Otthon

Szentbékkálla gyöngyszeme a nagyszülők egykori háza

Megmentették a több mint 100 éves örökséget.

A Balaton-felvidék több településén is letette névjegyét az 1980-ban alakult budapesti székhelyű Mérmű Építész Stúdió, mely a tájegységre jellemző hagyományos építészet stílusjegyeit megtartva mind új építésű házakban, mind felújításokban maradandót alkotott. A Balaton-felvidékre “szakosodott” csapat – élükön a térséghez lokálpatriotaként kötődő Szűcs Endre építésszel – két éve újított fel egy Szentbékkállán lévő 100 éves házat, mely a Káli-medence kicsinyke falujának egyik gyöngyszeme lett.

A Weingartner család birtokában lévő ingatlan sorsa az ezredfordulón dőlt el. Először azon gondoltak, hogy lebontsák-e a több mint 100 éves házat, és újat építsenek, vagy felújítsák és bővítsék a nagyszülői örökséget. Végül a faluhoz, a tájhoz, a térséghez és a családi emlékekhez kötődve az utóbbi mellett döntöttek.

A Mérmű Stúdió tervei alapján felújított portán bőven volt mit csinosítani. A döngölt agyagpadló helyére a szobákba hajópadló, a konyhába és a boltíves, süllyesztett kádú fürdőszobába olasz burkolat került. A fa födémet is felújították, és speciális fa nyílászárókat építettek a falakba.

A végeredményről a Mérmű Stúdió által rendelkezésünkre bocsátott néhány fotó tanúskodik. Így néz hát ki Szentbékkálla egyik gyöngyszeme, melynek felújításához gratulálunk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik