Otthon

Szabadságot álmodtak a mesés hegyvidéki házba

A megrendelő és az építészek együttműködésének jó példája.

Három évtizednyi utazgatást követően döntött úgy egy házaspár, hogy felépíti álmai otthonát az Egyesült Államok-beli Montana állam hegyvidéki részén. Az északnyugati régió és a nagy síkság határán található állam középső és nyugati része az északi Sziklás-hegység több hegyvonulatát foglalja magában, így a telket viszonylag gyorsan kiválasztották.

Nagyobb feladatot és a tervezőkkel, építészekkel való szoros együttműködést kívánt elképzeléseik megvalósítása. Régi lakásukból és a rokonságban összegyűjtött régiségektől nem akartak megválni, azokat az új ház berendezésében kívánták hasznosítani.  Az álomotthon megvalósításához a szakemberek kifinomult elképzeléseket tettek hozzá, és a kívánalmaknak megfelelően tervezték meg a házaspár által Freedom Lodge-nak (Szabadság házának) elnevezett épületet.

Az ügyfél otthonának kialakításakor elengedhetetlen, hogy a tervezők megértsék életmódjukat: hogyan élnek otthonukban, hogyan használják a helyet és hogyan osztják meg a tereket. Egy jó tervező tudja, hogyan irányíthatja az ügyfeleket, hogy a ház kialakítása tükrözze a vágyaikat – mondta az egyik építész.

A rusztikus hegyi álomotthon az időtlenséget szimbolizáló kőre és fára hajaz, modern kötösbe öltöztetve a belső tereket. A családi ereklyékből felhasznált díszek között bőven akad kézi fafaragás, de acélból, rézből készített lakberendezési elemek, kézi festésű csempék is. Amolyan gyűjteményként köszön vissza a porta minden szeglete, emlékeztetve az elődök életének egy-egy pillanatára, megőrizve a tulajdonosok szabadság iránti vágyát.

Ez a ház bizonyítja, hogy az ügyfelekkel együttműködve, időt nem sajnálva, a kölcsönös inspirációkat elfogadva és elfogadtatva valódi álomotthoná válhat egy új építésű porta – összegeztek a tervezők.

Via – Fotók: Audrey Hall

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik