legjobb megoldás, ha kialakítunk neki egy fekvőhelyet az ágy mellett. 

Thinkstock

Egészségügyi kockázatok

Köztudott, hogy a háziállatok tartása erősíti az immunrendszert, de a velük való alvás pont az ellenkező hatást váltja ki, nevezetesen a kullancsok miatt.

Ha olyan területen élünk, ahol sok a kullancs, akkor reális esély van rá, hogy rátapadnak a kutyára. Amikor alszunk, a többek közt a Lyme-kórt is terjesztő élősködők szabadon mozoghatnak az állat testén és akár átterjedhetnek az emberre is.

 

Jó dolog a kutyát ölelgetni, de mindig megfontoltan cselekedjünk.

Egészségtelen dominanciát idézhet elő

Fontos, hogy már a legelején tisztázzuk a játékszabályokat a kutyával, főleg, ha olyan fajta, amelyik természetéből fakadóan agresszívan léphet fel más emberekkel vagy állatokkal szemben.

Amikor megengedjük a kedvencünknek, hogy bemásszon az ágyunkba, azt érezheti, hogy ő a főnök, és idővel egyre kevésbé hallgat majd ránk. 

Legyünk velük határozottak. Ha engedély nélkül ugrik fel a matracra, akkor küldjük el őt onnan. Be lehet nekik tanítani, hogy csak a hívószavunkra lépjenek az ágyra, ez pedig egészséges egyensúlyban tartja a kapcsolatunkat.

 

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik